Fideszes polgármesterek: Vessenek már véget ennek az ingyenes parkolásnak!

Bár járványvédelmi intézkedésként mindig az elsők között lépte meg a kormány, hogy az önkormányzatokat kötelezte a köztéri parkolás ingyenessé tételére, igazán jó magyarázatot senki nem adott rá azóta sem, hogy ez mégis miért olyan fontos. Immáron kormánypárti polgármestereknek is kezd elegük lenni ebből. Székesfehérvárt vezető Cser-Palkovics András és a Kaposvárt irányító Szita Károly is így nyilatkozott az ATV megkeresésére. Havi 20-30 millió forinttól esett el Székesfehérvár azóta, hogy a kormány tavaly novemberben – a járvány elleni védekezésre hivatkozva – újra ingyenessé tette a parkolást országszerte. A város fideszes polgármestere szerint…

Tovább olvasom

Ebből vajon mi lesz? A diákok a 2021-es érettségik eltörlését kérvényezik

Alig néhány napja indult csak útjára a petíció, de máris tízezrek írták alá. A diákok úgy vélik, online oktatással egyszerűen lehetetlen normálisan felkészülni a megfelelő vizsgákra. Még csak néhány napja indította el az idei érettségik eltörlését szorgalmazó petíciót egy végzős lány, de ezt már közel 21 ezren írták alá. Az a kérése, hogy az érettségi vizsgák helyett a jegyeik átlaga alapján kaphassák meg az érettségijüket, illetve a szakmai vizsgáikat – írta meg az Eduline.hu. „Mint azt mindannyian tudjuk, a jelenlegi vírus miatt jelentősen megváltozott az életünk. Munkahelyek, családok, életek mennek tönkre.…

Tovább olvasom