Ha a bicikliúton váratlanul hárman is találkoznak, teljesen eltérő sebességű és irányú, de gyors mozgással, abból óriási baleset is történhet. Különösen akkor, ha egyikük a fülhallgató használata miatt nem is tud valamelyik résztvevőről.
Tovább olvasomCímke: veszély
Kikanyarodott a kisbusz, majd hosszasan hajtott a szembejövők sávjában, óriási szerencséje volt – videó
Egyelőre mindenki találgatja, mi lehetett ennek a zavarodottságnak az oka, de mázlija volt főszereplőnknek, hogy senki sem jött szembe. Talán azt gondoltam hirtelenjében, hogy nálunk bal oldali a közlekedés?
Tovább olvasomMegtörtént: hivatalosan is bejelentették, vége a Covid miatti világszintű veszélynek
Közel három és negyed évvel az első, pánikszerű elterjedés után a WHO hivatalosan is bejelentette, hogy a világot már nem veszélyezteti a Covid. Hatmillió áldozat, sokszorosan több fertőzött. De a világ még mindig megosztott abban, hogy mennyire volt valójában ez világjárvány, illetve mennyire hatásosak, vagy éppen károsak a védőoltások.
Tovább olvasomTűzoltással hárították el a közvetlen balesetveszélyt a zálogháznál – képek
Kedden ismét egy balesetveszélyes területtel kevesebb lett Miskolcon, még ha egyelőre csak ideiglenesen is. A Vajda Zálogház előtti terület ugyanis az utóbbi időben már fokozottan omlásveszélyes volt, a támasztófákban már nem maradt sok élet. A sokat kritizált állványzatot aztán az egyik napról a másikra eltűntették.
Tovább olvasomKitálaltak Zámbó Jimmyről, aki “úgy iszogatott, hogy a viszkis pohár mellett ott volt a fegyver”
Ez mindenki számára természetes volt, megszokták a látványt, bár természetesen nem örültek neki. Mégis eltűrték. Tornóczky Anitát személyes viszony fűzte a Királyhoz, elárulta, hogyan bánt vele a legendás magyar zenész. Állítása szerint nagyon-nagyon kemény ember volt, és nem tolerálta az ellenkezést. Sőt szemrebbenés nélkül tűrte mindenki Jimmy fegyverének állandó jelenlétét is – írja a Blikk. Tornóczky Anita a #Bochkor című műsorban vendégeskedett, Cserpes Laura, Szécsi Zoltán és Lakatos Márk társaságában. A felvétel során szóba került a Zámbó Jimmy életét bemutató, A Király című felkapott sorozat is, amely kapcsán kiderült, hogy Anita…
Tovább olvasomKizárólag a szerencsén múlt, hogy a durván szabálytalankodó taxis nem ütötte el az iskolás csoportot – videó
Minden elismerésünk, hogy záróvonal, forgalom elől elzárt terület, zebra és az azt előjelző tábla ellenére ilyen türelmetlen és életveszélyes manőverbe kezdett a sofőr. Két példa arra, miért kötelező mindig lassítani, mielőtt autóval zebra elé érnénk. Két videót osztott meg a Bp-i Autósok közössége, amelyeket az elmúlt napokban kaptak olvasóiktól. Az első Gödöllőn készült, és jó példa arra, mit nem szabad tenni soha semmilyen körülmények között, ha valaki egy zebra közelébe ér. A szürke autó sofőrje minden létező szabályt áthágva kezdett előzésbe egy gyalogátkelőn, és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem csapta…
Tovább olvasomVeszélyes digitális világ: óriásit nőtt a gyermekeket ábrázoló intim fotókkal kapcsolatos visszaélések száma
Az esetek zömében az érintett gyermekek legfeljebb 12 évesek és nagyon sokszor saját maguk okozzák a bajt, mert nem mérik fel, mekkora veszélynek teszik ki magukat, ha ilyen fényképeket kiadnak magukról. Az elmúlt évben óriásit ugrott ezen esetek száma. Drasztikusan megnőtt 2021-ben a gyermekek által saját magukról készített intim képekhez kapcsolódó visszaélések száma – derült ki az INHOPE (International Association of Internet Hotlines) éves jelentéséből, amelynek eredményeiről a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága számolt be. A hatóság ehhez hozzátette: az NMHH internetes tájékoztató és segítségnyújtó szolgálata, az Internet Hotline adatai szerint is megdöbbentőek…
Tovább olvasomVisszahívtak egy kotyogós kávéfőzőt, mert robbanásveszélyes a használata
Az IKEA visszahívja számos kávéfőzőjét, mert robbanásveszélyes. Aki ilyet vásárolt, ne használja többé a terméket. Igaz, Borsodban talán az átlagosnál kevesebben vásárolnak az Ikeában kávéfőzőt. Az IKEA visszahívja a 2040 és 2204 közötti dátumbélyegzővel rendelkező, 0,4 literes, rozsdamentes acél biztonsági szelepes, főzőlapon használható “Metallisk” eszpresszó kávéfőzőt, mivel a termék használat közben szétrobbanhat – közölte a cég. A kockázat a biztonsági szelep anyag- és konstrukcióváltását követően növekedett meg, ezért csak a rozsdamentes acél biztonsági szeleppel (ezüst/szürke színű) ellátott termékeket érinti a termékvisszahívás. Minden vásárlót arra kérnek, hogy aki ilyet vásárolt, ne…
Tovább olvasomNe dőljünk be! Veszélyes Messenger-vírus kering, ami miatt Facebook-fiókunkat is elveszíthetjük
Ha ilyen tartalmú üzenetet kap, még véletlenül se nyissa meg, bármennyire is ismerőstől vagy családtagtól kapta az üzenetet. Könnyen előfordulhat, hogy rokona vagy barátja már megfertőződött és éppen ön is veszélynek teszi ki készülékét és Facebook-fiókját, amennyiben rákattint az üzenet tartalmára. Újabb átverős üzenettel próbálják rászedni a felhasználókat a hackerek a Messengeren – figyelmeztet a Hvg.hu. Egy újabb adathalász üzenet jár épp körbe a Messengeren – hívja fel a figyelmet az IFLScience. A csalás angol verziójában mindösszesen négy szót és egy sírva nevetős hangulatjelet kap a felhasználó a (már megfertőzött) ismerősétől,…
Tovább olvasomTetőmaffia-brigádok garázdálkodnak hazánkban, rengeteg pénzt veszíthetünk és kontár munkát kapunk
A honlapok gyönyörűek, valós referencia semmi, a munkálatok közben pedig, amire megírnánk az egyébként is több ponton túlzottan is rugalmas szerződést, hirtelen jön a feketeleves. Az elmúlt években jócskán elszaporodtak a gyanús lakásfelújítási visszaélések Magyarországon. Ezeket pedig már a szakmai szervezetek is egyértelműen észlelik. Több forrásból, az ország különböző pontjairól ütik fel a fejüket olyan horrorsztorik, amikben simlis vállalkozók, kontár szakik a főszereplők. Újabban például magukat gyönyörű honlapokkal hirdető, de referencia nélküli tetőfedők rövidítik meg a gyanútlan megrendelőket. A részletekről a Pénzcentrum számolt be az interneten. Nagyon vigyázzunk. Ahogy a tavaly…
Tovább olvasom