Rendkívül szigorúan kezelik a kínai hatóságok a koronavírust egy ideje, a zéró tolerancia viszont teljesen lehetetlen helyzeteket eredményez. Most egy IKEA áruházban akartak a hatóságok teljes karantént elrendelni napokra, a vásárlókat kényszerűen bent tartva. Ők azonban erőszakkal kitörtek és futott mindenki, amerre látott. Kezd elfogyni az emberek türelme? Ha már Kínában is ilyet meg mernek tenni az emberek, várhatóan Európában is érdekesebbek lesznek a karanténok. Már-már hisztérikusnak mondható jelenetsorok játszódtak le egy Sanghaj Xuhui kerületében található IKEA áruházban, miután az üzemeltetők és a hatóságok megpróbálták karantén alá venni az üzletet.…
Tovább olvasomCímke: karantén
Nem kapott gyógyszert és öt kilót fogyott az olimpián karanténba zárt magyar főbíró
“Senki nem mondott semmit, hogy mire számíthatok, mi lesz. Nem ezt várnánk az otthonunktól 7000 kilométerre.” Pádár Beáta január 31-i megérkezése óta koronavírus-fertőzés miatt tíz napig karantén hotelben volt, és még most sem nagyon engedélyezik számára, hogy másokkal találkozzon, étkezzen vagy utazzon. A főbíró az MTI-nek vasárnap délelőtt elmondta, hogy január 30-án Svájc érintésével utazott Pekingbe, hogy a női short track számok főbírójaként tevékenykedjen, de amikor 31-én megérkezett az olimpiára, a repülőtéren elvégzett PCR-tesztje pozitív eredményt hozott. Előtte, otthon minden tesztje negatív volt, ezért szállhatott fel a repülőre, és kapta meg…
Tovább olvasomFelelősségteljes magatartás: két holland omikron-fertőzött megszökött a karanténhotelből
Öt napot kellett volna ott töltenie a párnak – sok más fertőzöttel egyetemben -, ők azonban megléptek a vesztegzárból és már egy repülőgéppel Spanyolországba indultak volna, amikor rájuk találtak. Megszökött két ember Hollandiában egy karanténhotelből, a határrendőrség vasárnap fogta el őket egy Spanyolországba induló légi járaton – közölték a helyi hatóságok. A pár egy olyan szállodából oldott kereket, ahol a Dél-Afrikából érkezett, koronavírusra pozitívan tesztelt embereket helyezik el, akiknél a SARS-CoV-2 omikron nevet kapott új variánsát is kimutatták. A szökevényeket a rendőrség átadta az egészségügyi szerveknek, amelyek ismét karantén alá helyezték őket.…
Tovább olvasomÚjabb gyors lépés, 14 nap karantén a dél-afrikai területről hazaérkezőknek hazánkban is
Ha semmilyen fertőzést nem állapítanak meg, akkor is kötelezően 14 napra karanténba kell vonulniuk az omikron-variáns origójának számító térségből érkezőknek. Szombat délután megjelent a Magyar Közlönyben a dél-afrikai régióból érkezők beutazási korlátozásáról szóló rendelet, ami szerint hétfőtől azok a magyarok is 14 napos karanténba kerülnek, akik a térségből érkeznek haza, vagy az érkezésüket megelőző két hétben a térségben jártak. A hétfőtől hatályba lépő szabályozás hét országra terjed ki: a Botswanai Köztársaságra, a Dél-afrikai Köztársaságra, a Szváziföldi Királyságra, a Lesothói Királyságra, a Mozambiki Köztársaságra, a Namíbiai Köztársaságra, valamint a Zimbabwei Köztársaságra. Innen kezdett…
Tovább olvasomBár Gulyás koronavírusos lett, egyetlen kormánytagnak sem kell karanténba vonulnia
Ebben az évben a kontaktkutatás nem vált éppen fontos részévé a járványvédelemnek. Pedig a miniszter rengeteg emberrel találkozott az elmúlt héten. Vasárnap kiderült, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elkapta a koronavírust. A házi karanténba került miniszter az RTL Híradónak azt mondta, szerinte csoda, hogy eddig megúszta a vírust, mert sok rendezvényen vesz részt, sok emberrel találkozik. Ezért aztán nem is tudja, hogy hol kaphatta el. Gulyás elmondta, hogy influenzaszerű tünetei vannak, fáj a torka, és időnként nem túl magas láza van. A munkatársaival szerdán találkozott utoljára, csütörtökön pedig két órán át…
Tovább olvasomNégy kazincbarcikai iskolában is karanténba kerültek a gyerekek a koronavírus-járvány miatt
