Káslert életveszélyesen megfenyegették, ezért a fokozott rendőri védelem?

Megosztás

Éjjel-nappal rendőrök őrzik a minisztert. Pedig az EMMI szerint a nemzetközileg is elismert professzor “heroikus küzdelmet vív a koronavírus ellen”. Ja és természetesen az ellenzék a hibás, mert félremagyaráz és rossz színben tüntet fel kormánypárti politikusokat.

Arról írt kedden a Népszava, hogy a rendőrség fokozta Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter védelmét, amit így már a nap 24 órájában végeznek, és ehhez a feladathoz civil járműveket és egy lakókocsit is használnak. A lap megpróbált válaszokat kapni a hatóságtól, ám az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csupán annyit közölt, hogy a „miniszter úr személyi védelmét a Készenléti Rendőrség saját állományával és saját tulajdonú járművekkel végzi büntetőeljárással összefüggésben”.

Néhány órával később az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egy dühös közleményt adott ki, melyben számos dologról írnak. Ezek részleteit a 444.hu foglalta össze. E szerint az Emmi úgy látja, hogy az ellenzéki média rosszindulatúan félremagyarázta a helyzetet, és tiszteletlenül járt el, hiszen „egy nemzetközileg is elismert orvosprofesszor miniszterről van szó, aki (…) heroikus küzdelmet vezet a koronavírus világjárvánnyal szemben.”

Azt is írták az újságíróknak üzenve, hogy „az ellenzéki média inkább azokkal foglalkozzon, akik miatt a miniszter és családja kénytelen elszenvedni azokat a méltatlan támadásokat, amelyek nem riadnak meg attól sem, hogy egy köztiszteletben álló kormánytagot életveszélyesen megfenyegetnek”. Ez alapján úgy tűnik, hogy Káslert megfenyegethették, és ezért kapott rendőri védelmet. (Hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek