Közleményében azt írja a Demokratikus Koalíció, hogy „az Orbán-kormány – ha már a fideszes alaptörvény segítségével 10 év alatt leépítette a magyar demokráciát, elhallgattatta a szabad sajtót és ellopta a közvagyon jelentős részét – úgy döntött, hogy az alaptörvény tizedik évfordulóján az ebben szereplő nemzeti hitvallást kell kifüggeszteni az összes közintézményben” – számolt be róla az atv.hu. Gy. Németh Erzsébet, DK-s főpolgármester-helyettesnek és Ráczné Földi Judit, a DK elnökségi tagjának sajtótájékoztatóján az is elhangzott, hogy „már nem csak azt várják el, hogy csendben tűrjük, amit ezzel az országgal tesznek, hanem…
Tovább olvasomCímke: polgármester
Polgármesterből lett kukásautó-sofőr, most mégis sokkal hálásabbak neki
Ann-Sophie Hermannson nem mindennapi történetét osztotta meg a hu.euronews.com: az 1964-ben született nő 2016 és 2018 között Göteborg polgármestere volt, most viszont egy kukásautót vezet. Polgármesterként leginkább az esélyegyenlőség megteremtésével foglalkozott, szerzett pénzt a külvárosi szegénynegyedek renoválására, az egész várost igyekezett egyenlőbbé tenni, ahogy azt egy igazi szociáldemokratától elvárják. 2018 márciusában azonban a városi tanács megtiltotta a Burka Songs 2.0 című dokumentumfilm bemutatóját. Hermannson belekeveredett a vitába, néhány blogposztban pedig teljesen magára rántotta az asztalterítőt. Pártja szerint megjegyzései nem a terroristák, hanem a muszlimok ellen irányult, így a szocdemek kihátráltak mögüle,…
Tovább olvasomEz nem semmi – ötven évet lehúzott az MVK-nál, ez aztán az elhivatottság
Köszöntötték az MVK két munkatársát a városházán első és egyben utolsó munkahelyükhöz való hűségük miatt. A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) két munkatársát köszöntötte a városházán Veres Pál polgármester és Dukai Zoltán, a Miskolc Holding vezérigazgatója szerdán. Kelemen Zoltán és Kárpáti József Attila ötven évet töltöttek első munkahelyükön a közlekedési társaságnál. Mindkét MVK-s dolgozó kedden vehetett át törzsgárda elismerést a közlekedési cég ünnepségén. Kelemen Zoltán a szerdai kötetlen beszélgetésen arról is beszélt, hogy nyugdíjasként is kötődik a közlekedési társasághoz. – A tanulóim oktatása, a következő generáció tanítása éppúgy örömet adott számomra, mint a szakmai munkám, azon belül is a veterán…
Tovább olvasomA fideszes polgármester az utolsó pillanatban visszaélt teljhatalmával és olyan rendeleteket hozott, amivel folytathatja egyeduralmát
A legfontosabb jogköröket a „különleges jogrend” miatt egyik napról a másikra magához vont, úgyhogy számára teljesen mindegy, hogy járványhelyzet van-e, vagy sem. Továbbra is mindenről egyszemélyben dönthet. Az esetről Hadházy Ákos számolt be saját Facebook-oldalán. „A szekszárdi polgármester a teljhatalma lejárta előtt az utolsó pillanatban önhatalmúan átírta az önkormányzat szervezési és működési szabályzatát. Miközben sajnálatos betegsége már-már alkalmatlanná teszi feladata elvégzésére (ezért pl. rendelkezik a helyettesítéséről is), a bizottságoktól magához vont egy sor jogkört, gyakorlatilag továbbra is mindenben egyszemélyben dönthet. Átírta a közgyűlések összehívásának rendjét is, júliusban és augusztusban nem…
Tovább olvasomÚjra ülésezhetnek az önkormányzatok, véget ér a polgármesterek pandémia alatti tejhatalma
Június 15-től visszakerül a közgyűlések és képviselőtestületek kezébe a településekről szóló döntések korábbi köre, a vészhelyzet előtti rend szerint működnek majd az önkormányzatok – jelentette be Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Tovább olvasomA fideszes polgármester még a CSOK-ot is felvette, hogy aztán saját családi cégétől vásároljon lakásokat
Ki van ez találva, sőt még arra is ügyelt, hogy a kérdéses pillanatban papíron már ne legyen a tulajdonosi kör tagja. Dunakeszi fideszes polgármestere, Dióssi Csaba előbb családi vállalkozásának vezetőjeként megépíttetett egy tízlakásos társasházat, majd kiszállt a cégből, és még a CSOK-ot is felvette, hogy korábbi cégétől megvehesse a lakásokat, írja a Magyar Narancs. Dióssi Csaba a 2011-es vagyonnyilatkozata szerint 2004-ben vásárolt egy 1699 négyzetméteres építési telket, ahova az 1996-ban alapított Turan Bt. húzott fel egy házat. A Turan Bt. vezető tisztségviselői feladatait egészen 2016-ig Dióssi látta el, azóta viszont már…
Tovább olvasomFideszes polgármesterek: Vessenek már véget ennek az ingyenes parkolásnak!
