Az MKKP említésére máris sejthetjük, hogy nem hagyományos zenélő útról van szó, hanem a hatalmas kátyúkra való figyelemfelhívásról. Olyan kutyapártosan.
Tovább olvasomCímke: tábla
Nem is létező táblával próbált a kivitelező forgalmat korlátozni
A KRESZ egyáltalán nem ismer ilyen közlekedési táblát, de Pécsett mégis kitették (nem is egy példányban), behajtani tilos jelzésnek szánva. Ezzel sikerült végképp összezavarni a közlekedőket, mivel ne csodálkozzunk, ha ezek után is behajtottak az autósok a területre.
Tovább olvasomValakinek nem tetszett a borsodi vármegye tábla
Az Alaptörvény 11. módosítása értelmében idén január 1-jétől a megyék neve vármegyékre változott. A vármegyehatárokat jelző táblákat szinte azonnal elkezdték kicserélni. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. országszerte összesen 714 megyejelző táblát cserélt ki – írta annak idején az MTI. Ahogyan kihelyezték a táblákat, szinte azonnal megrongálták némelyiket. Fekete festékszóróval fújták le a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye táblán is a vár- előszót. „A fotó a 253-as Andornaktálya-Mezőkövesd főúton, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye és Heves vármegye határán készült. A Heves vármegyetábla is hasonló módon meg volt rongálva” – tudatta Pécsi Norbert Sándor, Magyar Közút Nonprofit Zrt.…
Tovább olvasomAz Avason új utcatáblákkal találkozhatunk, ami például a mentősöknek is nagy segítség
A városrészben négy évtized után cserélik le a táblákat. Az elmúlt időszakban egyébként is országos probléma, hogy a házszámokat és az utcaneveket úgy kell sok helyen kitotózni, ami nem könnyíti meg például a mentőszolgálat dolgát sem. A jó négy évtized már meglátszott a jelzőkön. Kertész Béla, a Városgazda Nonprofit Kft. műszaki vezetője elmondta, az eszközök cseréjének célja nemes egyszerűséggel a megfelelő tájékoztatás, hogy „mindenki odataláljon, ahová elindult”. Kedden a hármas ütem tetejéről kezdtek a társaság dolgozói és lefelé haladva helyezték ki a táblákat. A munka várhatóan a héten befejeződik. A csere…
Tovább olvasomFutballszurkolók kedvence lehet az új, miskolci társasjáték
A táblajáték készítői miskolciak, de az egész országnak szólhat a gyakorlatban is megvalósított, korábbi elképzelésük. A részletekről a Minap.hu cikke számolt be. Tamás és Gyuri gyerekkoruk óta szeretik a labdarúgást és évekkel ezelőtt Tamásban felmerült, hogy miért ne lehetne a labdarúgást összekötni másik nagy kedvencével a logikai illetve társasjátékokkal. Így született meg az ötlet a játékról, ami az évek során csiszolódott, formálódott és az elmúlt 5 hónapban nyerte el végleges formáját hogy aztán a közelgő labdarúgó EB előtt a nagyközönség számára is elérhetővé váljon. Ahogy a játék mottója is mutatja…
Tovább olvasomNem rettentette el az autósokat, inkább versenyzésre használták a sebességkijelző táblákat
Hol máshol, mint Magyarországon? Az önkormányzat kénytelen volt átalakítani a rendszert, mert sokan szándékosan versenyeztek, hogy minél gyorsabban hajtsanak el az érzékelési területen és ezt a tábla kijelezze számukra. Inkább kikapcsoltatja a Budavári Önkormányzat a funkciót, mert úgy tűnik, ez adta a legjobb visszajelzést az utcai száguldozóknak. Az önkormányzat a Facebookon jelentette be, hogy megfogadva a Magyar Közút javaslatát péntektől máshogyan működnek a sebességjelző készülékek az I. kerületben. Ezentúl nem fogják kijelezni a 50 kilométer/órát meghaladó sebességeket, csak a „lassíts” jelenik majd meg, ha túllépi egy jármű a megengedett sebességhatárt. Az…
Tovább olvasomOrbán Viktor saját idézeteivel pózolt
Egy fényes fémtábláról posztolt fényképet Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára csütörtökön. A fotó a Karmelita kolostorban készült, ahol a tábla egy falra van kitéve. Ez áll rajta különböző betűtípusokban: Magyarország hét törvénye. – Haza csak addig van, amíg van, aki szeresse. – Minden magyar gyermek újabb őrhely. – Az igazság erő nélkül keveset ér. – Csak az a miénk, amit meg tudunk védeni. – Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük. – Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs. – Egyetlen magyar sincs egyedül. Ezek a mondatokat maga Orbán Viktorközölte…
Tovább olvasomVillámgyorsan elkezdték lopkodni a tolvajok Fucking település tábláit az átnevezés előtt
Amióta kiderült, hogy az angolul egy igen trágár kifejezést jelentő falut hamarosan átnevezik, hirtelen megszaporodtak a táblatolvajok, akik haza akarják vinni ereklyeként az eredeti névvel ellátott táblákat. Autókkal járják a tolvajok a kis felső-ausztriai falut, az egyik lakó azt mesélte, hangos flexelésre figyelt fel – tudósít az ORF, osztrák közmédia. Megírtuk, megváltoztatják Fucking kis felső-ausztriai falu nevét, amely angol nyelven egy durva trágárságot jelent. Januártól a települést Fugging-nak fogják hívni, döntött a helyiek kezdeményezésére a falu tanácsa. Korábban is többször előfordult, hogy a faluhoz özönlő turisták ellopták a települést jelző…
Tovább olvasom