A honvédséget is bevetik az iskolák fertőtlenítésében

Az operatív törzs október 20-i közlése alapján az őszi szünetben fertőtlenítő takarítást végeznek az iskolákban. Azokban az intézményekben, ahol több koronavírusos megbetegedés is volt, a honvédség is segít – árulta el Müller Cecília. Egyre több a 40 és 49 év közötti, illetve 65 év feletti koronavírus-fertőzött – tette hozzá. A 41. és 42. hét járványügyi adatait összehasonlítva elmondta: eltolódott a korosztályok érintettsége, a 42. héten a 40 és 49 év közöttiek aránya már közel 20 százaléka volt az összes fertőzöttnek, ezzel kicsit meghaladta a 20 és 29 év közötti fertőzöttek…

Tovább olvasom

Vigyázzanak, csalók! Fertőtlenítésre hivatkozva próbálnak bejutni lakásokba

A járványt kihasználva igyekeznek nyerészkedni fehérbe öltözött ismeretlenek, akik fertőtlenítésre hivatkozva próbálnak lakóházakba bejutni – figyelmeztetett a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese az október 20-i online sajtótájékoztatón, hangsúlyozva: ilyen tevékenységről az önkormányzat előzetes értesítést küld. Kiss Róbert alezredes hozzátette: a járási, illetve a kerületi tisztifőorvos rendelkezik a fertőzött terület, tömegközlekedési eszköz, lakóház fertőtlenítéséről, amelyet magáningatlanok esetében kizárólag szükség szerint rendelnek el, például árvizek után. A fertőtlenítési feladatot a tisztifőorvos egyezteti az önkormányzattal, amely előzetesen értesíti az érintettet a mentesítés időpontjáról – mondta. Kiemelte: azt kérik, ha…

Tovább olvasom

Birsalmaszedés közben ijesztett meg egy férfit a borsodi medve

Hétfő reggel találkozott a Lyukóvölgyben kóborló állattal. „A bozótosból hallottam őrjöngeni a medvét. Egy pillantást vetettem arra, de utána mint a golyó, úgy jöttem vissza a kocsiba” – idézte fel hétfő reggeli élményeit a Minap.hu hasábjain az a férfi, akit birsalmaszedés után lepett meg a medve a Nagycsászár dűlőn. „Én ilyen üvöltést még nem hallottam, ilyet csak tévében lehet. A szarvasbőgés is más, meg a róka is, amikor vonyít, mint a kutya, a disznó az meg csörtet át árkon, bokron. Elszaladnak, ha embert észlelnek” – elevenítette fel néhány órával korábbi…

Tovább olvasom

Rég nem látott módon bezuhantak a lakásárak a világjárvány hatására

A KSH előzetes adatai alapján 2020 második negyedévében, a koronavírus-járvány első hulláma idején 6 százalékkal estek a lakásárak az előző év azonos időszakához képest – közölte az Ingatlan.com hirdetési portál kedden. Elemzésük szerint az áresés a járvány okozta bizonytalansággal, valamint a lakások iránti kereslet és a kínálat egyidejű (10-40, illetve 10-30 százalékos) csökkenésével magyarázható. Az októberi, legfrissebb adatok szintén árcsökkenést mutatnak:a használt lakások és házak kínálata 8 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Országosan 142 ezer ilyen eladó lakóingatlan-hirdetés található a kínálatban, az irántuk mutatott kereslet pedig 19 százalékkal…

Tovább olvasom

Ismét meghosszabbította a hiteltörlesztési moratóriumot az országgyűlés

Meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt bevezetett hiteltörlesztési moratóriumot kedden az Országgyűlés, a döntés értelmében egyes kiemelt társadalmi csoportoknak és pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozásoknak 2021. június 30-ig nem kell fizetniük a törlesztőrészleteket. A képviselők 166 igen szavazattal, egyhangúlag hagyták jóvá a pénzügyminiszter erről szóló javaslatát, írja az MTI. A szabályozás szerint a nyugdíjasoknak, a gyermeket nevelő szülőknek, az álláskeresőknek és a közfoglalkoztatottaknak nem kell jövő év június végéig fizetniük a hitel- és kölcsönszerződések törlesztőjét, illetve a pénzügyi lízingszerződésből eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettségüknek sem kell eleget tenniük. A döntés érvényes a…

