A holland nagykövet a független média helyzetéről is érdeklődött miskolci látogatásán

A múlt héten BAZ megye székhelyét kereste fel a Hollandia Királyság budapesti nagykövete, Désirée Bonis, aki látogatása során többek között a helyi civil szervezetek működéséről is tájékozódott. Az emberi jogi, nőjogi, illetve a demokráciával összefüggő kérdések mellett szó esett a média helyzetéről és szabadságáról is, amelyről lapunk főszerkesztője, Czapkó Dorottya mesélhetett a diplomatának.

Tovább olvasom

A debreceni polgármester megnézett egy akkumulátorgyárat és nem látott szennyezést vagy veszélyt

Vajon ezzel a véleményével egyetértenek saját városa polgárai, vagy például a gödiek? Papp László remekül felmondta a fideszes mantrát. Papp László és Barcsa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere és alpolgármestere elutazott a Debrecenben hatalmas akkumulátorgyárat építeni tervező kínai CATL nemrég megnyílt németországi gyárába. A látogatásról a debreceni polgármesteri hivatal adott ki közleményt. Papp és csapata találkozott CATL vezérigazgatójával és európai igazgatójával, valamint Arnstadt polgármesterével is. „A gyár a 21. század legmagasabb technológiai színvonalát képviseli. Semmilyen szennyezőanyagot, veszélyforrást nem láttunk, az üzem a német biztonsági és munkavédelmi előírások maximális betartása mellett működik”.…

Tovább olvasom

Hétfőtől módosul a látogatási rend a kazincbarcikai kórházban

Minden nap egy háromórás idősávban látogathatók a betegek. Módosul a látogatási rend a kazincbarcikai kórházban január 16-tól, hétfőtől – derül ki az intézmény Facebook-oldalán megosztott, alább is látható posztból. A bejegyzésből kiderül, hogy minden nap 14 és 17 óra között lehet látogatni a betegeket, és egy betegnél egyszerre legfeljebb ketten tartózkodhatnak. Hozzáteszik: az említett idősávon kívüli látogatásra az aktuális ügyeleti orvos engedélyével van lehetőség. Arra kérik a kórházba érkezőket, hogy csak egy adag ételt, azt is névvel ellátott tárolódobozban hozzák a betegeknek. A mozgásképes betegeknek a kórház belső udvarán biztosítanak…

Tovább olvasom

Megleshettük: hamarosan elkészülnek a Miskolcra kerülő, új elektromos buszok

A járműveket gyártó komáromi üzemben tett látogatást a polgármester és az MVK vezetése. Nagyon szép lesz a végeredmény és főleg klímasemleges. Július végére, augusztus elejére megérkezhetnek azok az új, teljesen elektromos autóbuszok, amelyek az MVK Zrt. buszflottájának részeként közlekednek majd Miskolcon – írja a Minap. A járművek beszerzésére korábban 1,5 milliárd forintnyi támogatást nyert a város. A buszokat gyártó komáromi üzemben hétfőn gyárlátogatást tartott az MVK Zrt. vezetése és Miskolc polgármestere. Az üléseket még fólia fedi, a busz hátuljában még most is munkások dolgoznak, kívülről azonban már impozáns az összkép…

Tovább olvasom

Mikre figyeljünk oda a biztonságos megemlékezés során a temetőkben és a közlekedésben?

November elseje környékén mindig órási a forgalom, mindenki igyekszik meglátogatni elhunyt szeretteit. De mindig elkel néhány jótanács. Az elkövetkező napokban sokan kelnek útra, hogy megemlékezzenek elhunyt szeretteikről, virágokat helyezzenek el és gyertyát gyújtsanak szeretteik emlékére. Vannak, akik a közeli temetőbe látogatnak el, mások autóval vagy tömegközlekedési eszközökkel távolabbi útra mennek. A vagyonvédelem kérdése fontos és kiemelten kezelendő ezen időszakban, mivel rossz szándékú emberek is megjelenhetnek a temetők környékén, akik a könnyű helyzetet kihasználva követnek el bűncselekményeket. Vagyonvédelmi tanácsok a temetőbe látogatóknak: •    Óvatosság a tömegközlekedési eszközökön, fokozottan figyeljünk értékeinkre, ha…

