Az Alsózsolcai Környezetvédelmi Egyesület a közösségi oldalán tette közzé a Miskolci Egyetem rektorának levelét, mely az akkumulátor-feldolgozó tervezett építése kapcsán váltottak. Az Alsózsolcáért Környezetvédelmi Egyesület és a Zöld Arnótért Egyesület felkereste a Miskolci Egyetem rektorát annak érdekében, hogy tisztázódjon: létezik-e bármilyen együttműködés az egyetem és az Andrada Group között, mely tervezi, hogy Alsózsolcán egy akkumulátor-feldolgozót létesítésit. A válasz, melyet Dr. Horváth Zita, az egyetem rektora adott, hosszas várakozás után érkezett meg néhány nappal ezelőtt. A rektor leveléből kiderült, hogy jelenleg nincs semmilyen együttműködési megállapodás az Andrada Group Kft.-vel az egyetem…
Tovább olvasomCímke: akkubontó
Lámpás felvonulással tiltakoztak az alsózsolcai akkubontó ellen
Ismét tiltakoztak Alsózsolcán a településre tervezett akkubontó ellen. Ezúttal az Alsózsolcáért Környezetvédelmi Egyesület hirdetett meg demonstrációt “Lámpás felvonulás a tiszta vízért” címmel. A menetbe a település több pontján is be lehetett csatlakozni. A felvonulók, ahogy a rendezvény nevéből is adódik, mécsesekkel és lámpásokkal vonultak végig a településen. A felvonulás célállomása az akkubontó épülete volt, ahol a többszáz tiltakozó egyértelmű üzenetet küldött a cégnek és a térség országgyűlési képviselőjének, Csöbör Katalinnak is. A tiltakozók határozottan elutasítják a településre tervezett akkubontót és jelentős egészségügyi veszélyforrásként tekintenek az üzem lehetséges működésére. Különösen nagy veszélyt…
Tovább olvasomLámpás felvonulás a tiszta vízért Alsózsolcán
A tiszta vízért szervez lámpás felvonulást az Alsózsolcáért Környezetvédelmi Egyesület szombat délutánra.
Tovább olvasom“Tovább trükköznek az alsózsolcai akkubontó engedélyeivel”
Miskolcon járt az LMP társelnöke, Schmuck Erzsébet, aki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a beruházás ellenzőinek nem szabad fellélegezni, amikor azt olvassák, hogy a szlovén cég maga kezdeményez környezetvédelmi hatásvizsgálatot, mert az ilyen eljárások “megrendelésre készülnek”, és pusztán “a politikai akaratot” tükrözik.
Tovább olvasomLMP az alsózsolcai akkubontóról: A korai öröm ritkán vezet valódi megnyugváshoz
Csütörtökön Csöbör Katalin fideszes országgyűlési képviselő bejelentette, hogy az alsózsolcára tervezett akkufeldolgozó-üzem létesítési engedélyét visszavonta a beruházó cég, helyette környezeti hatásvizsgálati eljárást indítanak. Az LMP-Magyarország Zöld Pártja értetlenül áll a Momentum helyi politikusának sikerkommunikációja előtt, hiszen Csöbör Katalin nem azt jelentette be, hogy a kormány felhagy az akkufeldolgozó-üzem létesítésével, hanem mindösszesen annyit, hogy környezeti vizsgálat előzi azt meg. Azt pedig tudjuk, hogy ezek a hatásvizsgálatok minden esetben kiszolgálják a kormányzati érdekeket, illetve azt is tapasztalhattuk, hogy a kormányközeli politikusok az akkugyarmatosítás oltárán saját hitelességüket is bármikor feláldozzák, ha azt az ázsiai nagytőke…
Tovább olvasomTeltházas fórumot tartottak Alsózsolcán az akkubontó építése ellen
A céget idén januárban alapították 3 millió forintos törzstőkével, most 4.7 milliárd forint állami támogatással építenének akkubontó üzemet Alsózsolcán, egy védett vízbázis mellett. A város vezetése egységesen állt ki a beruházás ellen, a tegnapi teltházas fórum pedig egyértelművé tette, hogy a helyi és a környékbeli lakosok is egyöntetűen elutasítják a gyár megépítését. A térség fideszes országgyűlési képviselője, Csöbör Katalin nem vett részt az eseményen. Zsúfolásig megtelt kedden este az alsózsolcai közösségi ház, ahol polgármesterük vezetésével lakossági fórumon tiltakoztak a helyiek a szlovén Andrada cég tervezett beruházása ellen. A beruházó egy…
Tovább olvasom