Újabb szakmai elismerésben részesült a Borsod24. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének októberi sajtódíján második helyezést ért el a Szögi Lajos emlékét és az olaszliszkai tragédia húszéves évfordulóját feldolgozó videóriport. A szerkesztőségnek 2026-ban már másodszor ítéltek oda dobogós helyezést a MÚOSZ havi sajtódíján.
Az „Ezt soha nem fogom elfelejteni” – Szögi Lajos emléke húsz év után című alkotást Vásárhelyi Gabriella, Bethlen Tamás és Fűzi András készítette. A stáb az olaszliszkai megemlékezésen járt, ahol a családhoz közel álló emberekkel, a település egykori polgármesterével és a hozzátartozókat képviselő ügyvéddel is beszélgettek.
A riportban szó esik a család máig tartó fájdalmáról, a megbocsátás kérdéséről, a kártérítésről, valamint arról is, hogyan befolyásolta a tragédia a település megítélését. Húsz év elteltével sem könnyű szabadulni a 2006-os gyilkosság emlékétől, miközben az ott élők egy része szeretné, ha Olaszliszkát már nem kizárólag ezzel az esettel azonosítanák.
Első helyen Németh-Halász Nikolett újságíró és Bődey János fotóriporter, a Telex munkatársai szerepelnek. Amikor lefeküdtem, minden este azért imádkoztam, hogy reggel ne keljek fel című riportjuk Skripeg Béla ALS-betegséggel folytatott küzdelmét, valamint életének utolsó három évét mutatja be. A férfi Karsai Dániel eutanáziáért folytatott küzdelme kapcsán vált ismertté, 2026 szeptemberében, 66 éves korában hunyt el.
A harmadik helyezést Kovács Bálint, a HVG újságírója érte el a Molnár Áronnal készített interjújával. Az Az életemen kívül mindent feláldoztam a rendszerváltásért című beszélgetésben a színész-aktivista közéleti szerepvállalása, a rendszerváltással kapcsolatos várakozásai és az ezért vállalt személyes áldozatai kerültek szóba.
Nem ez az első alkalom idén, hogy a Borsod24 videós munkáját díjazta a MÚOSZ. Augusztusban a szerkesztőség és a szlovákiai Paraméter közös dokumentumfilmje, a Sajó-katasztrófa: A vörös folyó története szintén második helyezést ért el a szervezet júliusi sajtódíján. Az alkotás a 2022-ben kezdődött folyószennyezés okait, környezeti következményeit és a probléma megoldására tett erőfeszítéseket dolgozta fel.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
