Egyre szélesebb körű összefogás alakult ki, hogy a miskolci elkerülő ne legyen fizetős, csak a fideszesek hiányoznak

A Velünk a Város frakció és személyesen a polgármester után már helyi civilek is tiltakoznak, hogy az M30-as miskolci elkerülő útja fizetőssé váljon. Egyre szélesebb körűvé kezd válni a tiltakozás és az ellenállás, csak a fideszes képviselők és helyi megmondóemberek vannak kínos csendben, köztük az általunk megválasztott országgyűlési képviselők is.

Tovább olvasom

EP-képviselők vizsgálata: Biztosítani kell, hogy ne csak Orbán és baráti köre gazdagodhasson az EU-s támogatásokból

Befejezte szerdán tényfeltáró látogatását Magyarországon az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának delegációja. A képviselők az uniós költségvetés védelmével kapcsolatos ügyekben tájékozódtak. Azt akarják elérni, hogy igazságosan és átláthatóan jussanak el az uniós források a magyar állampolgárokhoz.

Tovább olvasom

A képviselők leadták új típusú vagyonnyilatkozataikat, amikből végképp semmit nem lehet megtudni

Szombattól meg is nézhetők ezek a dokumentumok. Igaz, már szinte semmit nem kell a képviselőknek leírniuk benne, úgyhogy értelme erősen megkérdőjelezhető. Valamennyi esküt tett országgyűlési képviselő, nemzetiség képviselő és nemzetiségi szószóló eleget tett vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének a pénteki határidőig – közölte Hargitai János, az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke. Az érintetteknek az országgyűlési törvény módosítása nyomán most péntekig kellett új típusú és tartalmú formanyomtatványon nyilatkozni jövedelemi és gazdasági érdekeltségi viszonyaikról. A vagyonnyilatkozatok 2022. augusztus 6-tól megtekinthetők az Országgyűlés honlapján. Az már más kérdés, hogy sok köszönet nem lesz benne. A törvényi változások…

Tovább olvasom

Márki-Zay: Legyen három roma képviselő a közös listánkon

Senki nem foglalkozik a romaügyekkel, ám az ellenzéki miniszterelnök most mert nagyot lépni. „Én már minden személyes kérdést elengedtem, és azt mondtam, hogy a pártok egymás között osszák el ezeket a helyeket, én nem akarom az ő listás helyeik számát csökkenteni. Egyvalamihez ragaszkodom csak, hogy a három roma képviselőnek feltétlenül szerepelnie kell a megállapodásunk alapján ezen a listán” – mondta pénteken Márki-Zay Péter az ATV Híradójának. A miniszterelnök-jelölt nem vett részt az ellenzéki pártok legutóbbi tárgyalásán, ahol a közös lista volt a téma. A roma képviselők kérdése amiatt került ismét szóba,…

Tovább olvasom

Elindult a Nerpédia – azoknak, akik szeretnék tudni, hogyan képviselik a döntéshozók az érdekeinket

Mindig is érdekelte, hogyan képviselik az egyes térségek érdekeit a politikusok, akiket ezért választottunk meg és nem azért, hogy a saját maguk, illetve pártjuk gazdagodásáért tevékenykedjenek? Akkor jó helyen jár, a NERPÉDIA oldalán rálelhet saját képviselője eddigi tevékenységére. Igaz, tartunk tőle, sok meglepetés fogja érni a közpénzekkel kapcsolatban. A részletekről a nerpédia Facebook-oldalán olvashattunk. “Elindult a Nerpédia! Jogod van tudni hogyan képviselik térséged érdekeit! Nekünk pedig kötelességünk ezeket az információkat mindenki számára elérhetővé tenni! Csekkold weboldalunkat és kövess minket az online felületeken, ahol szintén elindultak tartalmaink! weboldal: https://nerpedia.hu/ instagram: https://www.instagram.com/nerpedia2022/?hl=en…

Tovább olvasom

Valóban túl sokat kért Csöbör Katalin a fotóstúdióval? Vagy más képviselők simán túltesznek rajta?

