Rengeteg a kérdőjel a vonatkisiklásos baleset körül – nemrég újították fel hatalmas összegért a vonalat

Az eddigi információk szerint síntörés okozta a balesetet. Hadházy Ákos számára azonban rengeteg a megválaszolatlan kérdés. A független képviselő saját közösségi oldalán osztotta meg az eddig megtudott részleteket. “A vasárnapi, szerencsére sérüléssel nem járó vasúti baleset komoly kérdéseket is felvet. Vasúti témájú fórumok és más forrásom szerint is ugyanis a siklást síntörés okozta. A pályaszakasz viszont a horribilis pénzből és botrányos körülmények között felújított Szeged-Hódmezővásárhely tram-train vonal része. Az nem egyértelmű, hogy ennek az állomásnak az érintett kitérő vágányát is most cserélték-e, a valószínűbb az, hogy nem. Emlékeztetőül: a vonalon…

Tovább olvasom

Köztéri bunyó és egyéb balhék Miskolc belvárosában – videó

A rendészeknek kellett közbelépniük és intézkedniük minden esetben. Vincze Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) igazgatója elmondta, munkatársai múlt pénteken, a késő délutáni órákban a térfigyelő kamerákon észlelték, hogy a Villanyrendőrnél két, egyértelműen bódult állapotú személy garázdálkodik: másokat megfélemlítettek, illetve az itt található cukrászda kirakatát rugdosták. A kivonuló rendészek intézkedés alá vonták és visszatartották őket a rendőrség kiérkezéséig. Eközben derült ki, hogy az említett bolton belül már bántalmaztak valakit, akihez mentőt kellett hívni. Ugyanezen a napon, az éjszakai órákban – szintén a térfigyelő kamerák észlelése alapján – a Centrum áruház környékére…

Tovább olvasom

Folytatódik az SMA-s Zsombi csodálatos gyógyulása

A kezelés előtt legjobban a gyengének vélt szívét féltették, de még a gyógyszergyár számára is jó hírrel szolgálhatott a család. Esélye van a teljes életre, de még nem tudni, meddig juthat a fejlődésben. Kazincbarcikán él egy olyan egyéves kisfiú, aki az SMA legsúlyosabb, 1-es típusú betegségében szenved. Ez magyarul gerincvelői izomsorvadás, ami génterápiás gyógyszert igényelt. Magyarországon ő volt a harmadik, aki Zolgensmát kaphatott, ami hétszázharmincmillió forintba került a családnak. Ez természetesen nem állt rendelkezésükre, mintegy fél éven át gyűjtöttek rá alapítványi keretek között. Volt, aki százötvenmillióval járult hozzá az adományokhoz,…

Tovább olvasom

Bige Lászlót kétmilliárd forintos hűtlen kezeléssel vádolják

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség hűtlen kezelés bűntettével vádol egy vállalkozót és öt munkatársát, akik 2 milliárd forinttal károsították meg a vállalkozó saját cégét, miközben több mint 700 millió forint vesztegetési pénzt is kapott a vezető – közölte az ügyészség. A 444 szerint a közleményben Bige László milliárdosról, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosáról van szó. Mint a vádiratban áll, a vállalkozó egy cégcsoportot vezet, melynek egyik vállalata a növénytermesztésben nagy mennyiségben használt terméket gyárt, egy másik cége pedig ezek értékesítésével foglalkozik. Azt írják, négy társa a beosztottja volt a gyártóüzemben, míg az ötödik társa vezette…

Tovább olvasom

Keddtől pályázhatnak a magyar fiatalok az ingyenes uniós vasúti bérletekre

Keddtől a 18 és 20 év közötti európai fiatalok újra pályázhatnak az ingyenes vasúti bérletekre, az Európai Unió DiscoverEU nevű programja keretében idén 60 ezer vasúti utazási igazolványt oszt ki – közölte az Európai Bizottság hétfőn. A pályázatra a 2001. július 1-je és 2003. december 31. között született európai fiatalok jelentkezhetnek. Idén a 19 és 20 évesek is pályázhatnak, miután a tavalyi fordulókat a koronavírus okozta világjárvány miatt elhalasztották. Az ingyenes vasúti utazási igazolványra jelentkezni október 12-én déltől október 26-án délig lehet. A sikeres pályázók 2022 márciusa és 2023 februárja között használhatják…

Tovább olvasom

Füstmérgezésben hunyt el egy ember Lácacsékén

Hétfő reggel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Lácacsékére, a Szerfás-telepre riasztották a cigándi őrs tűzoltóit, akik egy járművel vonultak a helyszínre, de addigra a tűz kihunyt. A tűzoltók a konyhában szembesültek egy korábbi tűz nyomaival: a tűzhely környezete, egy szekrény és a páraelszívó égett le, de az egész lakás füsttel telítődött. Feltehetően emiatt füstmérgezésben hunyt el a ház lakója. Az eset körülményeit vizsgálják. A katasztrófavédelem a fenti esetek nyomán arra figyelmeztetett, hogy fontos füstérzékelőt beszerezni otthonra, illetve rendszeresen gondoskodni a kéményseprésről. Utóbbi magánemberek számára ingyenes, de a családi házakba külön kell hívni…

Tovább olvasom

Jogerősen életfogytiglanra ítélte a magyar bíróság Hasszán F.-et, az Iszlám Állam katonáját

Jogerősen életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte bűnszervezetben és társtettesként elkövetett emberiesség elleni bűntett miatt Hasszán F. szír férfit, az Iszlám Állam egykori katonáját a Fővárosi Ítélőtábla hétfőn. A vádlott feltételesen sem bocsátható szabadlábra – tájékoztatta a táblabíróság hétfőn az MTI-t. A Fővárosi Törvényszék tavaly decemberi elsőfokú ítéletét a táblabíróság annyiban változtatta meg, hogy pontosította a bűnszervezetben elkövetés megjelölését, kizárta a vádlott feltételes szabadlábra bocsátásának lehetőségét, továbbá járulékos kérdésekben kiegészítette és helyesbítette a törvényszéki rendelkezéseket. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta – olvasható a közleményben. Hozzátették: a vádlottat Magyarország területéről végleg kiutasították. Az eljárás adatai…

Tovább olvasom

Miskolcon tartott sajtótájékoztatót az LMP | videó

Kanász-Nagy Máté, az LMP – Magyarország Zöld Pártja társelnöke, valamint Doszpoly Botond, a párt megyei elnöke tartott közös sajtótájékoztatót Miskolcon. Az LMP-s politikusok arra reagáltak, hogy a pártjuk által támogatott Karácsony Gergely visszalépett a miniszterelnök-jelöltségtől az előválasztás második fordulójára. Kanász-Nagy az esetet nagyon sajnálatosnak tartja, mindazonáltal arról biztosított mindenkit, hogy az ellenzéken belül továbbra is van zöld program és van zöld képviselet. Az LMP zöld garancia programja arról szól, hogyan védjük meg magunkat az élhetetlen környezettől, hogyan kell védeni a környezetünket és magunkat például a klímaváltozás negatív hatásaitól. – mondta…

Tovább olvasom