Különvélemény: Tállai András a peronon

Fotót kaptunk egyik olvasónktól. A képek a mezőkövesdi vasútállomáson készültek, a szerkesztőségünkhöz eljuttatott képen egy utas ül egy zöld padon. Sötét kabát, lehajtott fej, maga elé szegezett tekintet. Hétköznapi pillanat, amely mellett valószínűleg elmennénk, ha a kép szereplőjéhez, Tállai Andráshoz nem társulna annyi évnyi politikai emlék.

A fotóból nem tudjuk meg, mire gondol. Azt sem, hová utazik, vár-e valakire, vagy egyszerűen csak kihasznál néhány nyugodt percet. Egy lehajtott fejből nem lehet politikai számvetést kiolvasni. A magányosnak ható várakozás azonban így is erős kép arról az emberről, aki hosszú időn át a térség megkerülhetetlen hatalmi szereplője volt.

„Élet és halál ura” – mondjuk az ilyen politikusokra, természetesen képletesen. Arra a berendezkedésre gondolunk, amelyben egy országgyűlési képviselő, államtitkár, NAV-elnök, miniszter-helyettes személye lassan összenő a lehetőséggel: vele könnyebb előrejutni, rajta keresztül érdemes kérni, az ő közbenjárásától remélhető megoldás. A közpénzből megvalósuló fejlesztés pedig a politikai kommunikációban személyes szívesség alakját ölti.

Tállai egykori szerepfelfogásának emlékezetes példája volt, amikor 2017-ben arról számolt be, hogy a helyiek jelzése után egyeztetett a MOL-lal, majd csökkentek a mezőkövesdi üzemanyagárak. Később tagadta, hogy NAV-vezetőként nyomást gyakorolt volna a vállalatra. A történet mégis megmutatta, milyen képet közvetített magáról a politika: van egy ember, akihez oda lehet fordulni, és aki elintézi.

Ennek a politikai tekintélynek nagyon is valós választói támogatása volt. Ahogyan a veresége is valós: az áprilisi választáson Csézi Erzsébet 29 812 szavazattal nyerte el a körzet mandátumát, Tállai András 22 217 voksot kapott. A választók másnak adtak megbízást.

A padon ülő emberen ezért kárörvendeni olcsó volna. Vonatra várni természetes dolog. Egy volt hatalmasság ugyanúgy leülhet a peronon, mint bárki más; ettől sem kisebb, sem nagyobb ember nem lesz.

A fénykép inkább a korábbi díszleteket teszi kérdésessé. Miért szoktuk meg, hogy egy politikus körül mindig legyen kíséret, ünnepség, mikrofon és hálálkodás? Miért hat különösnek, ha egyszer csupán egy utast látunk benne? Mennyire távol került egymástól képviselő és képviselt, ha már az is eseménynek látszik, hogy ugyanazon a padon ülhetnek?

A közélet egészséges rendjében a mandátum időre szóló munka. A választó leválthatja azt, akit korábban megválasztott, a település pedig él tovább. Az állomásnak működnie kell, a vonatnak meg kell érkeznie, az utasnak el kell jutnia oda, ahová indult. Ezek teljesítése közfeladat, amelyért senkinek sem kell személyes hálával tartoznia.

Talán ezért érdemes elidőzni ennél a képnél. Nem tudjuk, mire gondol Tállai András a mezőkövesdi padon. Nekünk viszont eszünkbe juthat róla, mennyivel jobb volna olyan világban élni, ahol senkit sem nevezünk élet és halál urának.

Ahol az ember boldogulásához elegendő az, ami jog szerint jár neki. A vonatra szálláshoz pedig egy menetjegy.

Egy korábbi fotó a választási kampányból, ahol Mezőkövesd ura még baktert játszott (fotó: Tállai András Facebook)

Kapcsolódó cikkek