“Tovább trükköznek az alsózsolcai akkubontó engedélyeivel”

Miskolcon járt az LMP társelnöke, Schmuck Erzsébet, aki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a beruházás ellenzőinek nem szabad fellélegezni, amikor azt olvassák, hogy a szlovén cég maga kezdeményez környezetvédelmi hatásvizsgálatot, mert az ilyen eljárások “megrendelésre készülnek”, és pusztán “a politikai akaratot” tükrözik.

Tovább olvasom

A zöld cél, hogy “minden ország gyártsa le a saját igényeire elegendő akkumulátort”

Az LMP vezetése semmiképpen se szeretné hagyni, hogy Magyarország saját természeti kincseivel aránytalanul nagy mértékben járuljon hozzá Európa és a világ akkumulátorigényeinek kielégítéséhez. Közös teherviselésre van szükség és idővel feltétlenül kevesebb járműre.

Tovább olvasom

Az LMP fűtéskorszerűsítési programot követel

Minden nap megtapasztalhatjuk, hogy az éghajlatváltozás rendkívüli ütemben gyorsul, és ennek nagyon súlyos következményei vannak Magyarországon is. Nyáron a hőhullámok nem csak az egészségünket veszélyeztetik, hanem az energiafogyasztás mértékét is megemelik a klímák használata miatt. Schmuck Erzsébet, az LMP – Magyarország Zöld Pártjának társelnöke ismertette, hogy mind az EU, mind hazánk eltökélt abban, hogy 2050-re elérjük a klímasemlegességet. Ehhez viszont gyors lépésekre van szükség, az Európai Unió emiatt el is fogadta azt az irányelvet, amelynek lényege az, hogy minél inkább energiahatékonyabbá tegyük az épületeket. Ennek értelmében az Uniós épületállományok energiafogyasztását…

Tovább olvasom

“Az 1848-as forradalom a tettekben elveszett, de az eszméi itt vannak velünk” – az LMP társelnöke Miskolcon mondott beszédet (videó)

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Velünk a Város frakció pártjai kedden, a nemzeti ünnep előestéjén megtartották megemlékezésüket az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulója alkalmából. A Herman Ottó Múzeum Görgey utcai főépülete előtt Veres Pál polgármester mondott beszédet, ezt követően a megemlékezők fáklyákat gyújtottak és átvonultak az Avasi református templom elé, Palóczy László, a miskolci születésű országgyűlési követ emlékművéhez, ahol a várost vezető frakció pártjainak tagjai szólaltak fel. Az LMP képviseletében Schmuck Erzsébet, a párt társelnöke beszédében hangsúlyozta, hogy 1848. március 15. eszméi ma is velünk vannak, hiszen…

Tovább olvasom

Hatékony zöldpolitikát sürget az LMP

Erről beszéltek az ellenzéki párt kongresszusának felszólalói, köztük Thomas Waitz, az Európai Zöld Párt társelnöke. Ungár Péter, az LMP társelnöke megnyitójában arról beszélt: a politika egy csapatsport. A legfontosabb pedig az egy pártban, hogy tudja: együtt kell küzdeni, mert “csak közösség tud közösségi döntéseket végrehajtani” – fogalmazott az MTI tudósítása szerint. Az LMP Magyarország zöld pártja – hangsúlyozta az ellenzéki politikus, aki szerint ez azt jelenti, “a profit nem előzheti meg az embert és a természetet”, azaz helyre kell állítani az ember és a természet közötti, gőgünkkel, butaságunkkal felborított egyensúlyt. Számos természeti jelenség mutatja, hogy…

Tovább olvasom

Az LMP szerint az üzemanyaghiányra azonnali zöld válasz kell

Schmuck Erzsébet szerint a rendszerváltás előtti időket idézi a jelenlegi áruhiány, hála a Fidesz gazdaság- és energiapolitikájának. Keddre olyan kaotikus helyzet alakult ki, hogy az ország jelentős részében egyáltalán nem lehetett semmilyen üzemanyagot kapni. Ennek egyértelműen a Fidesz ársapkás energiapolitikája az oka. Az LMP szerint ha a kormány időben cselekedett volna a Brüsszelre mutogatás helyett, akkor nem alakult volna ki ez a helyzet. A politikus szerint az üzemanyag ársapka bevezetése vezetett oda, hogy idén óriási mértékben növekedett a benzin és a gázolaj fogyasztás, állítása szerint hazánkban nőtt egyedül az üzemanyag-felhasználás…

Tovább olvasom

Schmuck Erzsébet: Orbán valószínűleg hiányzott az iskolából, mikor az erdőkről tanítottak

Schmuck Erzsébet, az LMP – Magyarország Zöld Pártjának női társelnöke, valamint Gál József a párt szóvivője tartott ma sajtótájékoztatót a Parlament előtt. A kormány múlthéten módosította a fakivágás, fakitermelés szabályait, a tűzifa igények biztosítása érdekében.  Schmuck szerint ez a rendelet felold mindenféle szabályozást, ennek értelmében tarra lehet vágni erdőket, még a természetvédelmi területeken is. Nem számít az, hogy egy-egy erdő tájhonos fafajokból áll, nem számít az, hogy elérte a vágási életkort az az erdőrészlet, ki lehet őket vágni az új rendelet értelmében, mondta el a párt társelnöke. Európán belül nincs…

Tovább olvasom

Hogyan fogja megállítani a kormány a társadalom további elszegényedését? – Schmuck Erzsébet írása

Különvélemény Schmuck Erzsébettől, az LMP társelnökétől Szomorú adatokat tartalmaz a Központi Statisztikai Hivatal A Háztartások életszínvonaláról szóló legutóbbi kiadványa. A gazdaság 10 éves szárnyalása után a magyar társadalom közel 20 százaléka a szegénységgel küzd. Újra nőtt a nélkülözésben vagy társadalmi kirekesztettség veszélyében élők száma. Sajnos az nem változott, hogy a legnagyobb szegénységi kockázatot az jelenti, ha valaki romának születik. De a legmegdöbbentőbb talán mégis az, hogy öt magyar gyerekből egy társadalmilag kirekesztett és veszélyeztetett. A gyerekes háztartások ráadásul sokkal szegényebbek az átlagnál: egyetlen családtípusban sem éri el az egy főre…

Tovább olvasom

Schmuck Erzsébet és Róna Péter: Mit kell tennünk a bolygónk megvédéséért?

Az LMP társelnöke és az ellenzék köztársaságielnök-jelöltje az ATV Spirit műsorában beszélt arról, hogy a jövő egyértelműen a megújuló energiáké. Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke és Róna Péter, az Egységben Magyarországért szövetség köztársaságielnök-jelöltje voltak a Spirit FM Ökoóra – Klímaszervíz műsorának vendégei. A műsorban olyan, az ország és a jövő szempontjából is kulcsfontosságú kérdésekről beszélgettek az Ukrajnában dúló háború árnyékában, mint a klímapolitika, hogy mit kellene tenni, hogy megvédjük a bolygónkat vagy, hogy hogyan befolyásolja a háború Európa jövőjét. Az adást és a beszélgetést az LMP Facebook-oldalán megosztott videóban lehet…

Tovább olvasom