Bár a miniszterelnök és a teljes fideszes vezérkar úgymond meghökkent, miszerint néhány héttel ezelőttig semmit nem is sejtettek, hova tűnhetett a Matolcsy György vezette MNB vezetésével több mint 500 milliárd forintnyi egykori közpénz. Most két rendelet is előkerült, amiben Orbán Viktor saját aláírásával két ízben is hozzájárult ahhoz, hogy a jegybank alapítványai megvalósíthassák az ÁSZ által gyanúsnak ítélt ingatlanberuházásaikat.
Tovább olvasomCímke: rendelet
Ismét egy rendelettel rúgott egy újabbat a Fidesz az ellenzéki erők reklámlehetőségein
Sokan nem is tudnak erről, mert az Orbán-kormány érthető módon nem verte nagydobra, hogy ismét jelentősen szűkítették a kormányon kívüli erők (többek között természetesen a TISZA Párt) közterületi megjelenési lehetőségeit. Véletlenül éppen a 2025-ös, 2026-os időszakban.
Tovább olvasomSejtettük előre: Orbán Viktor döntése miatt hét magyar ember esett egy kiengedett moldáv embercsempész áldozatául
Ismét rádőlt egy csontváz hazánkra, amit az embercsempészek kiengedésének pillanatában lehetett sejteni. A hét ember közül többen gyerekek és egy olyan embercsempész tarolta le autójukat, akinek még a börtönben kellene ülnie, ha a kormány egy rendelettel ki nem engedte volna őket nem is olyan régen.
Tovább olvasomÉjjel megszületett a kormányrendelet a pedagógusok béremeléséről
Szilveszterre virradó éjjel döntött a kormány az emelt bérekről, bár érdekesség, hogy erre a pénzügyminisztert szólítják fel, miközben ilyen tisztség elsejétől nem is lesz. Íme a részletek.
Tovább olvasomKikerülte a palackvisszaváltós rendeletet egy trükkös magyar cég, piacra dobta 3,01 literes üdítőjét
Ezzel nagyjából egyetlen kortynyival túllépi a rendeletben kötelezően beleeső méretet, így nem is kell a visszaváltható palackkal vesződniük. A magyar találékonyság mindig utat tört magának.
Tovább olvasomAlsózsolca újra veszélyben, a miniszter döntheti el, kinek a közelébe telepítenek akkumulátorfeldolgozót
Hatalmas csörtét vívott jó néhány hónappal ezelőtt a kormány és a kormánypárti képviselők (leginkább Csöbör Katalin) akaratával szemben a helyi lakosság Alsózsolcán, hogy megakadályozzák a mérgező anyagokkal dolgozó külföldi akkuüzem idetelepítését. Újabb nehéz körökre számíthatunk.
Tovább olvasomFigyelem! Holnaptól újra kötelező a maszkviselés a miskolci kórházban
Tíznél több osztályon kötelező, a többi helyen pedig erősen ajánlott a maszkviselés a szombati naptól a járványos betegségek terjedése miatt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház És Egyetemi Oktatókórház tájékoztatott arról, hogy szombattól újra kötelező a maszkviselés. Az intézmény közleményben kéri a tisztelt betegeket, hozzátartozókat, látogatókat. Ebben tájékoztatnak, hogy a különböző légúti megbetegedések emelkedő száma miatt 2024. október 12-től (szombattól) – visszavonásig – az intézmény valamennyi tagkórházában a fokozott kockázatú, járó- és fekvőbeteg-ellátást végző osztályokon és részlegeken kötelező az orr- és szájmaszk viselése. A fokozott kockázatú osztályok:InfektológiaTüdőgyógyászatBelgyógyászati osztályokStroke, Neurológiai és Toxikológiai…
Tovább olvasomMilyen feladatokat lát el az iskolai védőnő?
A védőnő szerepéről és tevékenységének sokoldalúságáról több cikkben is beszámoltunk már. Ezúttal újabb területet sajátosságait osztjuk meg az olvasókkal. Az iskolai védőnői szolgálat legalább olyan összetett, mint a várandós anyukával való együttműködés kialakítása, vagy szülés után az anyuka segítése és az újszülött gondozásának támogatása. A gyermekek fejlődését ugyanis az óvodától, a középiskolai tanulmányok végéig figyelemmel kísérik a védőnők. Elősegítve az egészséges fejlődést és az egészségtudatosságra való nevelést.
Tovább olvasomÍgy mobiloznak munka közben Koncz Zsófia és képviselőtársai az Országházban
A diákok kezéből kitiltották a mobiltelefont az iskolákban, azaz a kvázi munkahelyükön, mert elvonná a figyelmüket. Ezek szerint a képviselő asszonyokra és urakra ez nem vonatkozik, bort iszunk és vizet prédikálunk?
Tovább olvasomBAZ megyei diákok, figyelem! Egy seregnyi dolog tiltólistás lesz az iskolákban szeptembertől
A kormány igen drasztikus szigorítás küszöbén áll, ami az iskolákat illeti. Tilos lesz többek között energiaitalt még bevinni is az intézményekbe, a mobilokat, okosórákat pedig egész napra elzárnák. Drákói szigor jön szeptembertől.
Tovább olvasom