Bár most is nehezen magyarázható, miért kell annyira feltétlenül egy országgyűlési képviselőnek ilyen értékben egy fotóstúdió, de azért érdemes körülnézni, mások milyen eszközöket és mennyiért igényeltek. Az államkassza nem megy csődbe ettől, de némelyik tétel igen nehezen érthető. Nyilván lenne rá “politikusi” magyarázat. A héten az országos médiában előkerült Csöbör Katalin vagyonnyilatkozata. A Magyar Narancs cikket írt arról, hogy a képviselő 2020-ban számos fotós eszközt igényelt béren kívüli juttatásként munkája végzéséhez, közel 700 ezer forint értékben. Bár a cikk több ponton túlzóan provokatív (a kért tárgyak például nem a márka csúcsát képviselik), mégis, jogosnak…

Tovább olvasom

Elbukott a javaslat, sem a kormánypárti, sem az ellenzéki képviselők nem vállalják a kötelező oltást

Az Országgyűlés épületében minden egyes dolgozónak kötelező (volt) felvennie valamelyik oltást, ám ez éppen a képviselőkre nem vonatkozik egy jogi csavar miatt. Ezen akart változtatni Bencsik János független képviselő, de egyelőre egyik oldal sem akar hallani sem kötelező oltásról. Félnek attól, amire százezreket köteleznek jelenleg Magyarországon? Leszavazták az Igazságügyi Bizottságban az országgyűlési képviselők kötelező oltására vonatkozó javaslatot, amelyet a független Bencsik János nyújtott be – derül ki az országgyűlési képviselőnek az MTI-ben kedd délután megjelent tájékoztatásából. A közlemény szerint mivel Bencsik indítványát csak a szintén független dr. Fülöp Erik támogatta, így…

Tovább olvasom

Hopp, máris helyesbítettek: a Parlamentben csak az alkalmazottaknak kötelező az oltás, a képviselőknek nem

Az indoklás is egészen különleges, a honatyák nincsenek munkaviszonyban az Országgyűléssel. Kötelező lesz a koronavírus elleni védőoltás a magyar Országgyűlésben, írta az Azonnali az Országgyűlés Hivatalának főigazgatójának, Such Györgynek a hírlevelére hivatkozva. Az alkalmazottaknak december 31-ig kell legalább valamelyik vakcina első dózisával beoltatniuk magukat, és az erről szóló igazolást be is kell mutatniuk. Ez alól csak azok mentesülnek, akik egészségi okokból nem kaphatnak oltást. Such György később a Telexnek kiemelte, csak az alkalmazottakat kötelezhetik a védőoltás felvételére, a képviselők ugyanis nincsenek munkaviszonyban az Országgyűléssel, ők legfeljebb jogszabályban kötelezhetők az oltás felvételére. Este közleményt…

Tovább olvasom

Ha a politikusok focimeccsről posztolnak, biztosak lehetünk benne, hogy nyakunkon a választási kampány

Politikai oldaltól függetlenül igaz, hogy főszereplőink a DVTK szurkolói közül is szeretnének néhány extra szavazatot. Természetesen bárki járhat futballmeccsre Miskolcon is, ám ezt nem kell feltétlenül közszemlére tenni a közösségi oldalakon. De így, bő fél évvel a választások előtt még esetleg politikai haszonnal is járhat néhány ilyen kép, akkor meg miért ne? Amikor hirtelen mindkét oldal elkezdi saját városának futballcsapatának segítségével népszerűsíteni saját magát, akkor nem is nagyon lehet kérdés, hogy egészen közel járunk a választási kampányhoz. A hétfői összecsapás után jelent meg egy stadionos kép Csöbör Katalintól: Nem maradt…

Tovább olvasom