Gyurcsányozás, maszk helyett oltás, Ferenc pápa – erről beszélt rádióinterjújában Orbán

Hosszú idő után adott ismét interjút a Kossuth Rádió péntek reggeli adásában Orbán Viktor miniszterelnök. A HVG által szemlézett interjú elején az őszödi beszéd kiszivárogtatásának 15. évfordulójáról esett szó: a kormányfő dermesztőnek nevezte a másfél évtizeddel ezelőtti pillanatot. „Ijesztő, hogy aki az egész helyzetet előidézte, még most is a baloldal vezetője Magyarországon” – gyurcsányozott tovább Orbán. „Elvették a 13. havi nyugdíjat, a családtámogatási rendszert, kétszeresése-háromszorosára emelték az árakat, éveket vettek el az emberek életéből, a végén pedig csődbe vitték az országot” – figyelmeztetett a kampányüzemmódba kapcsolt miniszterelnök. Ezek után a…

Tovább olvasom

Merkely: Az új vírusvariáns ellen kevésbé hatékony a maszk

Tessék? Az oltás véd, de annyira mégsem, ezért nem lehetünk biztosak magunkban, a maszk is véd, de azért annyira mégsem? Komoly veszélyben vannak, akik még nem oltatták be magukat, hiszen a koronavírus-járvány másfél éve alatt szelektálódtak azok a rendkívül fertőzőképes mutánsok, amelyeket a régebbi variánsokhoz képest sokkal könnyebb elkapni – mondta a Semmelweis Egyetem Széchenyi-díjjal frissen kitüntetett rektora szombaton az M1 aktuális csatornán. Merkely Béla hozzátette: amíg az átlag napi fertőzöttszám nem emelkedik a mostani többszörösére, kiemelten fontos, hogy azok az emberek, akik eddig nem tették, vegyék fel az oltást. …

Tovább olvasom

Barátkozzunk a gondolattal, hamarosan újra vissza kell szoknunk a maszkhordáshoz

A Magyar Orvosi Kamara alelnöke szerint ártani biztosan nem árt, de a negyedik hullám küszöbén legalább a zárt terekben érdemes lenne már mostantól is hordani, a fertőzöttek száma folyamatosan emelkedik. Magyarországon még nem robbant be olyan sebességgel a negyedik hullám, mint ahogy azt a környező országokban már láthatjuk. Elkerülni viszont nem fog minket, a szakemberek szerint pedig most tehetünk sokat azzal, ha visszaszokunk az elővigyázatossági szabályok betartásához. Dr. Lénárd Ritát, a Magyar Orvosi Kamara alelnökét kérdeztük a szervezet ajánlásairól. Bár egyelőre a hétköznapi életünk legtöbb helyszínén nem kötelező a maszkhordás, Lénárd szerint…

Tovább olvasom

Az oltások felvételét és zárt térben való maszkviselést javasol a delta variáns miatt az Orvosi Kamara

Eddig szerencsénk volt a deltával, ne kockáztassunk! A koronavírus új, lényegesen fertőzőbb variánsa, a delta-variáns itt van közöttünk – hívja fel a figyelmet a Magyar Orvosi Kamara (MOK) közleményében, amelyet az Index.hu szemlézett. Mint írják, a járványügyi helyzet javulásával a szigorú szabályok lazítását a magyar lakosság jelentős része úgy értelmezte, hogy minden visszatérhet a régi, megszokott kerékvágásba. Korlátozás, ellenőrzés nélkül igénybe vehető tömött éttermek és bevásárlóközpontok, megnyitott strandok és szállodák, zsúfolt tömegközlekedési eszközök; a maszk pedig szinte mindenhonnan eltűnt, nyoma sincs a védekezésnek. “A környező országokban azonban ismét fellángolt a…

Tovább olvasom

Készüljünk, mert Rusvai szerint rövidesen újra elő kell vennünk a maszkokat

“Hét helyszínen is emelkedést mutatott a koronavírus koncentrációja a szennyvízben, ami azt jelenti, hogy innentől kezdve folyamatos emelkedés várható” – fogalmazott a Magyar Hírlapnak Rusvai Miklós virológus. Rusvai szerint augusztustól fokozatos emelkedésre számíthatunk majd, meredeken azonban csak szeptembertől fognak emelkedni az esetszámok, mikor az iskolákba és munkahelyekre való visszatérés következtében megnő a közösségi találkozások száma – számolt be az atv.hu. A virológus elmondta, a bevásárlóközpontokban, tömegközlekedési eszközökön, illetve a zárt helyeken várhatóan nem sokára újra kötelező lesz a maszkviselés, amelyet az 5,5 millió beoltott elérése után töröltek el. A szakember szerint ezt a védettségi…