A negyedik hullám már a felfutó szakaszban van, de vélhetően a vadászati kiállítás végéig ezt nem nagyon szabad hangoztatni. Kazincbarcikai iskolákban azonban már nagyon is érzik. Több iskolai osztály is karanténba került Kazincbarcikán a koronavírus miatt, írja honlapján a város önkormányzata. Az érintett intézmények: A Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola székhely iskolájában egy pedagógus koronavírus-betegsége miatt egy osztály október 16-áig karanténba került, a többi tagintézményben normál rend szerint folyik az oktatás. A Tompa Mihály Református Általános Iskolában egy diák tesztje pozitív lett, ezért egy osztály karanténban van. Az Irinyi János Református Oktatási…
Tovább olvasomSajtóértesülések szerint Kazincbarcikán kilenc osztályból küldtek haza diákokat, mert koronavírusos lett egy tanár
Koronavírusos lett a kazincbarcikai Irinyi János Református Oktatási Központ Szakgimnáziuma egyik tanára, amit a hétfőn elvégzett teszt is megerősített – értesült a Narancs.hu. A portál szerint ezután a pedagógus által tanított 11. évfolyamos osztályból azonnal hazaküldték az oltatlan diákokat, a 35 fős osztály 26 tanulóját. Ezt követően azokból az osztályokból is mind hazaküldték az oltatlan diákokat, amelyekben a tanár tanított. Úgy tudni, hogy összesen kilenc osztályt érint az intézkedés, illetve a szeptember 25-ig elrendelt karantén. Csernaburczky Ferenc igazgató a lap kérdésére csupán annyit közölt, hogy intézményükben „az érvényben lévő hatályos jogszabályok…
Tovább olvasomDöbbenetes jelenetek: meccs közben akartak karanténba helyezni játékosokat a brazil-argentin rangadón
Feszült hangulatban kezdődött a két dél-amerikai válogatott közötit világbajnoki selejtező, de arra senki sem volt felkészülve, hogy a 9. percben a brazil egészségügyi hatóság emberei megjelennek a pályán és négy vendégjátékost el akarnak vinni, mert megsértették a karanténszabályokat – írja a goal.com. Ugyanis a meccs előtt nem sokkal jelent meg egy úh szabály, amely szerint karanténba kell vonulnia annak, aki Brazíliába érkezik, de az elmúlt 14 napban Angliában tartózkodott. A vendéglától szerint több argentin labdarúgó is szándékosan megtévesztette a hatóságokat és letagadta, hogy a közelmúltban a szigetországban járt. A hatóságok…
Tovább olvasomTüntetések és blokád a szlovákiai határátkelőknél, Borsod is érintett
A helyiek felháborodtak azon, hogy északi szomszédunknál a külföldről hazaérkezőket az oltottságuktól függően karanténba helyezik, nem tartják korrektnek, hogy így különböztessenek meg semmi másban nem különböző honfitársakat. A demonstrálók szerint hátrányosan érinti a dolgozókat az új szabályozás, amely szerint karanténba kell vonulniuk a be nem oltott ingázóknak. Akár országos méretű tüntetéshullám is jöhet. Több szlovákiai határátkelőn tartottak tüntetéseket, illetve forgalomlassító vagy az áthaladást ideiglenesen akadályozó akciókat pénteken a reggeltől hatályba lépett – a Szlovákiába érkezőkre és az országba hazatérőkre vonatkozó – szigorítások ellen tiltakozva – számolt be róla a szlovákiai sajtó. A legnagyobb…
Tovább olvasomKaranténban kellett volna lennie a parlamentben szavazó fideszes politikusnak?
Úgy ült a parlamentben Becsó Zsolt fideszes országgyűlési képviselő az egyetemek kiszervezéséről szóló szavazáson, hogy neki koronavírus-fertőzés miatt karanténban kellett volna otthon ülnie, vette észre a Telex. Becsó a megbetegedésének hírét maga osztotta meg a Facebookon három nappal ezelőtt azzal a címmel, hogy A HATÓSÁGI HÁZI KARANTÉN UTOLSÓ NAPJAI. Becsó azt írja a bejegyzésben, hogy a tünetei jelentkezése után még kórházban is járt, ahol volt mintavétel, vérvétel, CT és infúziós kezelés. Ehhez képest az április 27-i parlamenti szavazáson négy sorral ült Orbán Viktor mögött, holott akkor még bőven tartania kellett a…
Tovább olvasom