Karácsony Gergely főpolgármester keddi bejegyzésében arról számolt be, hogy az Alkotmánybíróság egyhangú döntéssel kimondta, az önkormányzatokat terhelő szolidaritási hozzájárulás eddigi formája alkotmányellenes. A főpolgármester szerint a korábbi kormányok több százmilliárd forintot vontak el az önkormányzatoktól, és azt írta, hogy a kialakult helyzetet az új kormánynak kell orvosolnia.
Tovább olvasomCímke: Karácsony Gergely
Miskolc is segítségre szorulhat még idén – több megyei jogú város pénzügyi helyzetéről kezdődhetnek tárgyalások
Miközben a figyelem elsősorban Budapest nehéz pénzügyi helyzetére irányul, egy friss egyeztetésen elhangzottak szerint Miskolc is azok közé a megyei jogú városok közé tartozhat, amelyek még az idei évben pénzügyi segítségre szorulhatnak. A téma a kormány és az önkormányzati érdekképviseletek közötti tárgyalásokon is előkerült, ahol a települések finanszírozási problémái kiemelt szerepet kaptak.
Tovább olvasomNégy év háború
Négy évvel ezelőtt, 2022 februárjában indított Oroszország teljes körű inváziót Ukrajna ellen – az évfordulón Kijev szövetségesei egységes üzenetet fogalmaztak meg: nem adják fel.
Tovább olvasomKormány kontra főváros – borsodi politikusoknál is betelt a pohár
Budapest és a kormány között évek óta feszült a viszony a szolidaritási hozzájárulás miatt, amelynek értelmében az önkormányzatok pénzt fizetnek be a központi költségvetésbe. A főpolgármester hosszas küzdelme azonban mostanra fordulóponthoz érkezett. A kabinet ugyanis kedden rendeleti úton megszüntette a főváros lehetőségét, hogy bíróság előtt jogorvoslatot kérjen az adóval kapcsolatban. A döntés az országos politikai színtéren is komoly visszhangot váltott ki, amelyhez Dr. Fülöp György, Tiszaújváros polgármestere és Dr. Simon Gábor ügyvéd, miskolci ellenzéki politikus is hozzászólt.
Tovább olvasomElutasította az ügyészség Karácsony Gergely gyanúsítás elleni panaszát a Pride-ügyben.
Az ügyészség csütörtökön elutasította Karácsony Gergely budapesti főpolgármester gyanúsítás elleni panaszát a Budapest Pride rendezvény szervezésével kapcsolatos ügyben.
Tovább olvasomKihallgatták és rabosították Karácsony Gergelyt a Pride megszervezése miatt
Pénteken délelőtt gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Labanc úti épületében a júniusi Budapest Pride megszervezése miatt. A kihallgatás idejére több százan gyűltek össze szolidaritási tüntetésre, ahol a résztvevők „Hajrá Gergő” skandálással fogadták a főpolgármestert, amikor az bő egy óra után kijött az épületből.
Tovább olvasomBudapest Pride: Orbán büntetéssel fenyeget, Karácsony garanciát vállal, Magyar amnesztiát ígér
Orbán Viktor kedden a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban tett közzé bejegyzést, amelyben a szombati Budapest Pride résztvevőinek megbüntetésére utalt.
Tovább olvasomTörténelmi Pride Budapesten: százezres rekordtömeg dacolt a kormányzati tilalommal
A betiltás ellenére minden idők legnagyobb Pride-felvonulása zajlott le békésen a fővárosban.
Tovább olvasomKözleményben írta meg a rendőrség: jogerőssé vált a Pride betiltása
Péntek este, nem sokkal éjfél előtt közleményt adott ki a rendőrség, amely szerint a június 28-ra, azaz a mai napra tervezett Budapest Pride rendezvény – hivatalos nevén „Budapest Büszkeség menete” – betiltása jogerőre emelkedett. Hogy pontosan mire számíthatnak a résztvevők és mi lesz a hatalom, illetve a rendőrség reakciója, az egyelőre kérdéses.
Tovább olvasomVéget ért az újraszámlálás: harmadszor is Karácsony Gergely nyerte a választást
Ugyan már több mint egy hónappal ezelőtt tartották az önkormányzati választásokat, a folyamatos jogi procedúrák miatt a fővárosban mostanáig kérdéses volt, hogy ki nyeri el végül a főpolgármesteri címet. A harmadik számlálást követően végül ismét Karácsony Gergely nyert és az előnye is jelentősen növekedett.
Tovább olvasom