Tovább olvasom

A harmadik legrosszabb a magyarországi halálozási arány az EU-ban

Az RTL Klub híradója hétfőn megnézte, hogy a többi uniós országhoz képest hogyan áll Magyarország a napi esetszámok és a halálozások lakossághoz viszonyított arányával a második hullám alatt. A napi esetszám lakossághoz viszonyított aránya az uniós átlag alatt van, viszont a napi halálozások tekintetében ez az arány jóval az EU-s átlag fölött jár. Csak Csehországban és Romániában magasabb a napi halálozások aránya egymillió főre vetítve. A legutóbbi, keddi adatok alapján 38-an vesztették életüket a koronavírus miatt 24 óra alatt, ami új rekordot jelent. Index.hu

Tovább olvasom

Újabb borsodi településen ütötte fel a fejét a koronavírus

Karanténba került egy család Berentén. Egy helyi lakosnál kimutatták a koronavírus-fertőzést, egy család karanténba került – tudatta Szabó Zoltán jegyző a település honlapján. Mint írta, fontolóra vesz a hétfői ügyfélfogadási nap megszüntetését a hivatalban, és kérik, az épületet csak szerdán és csütörtökön látogassák. A közelgő mindenszentek kapcsán a jegyző kéri, hogy a temetők látogatása során a lehető legnagyobb körültekintéssel járjanak el, lehetőség szerint még a rokonok is tartsák meg egymás között a megfelelő távolságot. Borsodihir.hu

Tovább olvasom

Kirúgtak egy koronavírus-tagadó orvost

Elbocsátották a gyöngyösi Bugát Pál Kórházból Pócs Alfrédot, a vírusszkeptikus nézeteiről elhíresült orvost, akitől koronavírus-tagadó állításai miatt szeptemberben a Magyar Orvosi Kamara is elhatárolódott – írja a 24.hu. A hírt maga Pócs erősítette meg a portálnak. Az ortopéd szakorvos állítása szerint a kórház igazgatója október 6-án hívta be és küldte el 25 év után azzal az indokkal, hogy Covid-ellenes. Jelenleg egy hónapos felmondási idejét tölti, a salgótarjáni és az ózdi kórházban ugyanakkor továbbra is dolgozik. A Bugát Pál Kórház vezetése egyelőre nem szólalt meg az ügyben. Pócs Alfréd a MOK Heves megyei szervezetének választott…

Tovább olvasom

Tegnap 38 vírusos beteg elhunyt, 989 fertőzöttet regiszráltak

Újabb 989 embernél mutattak ki koronavírus-fertőzést, ezzel 48 757 főre nőtt a Magyarországon beazonosított fertőzöttek száma – számolt be a koronavirus.gov.hu. Elhunyt 38, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1211 főre emelkedett, 14 637-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 32 909 fő. Az aktív fertőzöttek 30 százaléka, az elhunytak 40 százaléka, a gyógyultak 30 százaléka budapesti. 1960 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 197-en vannak lélegeztetőgépen. Jelenleg hatósági házi karanténban 24 780-an vannak. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2715 aktív koronavírusos beteg van regisztrálva.

Tovább olvasom

Választási csalás miatt fellebbezett Tóth Ádám, a borsodi időközi választás egyik jelöltje

Fellebbezést nyújtottak be Borsod 6-os számű körzetében lezajlott időközi választás eredményével szemben – számolt be a Blikk. A lap szerint az eredményt Tóth Ádám független jelölt támadta meg a kormánypártok által állítólag elkövetett választási csalásokra hivatkozva. A helyi választási bizottság fogja elbírálni, hogy valóban történtek-e ilyen visszaélések. Tóth Ádám Szanyi Tibor pártja, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) támogatásával indult a voksoláson, és a szavazatok 2,23 százalékát szerezte meg. Bíró László, az ellenzék közös jelöltje pedig a voksok 45,9 százalékát kapta. A nyertes Fidesz-KDNP jelöltje, Koncz Zsófia a szavazatok 50,87 százalékát gyűjtötte be. „A kifogás és egyben fellebbezés lényege,…

Tovább olvasom