Életének hetvenedik évében meghalt Kuna Károly Jászai Mari- és Aase-díjas színművész. A hírt a székesfehérvári Vörösmarty Színház tudatta hivatalos közösségi oldalán. A teátrum saját halottjának tekinti a hosszú éveken át náluk alkotó társulati tagot, és a Miskolci Nemzeti Színház is megrendülten búcsúzott egykori meghatározó színművészétől.
A színművész két fontos alkotói korszakban, 1980 és 1984, majd 1989 és 1998 között erősítette a borsodi társulatot, művészi pályájának egyik legkiemelkedőbb szakmai mérföldköve pedig az 1992-ben bemutatott Woyzeck címszerepe volt.
A társulat utoljára a színház megalapításának 200 éves jubileumi ünnepségén találkozott vele személyesen. A miskolci színházi közösség tisztelettel és szeretettel őrzi emlékét, és őszinte részvétét fejezte ki a családnak, valamint a pályatársaknak.
Kuna Károly 1980-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Pályája során az ország számos meghatározó társulatát erősítette: éveken át játszott a Miskolci Nemzeti Színházban, a kaposvári Csiky Gergely Színház legendás korszakában, valamint a győri Kisfaludy Színházban, mielőtt Székesfehérváron talált tartós művészi otthonra.
A Vörösmarty Színház deszkáin a világirodalom klasszikus és kortárs műveiben egyaránt megmérettetett; emlékezetes szerepei közé tartozott egyebek mellett Shakespeare Szentivánéji álom-ja, a kortárs drámairodalmat képviselő Nibelung-lakópark, valamint Agatha Christie klasszikus krimije, Az egérfogó.
Kép: jegy.hu
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
