A bevont rendszámát lecserélve ült volán mögé a vezetéstől eltiltott borsodi sofőr

Közúti ellenőrzésük során a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság munkatársai 2022. szeptember 25-én 10 óra körül az M3-as autópálya, Geleji pihenőjénél ellenőrzés alá vontak egy személygépkocsit, illetve annak vezetőjét – számolt be róla a police.hu. Az adatok ellenőrzése során kiderült, hogy az 50 éves férfit korábban a hatóság eltiltotta a vezetéstől, továbbá bevont rendszámát és egy másikra cserélte. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség, és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a sofőrrel szemben.

Tovább olvasom

Mi lett a zempléni sikerfaluval, Komlóskával?

Évtizedeken keresztül a siker övezte ezt az aprófalut, a polgármester újszerű megoldásával. Mi történt 2019 óta? Komlóska ősszel is gyönyörű. Embermagasságú bordó dáliák nyílnak a görögkeleti templommal szemben, apró ablakos ruszin tájház őrzi a falu sajátos múltját. Faszállító teherautók, traktorok, furgonok jönnek – mennek – az apró zempléni zsákfaluban van élet. Jó tíz éve talán éppen azért szeretett bele az ország Komlóska történetébe, mert ilyennek szeretné látni a magyar falut. Főként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Idősebb nő talicskán tol súlyos terhet, erőlködve halad az emelkedőn. Az egyik fölénk magasodó hegyaljai kertben egy…

Tovább olvasom

Gyász: Fiatalon elhunyt Köteles László közgyűlési tag, egykori borsodi polgármester

A halál okáról egyelőre nem tudni részleteket. Az LMP B.A.Z. megyei szervezete szombat reggel a Facebookon jelentette be a szomorú hírt. “Elhunyt Köteles László, az LMP-UK 2018-as országgyűlési képviselőjelöltje, a megyei kozgyűlés tagja, Komlóska volt polgármestere.Egy igaz emberrel kevesebb maradt a Földön, nyugodjon békében. “

Tovább olvasom