Meddig lehet csalóként élni? A borsodi pár története hihetetlen, 647 áldozatukat verték át

Sok kicsi sokra megy. A károsultak gyakorlatilag az ország egész területét lefedik, de a szálak végül összefutottak. Egy putnoki nyomozó elképesztő terhet kapott a nyakába, felderíteni egy eleinte apró kis ügynek tűnő bűncselekmény-sorozatot. Apró összegeket kicsalva végül 7,5 millió forintos bevétele lett a csaló párnak, a pénz sehol, sőt az egyik elkövető úgyszintén.

Tovább olvasom

Miskolci lakásokba csengetnek be a csalók és a Városgazda munkatársainak adják ki magukat

Vigyázzunk és véletlenül se engedjük be ezeket az embereket, a Városgazda nem végez ilyen tevékenységet, de már többen is beszámoltak ilyen esetekről. Ezek csalók, ha nálunk is próbálkoznak, értesítsük a rendőrséget. Ruházatuk megtévesztő lehet. Több lakossági jelzés érkezett a napokban a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.-hez olyan esetekről, amelyek során ismeretlen személyek, csoportosan, miskolci lakásokba csengettek be azzal az indokkal, hogy a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj befizetését ellenőrizzék. A bejelentések szerint az említett személyek a Városgazda munkatársaiként mutatkoztak be, és a társaság munkaruháját, vagy arra hasonlító öltözéket viseltek – írja a Miskolc.hu…

Tovább olvasom