Bige Lászlót kétmilliárd forintos hűtlen kezeléssel vádolják

Megosztás

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség hűtlen kezelés bűntettével vádol egy vállalkozót és öt munkatársát, akik 2 milliárd forinttal károsították meg a vállalkozó saját cégét, miközben több mint 700 millió forint vesztegetési pénzt is kapott a vezető – közölte az ügyészség.

A 444 szerint a közleményben Bige László milliárdosról, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosáról van szó.

Mint a vádiratban áll, a vállalkozó egy cégcsoportot vezet, melynek egyik vállalata a növénytermesztésben nagy mennyiségben használt terméket gyárt, egy másik cége pedig ezek értékesítésével foglalkozik. Azt írják, négy társa a beosztottja volt a gyártóüzemben, míg az ötödik társa vezette a kereskedéssel foglalkozó gazdasági társaságot. Hozzáteszik: a termelés során rendszeresen keletkezett olyan áru, amelynek minősége nem felelt meg az adott termékre vonatkozó saját gyártói előírásoknak, de a növénytermesztésben még rendeltetésszerűen felhasználható volt. 

Az ügyészség azt írja, a vállalkozó utasítására az ilyen termékeket a többi vádlott bevonásával leértékelték a gyárban, azonban az értékcsökkentnek nyilvánított termékek értékét a ténylegesnél jóval alacsonyabb összegben határozták meg, az önköltségi ár alatt. A vádirat szerint az irreálisan leértékelt terméket a vállalkozó által kijelölt cégek vehették meg, majd ezt követően azt többségében úgy értékesítették a végfelhasználóknak, mintha nem minőséghibás termékről lenne szó, tehát jóval magasabb áron a beszerzési árhoz képest.

Azt írják, 2011-2016. években a vállalkozó megállapodott a leértékelt terméket olcsón megvevő kereskedő cég vezetőjével, hogy az visszaoszt neki a cégéhez került, majd magasabb áron továbbértékesített termék árából tonnánként legalább 15 ezer forintot készpénzben. Az ügyészség szerint ezt az összeget úgy tudta előteremteni, hogy a végfelhasználóktól a kiszámlázott összegen felül is pénzt vett át. Mint állítják, összesen 764 millió forintot adott át a kereskedő így az I. rendű vádlottnak, illetve egy alkalommal a vádlott azt kérte, hogy vásároljon számára a saját nevében egy 25 millió forint értékű karórát, amit a nyomozás során le is foglalt a rendőrség.

A közlemény alapján a vállalkozó a cégcsoportjához tartozó két cégnek is adott el nagy mennyiségben a leértékelt termékből, melyet azok értékesítették a végfelhasználó mezőgazdasági termelőknek úgy, mint megfelelő minőségű terméket, tehát magas áron, nagy haszonnal.

Mint írják, a főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és önálló intézkedésre jogosult személy által elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével, továbbá hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja a vállalkozót, a társait pedig hűtlen kezeléssel, illetve hamis magánokirat felhasználásával. Az I. rendű vádlott vállalkozóval szemben börtönbüntetés, közügyektől eltiltás, pénzbüntetés kiszabását indítványozta az ügyészség, valamint vagyonelkobzást a vesztegetési pénzre és a karórára.

Szintén vagyonelkobzást indítványozott az ügyészség az I. rendű vádlott cégcsoportjához tartozó két gazdasági társasággal szemben is, melyek gazdagodtak a bűncselekmény révén a leértékelt termék magas áron való eladásával. A vagyonelkobzás biztosítására a nyomozási bíró zár alá vett az eljárás során több, nagy értékű ingatlant, melyek a megfelelő fedezetet jelentenek erre a célra.

Az eljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik, ahol hasonló bűncselekmény miatt az I. rendű vádlott ellen már folyik eljárás, ezért az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság egyesítse az ügyeket és egy eljárásban bírálja el.

Related posts