Elszakadt a cérna, kizárhatják a DK-t a Velünk a Város frakciószövetségből

Már azzal is rossz fát tettek a tűzre a DK-sok, hogy önálló polgármester-jelöltet indítanak Veres Pállal szemben Hegedűs Andrea személyében Miskolcon, kilépve ezzel a 2019-ben nagyon sikeres frakciószövetségből. A múlt heti furcsa szavazás pedig az utolsó csepp lehetett a pohárban.

Tovább olvasom

Miért zárták ki a miskolci tömegközlekedésből a mopedes utasokat?

Éppen az utasok biztonságának védelmében. A Fidesz azonban ebből is azonnal politikai vihart kavar, ez nem először történik meg. Csak nem tájékozódtak az ügyben, a hangulatkeltés megy, pedig ugyanezt a lépést a fideszes vezetésű Debrecen már jóval korábban megtette. Ismét kettős mérce.

Tovább olvasom

„Hozzánk mindenki egyenlő eséllyel pályázhat” – nyilatkozta a miskolci roma fórum előadója, aztán kiküldték az újságírókat

Romák a Civil Világban címmel rendezett fórumot az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület (ERKE) a héten, melyre a helyi médiumok munkatársait is meghívták. Az egyik előadó, Radomszki Lászlóné, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára azonban nem tartotta jó ötletnek a sajtónyilvánosságot, így kiparancsoltak minket a rendezvényről. Szerencsére az esemény előtt még volt alkalmunk megszólaltatni Szalay-Bobrovniczky Vincét, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárát (a honvédelmi miniszter testvérét, egykori osztrák és finn nagykövetet). Ha hihetünk az utólagos közleménynek, a résztevők a társadalmi felzárkózás területén megvalósuló programokról, valamint a civil szervezetek működését segítő pályázatokról, szolgáltatásokról osztották meg gondolataikat a megjelentekkel. Hogy miért csak zárt körben, arról nem merünk találgatni, de értetlenkedni annál inkább, hiszen egyértelműen a közpénzek civil szervezetekhez áramoltatásáról folyt az egyeztetés…

Tovább olvasom

Ha elszáll az Erasmus lehetősége, a miskolci egyetemisták mehetnek Üzbegisztánba és Moszkvába tanulmányútra?

A kormány ezt az uniós elvonást is győzelemként értékeli, de vajon a miskolci és más diákoknak megfelelő alternatívát jelent, ha a Sorbonne helyett Szamarkand, vagy Moszkva csodálatos területein ismerheti meg az oktatást? A Fidesz vezetésével ennyire irány a Kelet? Az Erasmus ösztöndíj kérdése jelenleg a Nap a politika galaxisában: minden körülötte forog. Az Európai Bizottság január 9-én ugyanis úgy döntött, hogy 21 modellváltó magyarországi egyetemet kizár az Erasmus+ együttműködési és oktatási csereprogramból, valamint a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból is. A miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs úgy véli, az Erasmus-ügy nyílt…

Tovább olvasom

Újabb “ellenzéki” találta ki nagy hirtelen, hogy elindul a közös ellenzéki jelölt ellen

A rossz nyelvek szerint van az a pénz, amiért valaki hirtelen szembefordul saját pártjával és inkább Orbán szekerét tolva elindul az ellenzéki összefogás jelöltje ellen az áprilisi választáson. Az LMP azonnal kizárta tagjai közül Takács Lajost, akinek hirtelen érkezett az isteni szikra. Arra azonban nehéz választ adnia, hogy akkor miért nem az előválasztáson mérettette meg magát. Az LMP badacsonytomaji önkormányzati képviselője, Takács Lajos csütörtök délután jelentette be, hogy ő is elindul a Veszprém 3-as választókörzetben, ahol egyébként Rig Lajost az egyesült ellenzék közös jelöltje. Hasonló húzás miatt a párt éppen aznap függesztette fel…

Tovább olvasom