Egy miskolci lakos karanténba került augusztus 20-án, miután a koronavírus-tesztje pozitív lett. Már több, mint 5 hét elteltével még mindig karanténban van pedig 3 hete tünetmentes, de a két egymást követő negatív teszt nem akar összejönni. Ráadásul a PCR teszt előtt 3-4 órával nem lehet enni-inni, ami kibírható lenne de sokszor a délelőtt beígért tesztelés helyett késő este érkeznek meg a PCR-ral értesítés nélkül. Addig meg az egész család étlen-szomjan várakozik, akár 12-13 órát is. A legnagyobb probléma annak bizonyult, hogy a háziorvoson kívül senkit nem hívhat problémáival, nincs egy megfelelő vonal, ahol tudnának információval szolgálni a tényleges tezstelési időpontokról.
Érdemes elolvasni a teljes beszámolót, hogyan élte meg Máté a koronavírust és a karantén fogságát:
Osszátok, mert van remény!
Ha érdekel, mit él át ma hazánkban egy koronavírus-fertőzött, milyen nehézségekkel kell szembenéznie, és miben reménykedhet, olvasd el ezt a bejegyzést, mert igenis van remény, lobog a pásztortűz a horizonton!
Többen tudjátok már, hogy megfertőződtem koronavírussal, még az 500 új beteg per nap statisztika előtt kicsivel, amikor ez még nem volt “mainstream” dolog. Nagyjából négy hete vagyok karanténban. Ez az időszak három részből tevődik össze.
1. Amikor tüneteket vettem észre magamon augusztus 12-én, pár napig itthon maradtam mindenféle kötelezettség nélkül, mert hittem abban, hogy csak egyéni felelősséggel állíthatjuk meg a vírust. A tüneteim szinte azonnal elmúltak, így néha – a legnagyobb elővigyázatosság mellett – levittem sétálni a kutyát, egyszer még egy nyílt helyen tartott baráti rendezvényre is elmentem. Egyedül a fáradékonyság maradt meg, ezért, háziorvosi javaslatra teszteltünk.2. Kedden vették tőlem az első mintát, hat nappal azután, hogy rosszul lettem. Jobban mondva én vettem magamtól: a kiérkező mentős megállt az ajtóban, kezembe nyomott két vattás végű pálcikát, és szépen elmondta, mit is kell tennem: az elsőt dugjam a számba, húzzam végig a szájpadlásomon, majd nyomjam kicsit lejebb, mintha hánytatnám magamat. A következő pálca az egyik, majd a másik orrlyukamba ment. Olyan volt, mintha a saját koponyámban szeretnék vattacukrot készíteni. Az eredmény két nappal később érkezett meg: kétes. A következőt már profi módon vették le, ám jött augusztus 20-a. Megtudtam, milyen a hosszú hétvégén eredményre várni, hány lóerővel képes vágtázni az a Rolls-Roys, amit magyar egészségügynek nevezünk. Addig persze nyugtatott mindenki, hogy már rég nincsenek tüneteim, szóval biztos nem covid, ha az lenne, már tuti, szóltak volna, hogy megkezdjék a kontaktkutatást. Vasárnap este ez meg is történt. Hivatalosan is odakerült a tesztem mellé a pluszjel. Itt kezdődött a nagybetűs, hatóságilag elrendelt karantén. A kontaktkutatáshoz is hozzáláttak, bő 10 nappal azután, hogy tüneteket produkáltam.
