Tizennegyedik alkalommal rendezik meg az eseményt, ahol játékosan járhatjuk be Miskolc városát az Itthon Miskolcon Egyesület és az általa alapított Szeretem Miskolcot mozgalom szervezésében jövő szombaton.
Tovább olvasomCímke: játékos
A népharag a mentősök ellen fordult, miután összeesett a miskolci focista a pályán és késve ért ki a segítség
Szerencsére, a miskolci származású Marcell nem szenvedett súlyos sérülést, de több, mint fél óráig késlekedett az OMSZ, mire kiért egy mentőegység a pályán elterülő játékoshoz. A mentőszolgálat most igyekezett magyarázatot adni, miért kellett ennyit várni a mentősökre.
Tovább olvasomFejelés után összeesett a pályán az NB III-as játékos, mentő vitte kórházba
Pedig csak a labdát fejelte el, de a jelek szerint olyan szerencsétlenül sikerült a mozdulat, hogy súlyos agyrázkódást okozott a játékosnál. Már jobban van.
Tovább olvasomPert nyert volt játékosa a mezőkövesdi fociklub ellen
A futballista nem töltötte ki idén nyárig szóló szerződését Mezőkövesden, hanem tavaly nyáron távozott. A munkaügyi perben azonban a FIFA a játékosnak adott igazat, mert a klub a jelek szerint nagyon nem úgy járt el a játékossal szemben, ahogy kellett volna. A Mezőkövesd 2020 szeptemberében a következő bejelentést tette, amikor szerződtette a játékost: „Hároméves szerződést kötött klubunk Antonio Vutovval, a 24 éves bolgár korosztályos válogatott támadó középpályás legutóbb a Botev Plovdiv csapatában futballozott. Antonio Vutov pályafutását a Lokomotiv Mezdra együttesénél kezdte, majd a Levszki Szófiához igazolt. Ezt követően Olaszország felé…
Tovább olvasomLeszerződtette a Diósgyőr a gaboni támadót
A miskolci klub megszerezte Obounet játékjogát, így a több poszton is bevethető támadó akár pályára is léphet a Soroksár ellen. A felkészülés második felét már a DVTK-nál végezte a fiatal tehetség. Örülök, hogy a DVTK játékosa lettem! – kezdte Jérémie Obounet. – Rengeteg tervvel érkeztem, ami közül az első, hogy minél több játéklehetőséget harcoljak ki magamnak. A felkészülési mérkőzések után bajnokikon is szeretném megmutatni a tudásom az edzői stábnak és a szurkolóknak. Az elmúlt hetekben rengeteget dolgoztunk a csapattal, készen állok a bemutatkozásra. Mindent megteszek, hogy a bajnokság végén a klub…
Tovább olvasomVisszavonult a labdarúgástól a DVTK saját nevelésű játékosa mindössze 20 esztendősen
Orosz Donát még a 21. életévét sem töltötte be. Az idei szezonban Egerben szerepelt kölcsönben, de úgy határozott, szögre akasztja a stoplist. “Visszavonult a profi labdarúgástól Orosz Donát, a DVTK ősszel kölcsönben Egerben futballozó saját nevelésű játékosa. Mindent köszönünk, Doni!” – írta a diósgyőri klub honlapja. Név: Orosz DonátSzületési idő: 2002. 07.28.Születési hely: KazincbarcikaMagasság: 181 centiméterPoszt: jobbhátvédMezszám: 92 Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Tovább olvasomA sérült Hegedűs pótlására új játékost igazolt a DVTK
Továbbra is komolyak a klub feljutási szándékai, így a sajnálatos sérülés után egyértelmű volt, hogy erősíteni kell. Belényesi Csaba érkezett Diósgyőrbe. Belényesi Csaba Debrecenben született, a LOKI Focisuli színeiben kezdett focizni, majd 14 évesen a Puskás Akadémiához igazolt, amely akkoriban a Videoton FC partnereként a fehérvári utánpótlást működtette. Végigjárta az utánpótlás csapatokat, 2013-ban bemutatkozott az NB III.-ban a Videoton tartalék csapatában is. 2014 nyarán, mindössze 20 esztendősen először Gyulára, majd Cigándra igazolt, a következő pontvadászatot azonban már az NB III.-as Putnok FC mezében kezdte meg. 2016-tól három éven át erősítette…
Tovább olvasomSúlyos sérülést szenvedett mérkőzés közben a DVTK játékosa, Hegedűs János
Egy ütközés után összeesett a pályán és percekig komolyan aggódott mindenki játékosunkért. Bár súlyosan megsérült, rosszabbul is alakulhatott volna. A Merkantil Bank Liga 22. fordulójában a DVTK hazai pályán játszott a klub alapításának 112. évfordulóján. Az első félidőben Könyves Norbert szép testcsel után értékesítette ziccerét, és előnyhöz juttatta a DVTK-t. A második félidőben a küzdelem dominált, újabb gól nem esett. A találkozó elején állkapocscsont-törést és agyrázkódást szenvedett Hegedűs János, akinek mielőbbi gyógyulást kívánunk – írja a diósgyőri klub a közösségi médiás felületén. Az első hírek még koponyasérülésről és műtétről is…
Tovább olvasomMegtámadták a játékvezetőt egy focimeccsen, kikergették a pálya közeléből is – videó
Az alacsonyabb ligákban gyakran nem könnyű a bírók élete. A jelek szerint nem csak Magyarországon, külföldön sem egyszerű a játékvezetők élete az alacsonyabb ligákban. Egy bolgár negyedosztályú mérkőzésen például az egyik csapat játékosai a szurkolókkal közösen próbáltak bántalmazni egy bírót, aki gyorsan félbeszakította a találkozót, majd kereket oldott. A felvételen az látszik, ahogyan az egyik játékvezető nehezményez valamit a játékvezetőnél, aki emiatt sárga lapot ad neki. A FUTBALLISTA EKKOR MEGPRÓBÁLJA MEGÜTNI ŐT, MAJD ELKEZDI KERGETNI – NÉHÁNY PÁLYÁRA ROHANÓ SZURKOLÓVAL EGYETEMBEN. A sporttárs a rendezők segítségével ezután az öltöző felé veszi…
Tovább olvasomA Fradi-játékos halálát okozó taxis kokaint fogyasztott
Ráadásul úgy élt taxizásból emberünk, hogy még jogosítványa sem volt. Elképesztő történet. A Halgas Tibor autójával ütköző sofőrnek jogosítványa sem volt, mégis taxizásból élt. Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a férfinak a bűnügyi felügyeletét, aki részese volt a balesetnek, amely a Ferencváros volt labdarúgójának, Halgas Tibornak a halálával végződött – írja a Hvg.hu. A tragikus karambol egy évvel ezelőtt történt a Ferihegyi repülőtérre vezető úton. A taxis előzésbe kezdett, aminek során áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a szemben érkező Halgas Tibor járművével. A kocsi megpördült, nekiment a szalagkorlátnak, és a jobb oldalán…
Tovább olvasom