“Nincs kormányzati befolyásolás a közmédiában” … és nem nevette el magát

Megosztás

Valószínűleg ezt még a Fidesz-szavazók is elismerik, hogy a közmédia egy bő évtizede teljesen kiegyensúlyozatlan, kormányzati szócsővé vált, a politikai kiegyensúlyozottságnak még a gondolata sem merülhet fel bennünk. A vezérigazgató mégis ezzel igyekezett elkábítani minket.

Kedd reggel a közmédiát működtető Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Dobos Menyhért volt a maga által igazgatott M1 reggeli műsorának vendége, és megragadva az alkalmat kijelentette, hogy márpedig a magyar közmédiában komoly kontrollmechanizmus működik.

Dobos azért kérhetett időpontot a hírműsorban, mert Magyarországon járt az ENSZ szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának védelmét vizsgáló Irene Khan, aki újságírók és médiaszakemberek mellett találkozott a közmédia vezetőivel, így Papp Dániellel a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójával és Dobossal is.

Dobos úgy gondolta, erről illik beszámolnia a nézőknek, akiket megnyugtatott, hogy hiteles képet adtak az ENSZ-nek a közmédia működéséről. Ezt a kemény kérdéseiről híres riporter, Fábián Barna sem kérdőjelezte ezt meg.

A vezérigazgató szerint elsősorban a törvényi háttérről beszéltek, és jelezték,

“nagyon komoly kontrollmechanizmus működik a közmédiában, amennyiben a kuratóriumot a parlament választja paritásos alapon, és működik a tartalomért felelős Közszolgálati Testület is, benne különböző társadalmi és kulturális szervezetek képviseleteivel.”

A műsorban az sajnos nem hangzott el, hogy a Közszolgálati Közalapítványban is fideszes többség ül, a médiahatóság és annak Médiatanácsa pedig totális kormánypárti irányítás alatt áll tizenegy éve, és a kormánytöbbség várhatóan még a választások előtt újabb kilenc évre bebetonozza a hatóság új elnökét.

Viszont Dobos felelevenített egy kritikus kérdést, amit állítása szerint nagyon frappánsan meg is válaszolt. Khan azt kérdezte tőle: érzékelt-e politikai befolyásolási kísérletet a közmédiában, és a vezérigazgató tudott példát mondani.

Nem az elhallgatott ellenzéki tüntetésre és előválasztásra, a dühöngő Bende Balázsra, vagy a bediktálásra nyilatkozó Lomnici Zoltánra gondolt, és nem is arra, hogy konkrét dokumentumok bizonyítják a kormánypárt közvetlen politikai befolyását a közmédiában. És nem arra, amikor meghamisították Hadházy Ákos sajtótájékoztatóját. Dobosnak egészen más jutott eszébe.

„Bizonyára emlékeznek a kedves nézők, hogy néhány évvel ezelőtt ellenzéki képviselők betörtek a székházba, és be akarták olvasni a követeléseiket. Szégyen volt ez a magyar demokrácia történetében”

– válaszolta a vezérigazgató, aki szerint a jelentéstevőt is meglepte az eset, ami már bírósági fázisba érkezett.

A vezérigazgató sietve jelezte, nagyon készülnek a választásokra: „a hagyományoknak megfelelően” létrehozzák a közmédia választási irodáját, aminek három tagját a Duna Médiaszolgáltató, másik hármat az MTVA delegálja majd, ami nyilvánvaló biztosítéknak látszik a pártatlanságra. Arról, hogy a 2018-as választás előtt távol tartották az ellenzéki politikusokat és független szakértőket a csatornától, és ezt az Alkotmánybíróság is megállapította, nem esett szó.

A vezérigazgató hangsúlyozta: nagyon remélik, hogy az ENSZ hiteles jelentést ad majd ki, amely az ő véleményüket is tükrözi. (444.hu)

Related posts