A 2026-os választáson megyénk 5. számú választókörzetében országgyűlési képviselőnek megszavazott tiszás Lontay Lászlót tették meg most az Élő Környezetért Felelős Bizottság két alelnökének, így ő már a második borsodi alelnök Bihari Zoltán mellett.
„Köszönöm szépen a bizalmat a TISZA-frakciónak és az Országgyűlésnek, hogy megszavaztak az Élő Környezetért Felelős Bizottság alelnökének! – írta ki saját Facebook-oldalára az újdonsült borsodi honatyák egyike, Lontay László . – Ahogyan eddig is, a továbbiakban is ebben a felelősségteljes pozícióban, legjobb tudásomnak megfelelően mindent meg fogok tenni hazánk környezetének megóvásáért és természeti kincseink megőrzéséért.”
Hozzá hasonlóan alelnöki pozíciót tölt be ugyanezen parlamenti bizottságban dr. Bihari Zoltán, a tiszaújvárosi központú 6-os választókerületből.
A sátoraljaújhelyi székhelyű parlamenti választókerületben idén áprilisban Lontay László mellett a Mi Hazánk, a DK, az MKKP, a Jobbik, a Középpárt, a NÉP, a Munkáspárt jelöltjei, valamint egy független jelölt indult, de mindenekelőtt az akkori kormánypártok (Fidesz-KDNP) nevében az a Bánné dr. Gáll Boglárka, aki lévén a legutóbbi időszakban a megyei önkormányzat elnöke, e minőségében szinte „legyőzhetetlen” médiahátszelet élvezhetett a kampányban – mindhiába, mint utóbb az áprlis 12-i eredmény fényében láthatóvá vált.
(Érdekesség: Lontay László nevére online rákeresve Wikipedia-szócikket is találunk, de csakis angol nyelvűt.)
Bihari Zoltán ugyanekkor abban a térségben gyűjtötte be a szavazatok képviselőséghez szükséges többségét, amelyben rajta kívül például Koncz Zsófia indult (hasonlóképp kormányzati, illetve kormánymédia általi erős „hátszéllel”), valamint további négy más párt általi jelölt.
A fél éve regnáló Parlament nyolc fős Élő Környezetért Felelős Bizottságának immár tehát ketten vannak alelnökei borsodiak. Ugyanebben a bizottságban találhatunk egy harmadik ismerős nevet is, olyat, akiről már volt szó ebben a cikkben: a fideszes (korábbi államtitkár és képviselő) Koncz Zsófiáét.
Előzménye a mostani történésnek, hogy néhány héttel ezelőtt botrány támadt az eredetileg alelnökké választott másik képviselő, nevezetesen Kaprinyák Tibor személye körül. Mint október elejére kiderült, az említett (ugyancsak tiszás) honatya amellett, hogy az Élő Környezet Bizottság alelnöke lett megelőzően, „afrikai luxusvadászként” is ismert lett a közösségi médiában előbukkant fotók tanúbizonysága szerint; bizottsági tagságáról le kellett mondani. Az ő utána megüresedő alelnöki helyre került most Lontay László.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