Tovább olvasom

Életbe léptek az új maszkviselési szabályok

Szerdán este megjelentek a Magyar Közlönyben az új maszkviselési szabályok. A rendelet szerint “az egészségügyi intézményben – a (2)–(4) bekezdés szerinti kivétellel – mindenki köteles orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot vagy textil, illetve más anyagból készült maszkot olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje”. Az egészségügyi intézményben az ápolt beteg az elhelyezésére szolgáló kórteremben nem köteles maszkot viselni. Nem kell maszkot hordania a hatodik életévét be nem töltött kiskorú, valamint az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal vagy autizmus spektrumzavarral élő személynek, illetve az egészségügyi intézményben foglalkoztatott személyeknek sem “a…

Tovább olvasom

Végre levehetjük a maszkot az MVK járatain is

Szombattól Miskolcon is érvényessé váltak az új járványügyi szabályok, a tömegközlekedési eszközök igénybevételekor már nem kell maszkot viselni. Az MVK is gyorsan lépett. Az új szabályoknak köszönhetően az MVK, a Volánbusz és a MÁV járművein sem kell már felvenni a maszkot szombaton üzemkezdettől. Gyorsan alkalmazkodtak a kötelező maszkhasználat eltörlését is tartalmazó rendelethez a közlekedési szolgáltatók. A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK), a Volánbusz Zrt. és a MÁV is bejelentette még péntek este, hogy szombaton üzemkezdettől már nem kötelező a maszk (persze aki szeretné, továbbra is hordhatja). Az MVK honlapján és Facebook-oldalán közölte a sokak…

Tovább olvasom

Végre megvan az 5,5 millió beoltott, gyakorlatilag elköszönhetünk a maszktól

Pintér Sándor belügyminiszter kihirdette, hogy megvan az 5,5 millió beoltott, ezzel pedig újabb lazítások lépnek életbe szombattól, azaz mától – írta meg a 444.hu. A legfontosabb változás, hogy lényegében sehol nem kell maszk, és a védettségi kártyát is csak nagyobb rendezvényeknél kérik el. Részletesebben: A kórházak és szociális intézmények kivételével megszűnik a kötelező maszkviselés, nem kell majd maszkot viselni a közterületeken (ahol már eddig sem kellett), az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön, de a maszkhasználat senkinek sem tiltható meg. Védettségi igazolvány nélkül is szabad lesz a belépés a vendéglátó üzletekbe,…

Tovább olvasom

Hamarosan jönnek az újabb lazítások, szinte sehova nem kell a védettségi igazolvány és a maszk sem

Ez már hivatalos. Most, hogy megszerezték a magyarok a védettségi igazolványt, szinte alig lesz olyan helyzet, amikor szükségünk lesz rá. Belföldi nyaralásoknál például már nem. “Csak” az 5,5 millió beoltott kell hozzá… A koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt több korlátozás feloldásának újabb szakasza lép életbe az 5,5 millió beoltott elérése után – jelentette be a kormány a koronavírus-oldalon. Azt írják, a magas átoltottságnak hála a járvány 3. hulláma elvonult, az aktív fertőzöttek száma csökken, így az élet fokozatosan visszatérhet a normális kerékvágásba. A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának 6. fokozatáról szóló kormányrendelet szerint…

Tovább olvasom

Akkor hamarosan szabaduljunk a maszktól vagy sem?

Az embereknek már nagyon elegük van közel másfél év után a maszkhasználatból, de amíg a kormány azt ígéri, hogy hamarosan szabadulhatunk a kötelező maszkhasználattól, addig a WHO azt javasolja, még a beoltottak is viseljenek maszkot az új, fertőzőbb variánsok térnyerésének visszaszorítása miatt. A WHO arra kéri a már beoltottakat, hogy ne hagyjanak fel a maszkviseléssel – írja a CNBC. A delta variáns jelentősen fertőzőbb, mint a korábban ismert vírusváltozatok, ezért a világszervezet szerint továbbra is óvatosnak kell lennünk. Izraelben hiába oltották be a társadalom jelentős részét, csak tíz napig tartott a lazítás. A…

Tovább olvasom