A múlt héten BAZ megye székhelyét kereste fel a Holland Királyság magyarországi nagykövete, Désirée Bonis, aki látogatása során többek között a helyi civil szervezetek működéséről is tájékozódott. Az emberi jogi, nőjogi, illetve a demokráciával összefüggő kérdések mellett szó esett a média helyzetéről és szabadságáról is, amelyről lapunk főszerkesztője, Czapkó Dorottya mesélhetett a diplomatának.
Tovább olvasomSzerző: Farkas András
„Tovább trükköznek az alsózsolcai akkubontó engedélyeivel”
Miskolcon járt az LMP társelnöke, Schmuck Erzsébet, aki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a beruházás ellenzőinek nem szabad fellélegezni, amikor azt olvassák, hogy a szlovén cég maga kezdeményez környezetvédelmi hatásvizsgálatot, mert az ilyen eljárások „megrendelésre készülnek”, és pusztán „a politikai akaratot” tükrözik.
Tovább olvasomA Miskolci Piknik drónshowjának legjobb képei és a bemutató ára
Először rendeztek drónshowt vasárnap este a borsodi megyeszékhelyen, és ebből az alkalomból a település polgármestre is megszólalt a közősségi médiában.
Tovább olvasomÉrdemes volt feliratkozni a hírlevelünkre, megnyerték az akkus csavarhúzót!
Lezárult játékunk, melyben az új és régi hírlevél feliratkozóink között egy akkus fúrócsavarozót sorsoltunk ki.
Tovább olvasomHajózni kell? Gyerünk a Szinvára!
„Navigare necesse est, vivere non est necesse” – azaz hajózni kell, élni nem muszáj. Ezt mondta állítólag a viharos vizen Pompeius a legénységének, és a bölcsesség máig érvényes. De mi következik ebből? Erdei Sándor Zsolt önkormányzati képviselő humorral vegyített helyzetértékelése szerint a következő dolgok.
Tovább olvasomKatartikus előadással köszönte meg Miskolcnak a színházi társulat, hogy a város 200 éve hálás közönség
Szerencsés lehetett az a közönség, amely tanúja volt a Miskolci Nemzeti Színház ünnepi előadásának, melyet pontosan két évszázaddal később állítottak színpadra, mint a nagy elődök. A bicentenáriumot egész napos rendezvénysorozat kísérte, de amit délután öttől produkáltak a teátrum tagjai, azt csak nehezen lehet szavakba önteni – nem is volt meglepő, hogy a nézők felállva, hosszasan éljenezve tapsoltak a produkciónak.
Tovább olvasomHorror a borsodi szaporítótelepen
Felkavaró képeket és videót publikált a DSZÁ Alapítvány az egyik borsodi település állatszaporító helyszínéről: a közösségi oldalon közzétett fényképeken és mozgóképeken az látszik, hogy különösen rossz körülmények között folyt a kutyák tenyésztése, a legnagyobb megdöbbenést azonban mégis az váltotta ki az aktivistákból, amit az egyik hűtőszekrény kinyitása után láttak.
Tovább olvasomAz Y-híd liftjei még ma sem üzemelnek – ez akár tragédiát is okozhat a mozgásukban korlátozottaknak
Néhány nappal ezelőtt borzalmas baleset történt egy magyar vasúti átjáróban: gyorsvonat gázolt halálra egy 45 éves, elektromos kiskocsival közlekedő férfit, aki egy kikapcsolt lift miatt kényszerült végzetes kerülőútra. Az eset kapcsán meglátogattuk a miskolci Y-híd liftjeit, hogy lássuk, mi a helyzet a megye vadonatúj felüljáróján a mozgáskorlátozottakat segítő szerkezetek terén, és nagy megdöbbenésünkre azt tapasztaltuk, hogy a felvonók nálunk sem működnek.
Tovább olvasomEgerszegről is elhozta a három pontot a DVTK
A vasgyári alakulat 3-1-re verte a ZTE-t az NB I 4. fordulójának péntek esti meccsén, így ismét nyert idegenben a bajnokságban, és igen előkelő pozícióban várhatja a folytatást.
Tovább olvasomSzolnokon tanácskoztak a vidéki sajtó képviselői, a Borsod 24 is ott volt
Jász-Nagykun-Szolnok megyében találkoztak egymással a napokban a független vidéki online hírportálok képviselői. Az augusztus elején lezajlott tanácskozáson megvitatták az aktuális gazdasági és politikai viszonyokat, a kiadók jelenlegi helyzetét, illetve keresték azokat a lehetőségeket, módszereket, amelyekkel a korábbiaknál is szorosabbra tudják fűzni az együttműködésüket.
Tovább olvasom