3. Most szeptember 9. van. Több mint három hete vagyok tünetmentes. Ma jönnek hozzám hatodszor tesztelni. Tudni kell, hogy a PCR mintavétel előtt nem lehet sem enni, sem inni (vizet sem) legalább 3 órán át. Dohányozni és fogat mosni szintén tilos. Ez önmagában kibírható tilalom, a dolgot az nehezíti, hogy nem tudni pontosan, az OMSZ munkatársai mikor jönnek ki. Általában a mintavételt megelőző este felhívnak telefonon, és adnak egy időpontot, amikortól a tiltás életbe lép. Négy alkalommal nem is volt gond, legfeljebb 5 órát kellett kibírnom étlen és szomjan. Ötödszörre reggel 7:50-kor telefonáltak, hogy 8-tól ne egyek, ne igyak, ne mossak fogat, ne dohányozzak. Tíz perc alatt magamhoz kapkodtam némi ételt, majd ittam valamennyi vizet is. A mentő 14 órával később, este 10 kor érkezett meg. 14 óra víz és ennivaló nélkül. Internetes források szerint nagyjából két napig, tehát 48 órán keresztül bírja átlagosan az egészséges emberi szervezet víz nélkül. Ezt alapul véve tehát közel egyharmad szomjhalál jutott nekünk aznapra. Te bevennél egyharmadnyit a halálos ciánadagból, ha szépen kérnének?
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a feleségemtől is folyamatosan vettek mintát, neki is tartania kell a karantént, bár ő nem mutatott tüneteket, és rendre negatív teszteket produkált. Szinte hihetetlen, de ennyi idő alatt nem fertőztem meg (egyébként senki mást sem szerencsére), hiába vagyunk összezárva napi 24 órában. A fenti esetet velem együtt élte meg, és hála Istennek, túl is, bár többször az ájulás kerülgette a 14 óra alatt. Tegyük hozzá, hogy mi erős, koraközépkorú emberek vagyunk. Mit élhet meg egy gyengébb, törődöttebb szervezet, ha ugyanennyi ideig megvonja magától a folyadékot, táplálékot?
A minták a következőképp jöttek nálam: kétes, pozitív, pozitív, negatív, pozitív. Az utolsó a 14 órás koplalás eredményeként. A protokoll szerint két negatív tesztet kell felmutatni ahhoz, hogy feloldják a karantént (ami folyamat egyébként szintén igénybe vehet néhány napot, úgy hallottam). A háziorvosunk próbált fellépni az érdekünkben, arra hivatkozva, hogy hosszú hetek óta tünetmentes vagyok. Az ÁNTSZ válasza az volt, hogy biztosra megyünk, és hozzátették, sokan 5 hetet is eltöltenek a karanténban. Itt fogalmazódott meg bennem először, hogy NEM. Hogy elegem van. A kiszolgáltatottságból, a tehetetlenségből. Hogy hiába szedek rengeteg vitamint, purgálom magam népi módszerekkel, iszom a rengeteg teát, kanalazom a mézet, tunkolom bele a fokhagymát, szopogatom a propoliszos tablettát, eszem a gyümölcsöket és a csirkehúslevest, mert mindezzel bő négy hét alatt egyetlen negatív eredményt sikerült elérnem.
Előre féltem a következő mintavételtől és a vele járó több órás koplalástól, és NEM akartam ezt az egészet végigcsinálni újra úgy, hogy a háziorvosunkon kívűl nincs egy telefonszám, amit felhívhatnánk, egy hivatalos vonal, ami kicsörögne, egy megbízható személy, aki tudna segíteni, megmondaná, mikorra várhatom pontosan a mentőt, vagy csak egy kis lelket öntene belém, hogy nyugi, már úton vannak. De a vonalak foglaltak, aki pedig felveszi, rendre nem tud semmit.
Itt kell megjegyeznem, hogy ez nem személyek hibája, nem az egyének felelőssége, mert ez alatt a négyhetes kaland alatt akikkel találkoztam (legyen mentős vagy rendőr, aki ellenőrzi, itthon vagyok-e) és akikkel beszéltem telefonon (Tisztifőorvos, népegészségügyi dolgozó, ÁNTSZ-es) mind készségesek, jóindulatúak és profik voltak (talán a legelső IKEA-s, csináld magad mentőst leszámítva).
