Online helyett személyes meghallgatás akkuügyben, milyen az élet a rácsok mögött – médiaszemle a független helyi sajtóból

Ukrán állami kitüntetést kapott a záhonyi polgármester, Szegeden tankoltak a szlovák Black Hawk helikopterek. Az iskolakezdés kapcsán ismét fókuszba kerül a diákok közötti bántalmazás, amelynek felismerése sokszor még a szülők és pedagógusok számára sem egyszerű – egy pedagógiai szakpszichológus tanácsai éppen ezért sokat segíthetnek. Ha már szeptember: három és fél év után, szeptember elején végre nem online, hanem valódi, személyes részvételű közmeghallgatást tartanak Debrecenben egy akkumulátoripari ügyben. A Veszprémi Főegyházmegye gigantikus építkezése újabb mérföldkövéhez ért, a beruházás költségei azonban nem nyilvánosak. Kecskemét és környékének egykori kedvelt üdülőhelye, Tőserdő leépült, míg…

Tovább olvasom

1500 karakter miatt zárták ki a vidéki média jelöltjét – így válogatták ki a közmédia új őreit

A Borsod24 kiadója szerint nehezen nevezhető átláthatónak és szakmailag megnyugtatónak az az eljárás, amelyben a közmédia jövőjéről döntő testület három szakmai jelöltjét kiválasztották. Különösen visszásnak tartjuk, hogy a Fülke jelentős vezetői és szakmai tapasztalattal rendelkező jelöltjét egy 1500 karakteres önéletrajzi korlát túllépése miatt még a meghallgatás előtt kizárták. Aggályosnak látjuk azt is, hogy a jelölő médiaszakmai szervezetek nem szavazhattak, miközben a kiválasztás részletes szempontjai csak a jelentkezési határidő után váltak ismertté. Az eljárás körüli kételyeket jelzi, hogy több szakmai szervezet tiltakozása után augusztus 25-én a parlamenti bizottság is elhalasztotta a…

Tovább olvasom

Libegő épülhet Miskolcon, zuhan a megyei Mediaworks-lapok példányszáma, veszélyben a veszprémi kézicsapat – független vidéki lapszemle

Kecskeméten a helyi fürdő E. coli baktériummal fertőzött vize, míg Miskolcon az állami milliárdokból megálmodott libegő-beruházás került középpontba. Szabolcsban a még az előző kormány által a megyei civil szervezeteknek odaítélt közpénzmilliárdok felhasználása volt a téma. Szolnokon a helyi propagandasajtó működését vették górcső alá, míg Szegeden az egyetemen munkába álló robot asszisztált katéteres rendszert ismerhette meg a független sajtó. Nem volt vidám a helyzet Veszprémben, ahol Magyar Péter miniszterelnök bejelentése keltett aggodalmat: eszerint átvilágítják a helyi kézicsapatot kis részben tulajdonló 4iG-t, ami megnehezítheti a csapat eladását. Debrecenben kiderült, százmilliók landoltak a fideszes polgármester…

Tovább olvasom

Magyarország jobban látszik közelről – heti médiaszemle a független helyi sajtóból

“Luxussá” válik a tb-s bőrgyógyászat, engedély nélkül nyitott meg az apátság, aláírásgyűjtés az ipari park ellen. A Kaukázus rockegyüttes frontembere szerint a környezetet pusztító cégeknek nincs helye a fesztiválokon. A Nyírség talajvízkészlete tizenkét év alatt több mint egymilliárd köbméterrel csökkent. A munkabalesetben elhunyt szegedi fiú halála a munkavédelem hiányosságaira irányítja a figyelmet. Használatbavételi engedély nélkül nyitották meg a látogatók előtt a bélapátfalvai ciszterci kolostort – majd hamarosan be is zárták. A Kecskeméthez közeli Városföldön aláírásgyűjtés indult egy tervezett gyártó-, összeszerelő- és logisztikai központ építése ellen. Parkoló építése és emiatt fák…

Tovább olvasom

A megváltozott világ, vagy a Fideszhez csapódás a fontosabb oka, amiért az Észak-Magyarország napilap elbúcsúzott? Miskolc TV 2.0?

Sokan nosztalgiával tekintenek rá és sajnálják napilapként való megszűnését, ám rengetegen úgy érzik, a megye nyomtatott napilapjának nemcsak az internetes elektronikus sajtó térhódítása tette be a kaput, hanem mert az utóbbi bő egy évtizedben lesajnálandó kampányújság lett az Északból. Emiatt volt megfigyelhető az egyre drasztikusabb olvasóvesztés is.

Tovább olvasom

Magyarország jobban látszik közelről – Médiaszemle a független helyi sajtóból – 2026 harmincegyedik hete

Mit mutattak a Sajóból vett vízminták? A Debrecen környéki akkucégek nyomultak a Campus Fesztiválon. Tizenévesek is tanyáznak a kecskeméti drogerdőben. Vendégmunkásokkal töltötték volna fel a BYD szegedi gyárát? Jászberényből indult, meghódította az országot az „ecetes srác”. Gigaépítkezés folyik Veszprémben jelentős káosszal. Többek között ezek a témák érdekelték 2026 harmincegyedik hetében a független helyi újságok szerkesztőségeit és olvasóit.

Tovább olvasom

Élő adásban kértek elnézést a köztévé hazugságaiért, leállt az M1

Délután 16 órakor váratlanul megszakadt az állami hírcsatorna, az M1 sugárzása. A képernyőket egy statikus felirat árasztotta el, amelyben a közmédia munkatársai nyíltan beismerték az elmúlt évek kormányzati propagandáját, és bocsánatért esedeznek a nézőktől.

Tovább olvasom

Három portál, három valóság – mit mutat BAZ megye helyi sajtófelületeiről egy friss egyetemi kutatás?

Ugyanaz a város, ugyanazok az események és mégis teljesen más képet fest róluk a Boon, a Minap és a Borsod24. Egy friss egyetemi szakdolgozat most számszerűsítette azt, amit sokan csak éreztek. A szerző szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megye helyi sajtója mélyen polarizált, és a megye három legnagyobb hírportálja nemcsak hangnemben, hanem alapvető újságírói gyakorlatban is gyökeresen különbözik egymástól.

Tovább olvasom

Új főszerkesztő az Észak-Magyarország és a Boon élén, augusztus 1-gyel vége a napi nyomtatott megjelenésnek

Nem verték nagydobra a váltást: eddigi információink szerint a fővárosból érkezett új főszerkesztő, ráadásul nem is csak a fideszes tulajdonú Mediaworks által vezérelt BAZ megyei nyomtatott újság és a hírportál, hanem két további megyei oldal vezetője is ugyanez a hölgy lett egy személyben.

Tovább olvasom