Tovább olvasom

Miskolcon járt Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely is

Az ellenzék vezéreként bontaná le a NER-t. Utcai fórummal látogatott városunkba a lehetséges miniszterelnök-jelölt. Több más, a Fidesz kétharmadának lebontásának szempontjából fontos ember is tiszteletét tette Miskolcon. Az előválasztás legfontosabb célja, hogy az azon induló ellenzéki politikusok és a szavazók együtt bontsák le a Nemzeti Együttműködés Rendszerét – ezzel a gondolattal nyitotta a sort a Centrum előtt rendezett utcafórumon Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármestere. Az eseményen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, a Márki-Zay Péter javára visszalépett előválasztási miniszterelnök-jelölt szólt először. – A jelenlegi fideszes kormányzat gyűlöli az önkormányzatokat, mert pontosan tudják, hogy nincsen ma nagyobb kihívás…

Tovább olvasom

Egy debreceni iskola tanulóinak saját költségükre kötelezően meg kell jelenniük a vadászati kiállításon?

Egy ellenzéki képviselőt állítólag több kétségbeesett szülő is felkereste, az igazgató azonban tagad. A DK-s Varga Zoltán arról beszélt az ATV-nek, hogy „kétségbeesett szülök” azzal keresték meg, gyerekeiknek kötelezően meg kell jelenniük a „rongyrázó és puccos” vadászati világkiállításon. A szülők ezt azonban felháborítónak tartják, azért is, mert az utat Varga elmondása szerint az érintetteknek kell fizetniük. Az intézmény, amelyről szó van, a debreceni Ibolya Utcai Általános Iskola. Ennek az igazgatója ugyanakkor állította, hogy a program nem kötelező, habár a rendezvényen szerinte sokat tanulhatnak a diákok a természetvédelemről és a fenntarthatóságról.…

Tovább olvasom

Miskolciak is felléptek a pápa előtt a kongresszuson

A szentatya múlt hétvégi látogatása sokakban maradandó nyomot hagyott. Miskolciak is közel kerülhettek Ferenc pápához. Egy énekesről és két kórusról is kiderült, hogy felutaztak az egyhetes Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra a fővárosba.  A The Sign egyik alapítótagja, Czinke Máté megtért kereszténynek vallja magát. Dalaik témáiban megtalálhatóak bibliai elemek, utalások. – Értékrendünk tükröződik dalszövegeinkben és témaválasztásunkban is. Az Ő és például a Tékozló című dalunknak is van bibliai mondanivalója. Azt gondolom, Isten és a megváltás nélkül valójában semminek sincs értelme – mondta.  A rendezvény elején és végén is szerepelt az énekes. – Kovács Ákos…

Tovább olvasom

Isten hozta Ferenc pápát, akit a Fidesz rendszeresen durván kritizál

Az ünnepi műsorok ízléséről szintén erősen megoszlanak a vélemények. Az pedig nem véletlen, hogy a szentatya hosszasan igyekezett kitérni a NER-vezetőkkel való találkozástól. Tamás Gáspár Miklós írását teljes terjedelmében közzétesszük. “Ennek az írásnak az is lehetett volna a címe, hogy „Isten hozta a szabadkőműves, zsidóbérenc, istentagadó, bevándorláspárti, balliberális, neomarxista, kriptokommunista, elmebajos, szenilis pápát Mária országában!”, vagy elszörnyedhettünk volna a budapesti eucharisztikus kongresszus „kultúrműsorának” hihetetlen ízléstelenségein.De ennek semmi értelme, a jelenlegi magyarországi rezsimnek a hagyománnyal szembeni értetlensége – amelyet durva kisajátítási és történelemhamisítási projektekkel kombinál (hiszen tudjuk, a Magyar Nemzeti Múzeumnak…

Tovább olvasom