Tudom, több is veszett Mohácsnál. Tisztában vagyok azzal is, hogy nagyapáink a háborúban sokkal különb dolgokat is kibírtak, mint néhány hét bezártság és 14 óra szomjazás, sőt, a túlélőtáborokban is komolyabb kihívásokkal kell szembenézni a jelentkezőknek. Én azonban nem jelentkeztem sehová, tudtommal hadban sem áll az ország és nem adtam pénzt semmilyen táborban való részvételért sem. Ezzel szemben TB-t fizetek meg járulékokat, hallgatok híreket, ahol hosszan taglalják a hazai, megbízható felkészültségi szintet, és pontosan betartom a kiszabott feltételeket, előírásokat. Az utóbbi napokban azonban mégis fogalmazódik bennem a nagybetűs tagadás: NEM! NEM a koplalásra. NEM az információ hiányára. NEM a bizonytalanságra. NEM arra, hogy három hete nincsenek tüneteim, mégsem hagyhatom el a lakásomat. NEM arra, hogy bár súlyos tünetekkel szerencsére kevés beteget kezelnek, mégis, már az adminisztrációs feladatoknál megbukni látszik a rendszer, mert égnek a vonalak, dolgoznak a laborok, hurrikánként forognak a székükben az ügyintézők és hajnalig dolgoznak a mentősök.
Szóval ilyen gondolatok cikáztak bennem, amikor is felvillant a reménysugár. Ha még mindig olvasol, bizonyára csodálkozni fogsz, honnan érkezett a melengető fény. Egy videót küldtek Gáspár Laciról, akiről kiderült, hogy szintén zenész. Ismert “vírusdruszám” betegségének és 4 napig tartó karanténjának az ügyét taglalták egy RTL-es videóban. Igen, Laci is megbetegedett. Azonban a kötelező két negatív teszt nélkül feloldották nála a hatósági karantént (úgy hallottam, van, akinél csak az utóbbi folyamat vesz igénybe ennyi időt), nagyjából azzal az indokkal, hogy három napja nem produkált tüneteket, és a két negatív teszt csak bizonyos munkaterületen dolgozó emberek számára muszáj. Így Gáspár Laci szerencsésen megúszta a vírust koplalás, szomjazás és hosszabb ideig tartó bezártság nélkül. És ezért örül az én szívem, hosszan tartó egészséges periódust kívánok neki, mégpedig – a látszat ellenére – teljesen őszintén! Mert Laci lett a fény az éjszakámban. Olyan az ő történetét hallani, mint tévéről nézni a Holdra szállást: tudod, hogy te soha nem élheted át, mégis izgalommal tölt el a tény, hogy lehetséges.
Aki a fentiekből annyit vett le, hogy Gáspár Lacit szidom, vagy bármilyen szempontból hibásnak tartom a saját vagy az én helyzetem miatt, az rossz nyomon jár. Mindez nem az ő hibája. Ő csupán egy elképesztő példa. Teszem azt, a DC univerzumban sem Superman hibája, hogy repül, hanem a számára idegen bolygónak, a Földnek az adottságai teszik azt lehetségessé. Ha valakit hibáztatok, akkor az az egészségügyet uraló gravitációs mező, ami valakit lehúz a valóságba, míg másokat repülni enged.
Hogy miért is írom mindezt most? Mert ma esedékes az újabb mintavétel. A tegnapi kedves telefonhang arra kért, ma reggel 6-tól ne egyek, mert 9 körül érkeznek hozzám tesztelni. Most pontosan 15:55 van. Még nem értek ide, és este 10-ig még hosszú az idő. Szóval addig is nézegetem Gáspár Laci videóját, mint fogyókúrázó a főzőműsort. Közben azon gondolkodom, mi lenne, ha egyszerűen nem vennék részt az egészben?
Köszönöm a reményt Gáspár Laci, repülj soká Superman!
Máté jelenleg a második negatív tesztet várja, ha ezúttal nem lesz érvénytelen a mintavétel akkor végre szabadon távozhat otthonából.