Bár járványvédelmi intézkedésként mindig az elsők között lépte meg a kormány, hogy az önkormányzatokat kötelezte a köztéri parkolás ingyenessé tételére, igazán jó magyarázatot senki nem adott rá azóta sem, hogy ez mégis miért olyan fontos. Immáron kormánypárti polgármestereknek is kezd elegük lenni ebből. Székesfehérvárt vezető Cser-Palkovics András és a Kaposvárt irányító Szita Károly is így nyilatkozott az ATV megkeresésére. Havi 20-30 millió forinttól esett el Székesfehérvár azóta, hogy a kormány tavaly novemberben – a járvány elleni védekezésre hivatkozva – újra ingyenessé tette a parkolást országszerte. A város fideszes polgármestere szerint…
Tovább olvasomA fideszes polgármester feleségének érettségije hamis volt, ezért elkobozták, a nő kétmilliós havi fizetése is veszélyben
Azóta felsőfokú végzettséget is szerzett, de nem is jelentkezhetett volna rá érettségi nélkül. Érdekes és egyben szomorú történet. A Magyar Hang szerint a Pécsi Járásbíróság elkobozta Végh László fideszes sümegi polgármester feleségének érettségijét, aki jelenleg a Sümegi Járóbeteg Szakellátó Központ vezetőjeként dolgozik. A bírósági döntésről szóló végzést a napokban kézbesítik az érintettnek. Először a sümegi Élhetőbb Városért Egyesület elnöke, Kovács Mihály tett feljelentést a nő ellen közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt. A rendőrség tavaly házkutatást is tartott az ügyben és akkor foglalták le az érettségi bizonyítványt. Az iratról a Pécsi Rendőrkapitányság már korábban megállapította, hogy valóban hamis. Ráadásul a nőt…
Tovább olvasomMegosztja a közvéleményt Tiszafüred új, beton főtere – mi hogy gondoljuk?
Van, aki szerint az új, „kötelező” trend szerint épülő betonsivatag, szinte zöld terület nélkül. Szabó Tímea kritikájára azonban rögtön lecsapott a kormánypárti polgármester és egy kellemes kis ellenzéket ekéző válasszal vágott vissza. Kinek van igaza? Ujvári Imre a Facebookon tette közzé felháborodását. „KÖZLEMÉNYTiszafüred nevében visszautasítom azt a lekezelő hangnemet, amellyel Szabó Tímea, az 1 százalékos Párbeszéd országgyűlési képviselője szeretett városunkról nyilatkozik. Képviselő asszonynak, aki valószínűleg sosem járt Tiszafüreden, de talán még a Tisza-tónál sem, nem tetszik Tiszafüred új főtere! Fanyalogva és nagyképűen szólja le – Budapestről szemlélve – az új…
Tovább olvasomGyász: Fiatalon elhunyt Köteles László közgyűlési tag, egykori borsodi polgármester
A halál okáról egyelőre nem tudni részleteket. Az LMP B.A.Z. megyei szervezete szombat reggel a Facebookon jelentette be a szomorú hírt. „Elhunyt Köteles László, az LMP-UK 2018-as országgyűlési képviselőjelöltje, a megyei kozgyűlés tagja, Komlóska volt polgármestere.Egy igaz emberrel kevesebb maradt a Földön, nyugodjon békében. „
Tovább olvasom