A bíróság ítéletét meg sem várva az állami beruházó ledózeroltatta a Fertő tavi cölöpházakat, hogy Mészáros végre építkezhessen

Egy újabb példa arra, hogy a NER mindent megtehet. A legszerencsésebb esetben is a bíróság majd utólag az eredeti tulajdonosoknak ad igazat, Mészáros Lőrinc fizet egy kis pénzt, de a célját addigra már régen elérte. Így működik jelenleg Magyarország és a NER. Amit jelenleg a Fidesz-közeli oligarchák akarnak, azt még holmi bíróság sem akadályozhatja meg. Egyik napról a másikra ledózerolta az állami beruházócég a még álló Fertő tavi mólókat és cölöpházakat, amelyek tulajdonosai az utolsó pillanatig küzdöttek az épületek megmaradásáért. A házak ügyében a tulajok képviselői több indítványt beadtak, mert…

Tovább olvasom

Azok a cégek, amelyek további pénzt pumpálnak az így is ezermilliárdokkal megtámogatott NER-alapítványoknak, 300%-os adókedvezményt kapnak

Először 50%-os kedvezményről szólt a fáma, majd inkább úgy döntöttek, legyen 300% a javaslatban, hogy biztosan még több pénzt kapjanak a mesterségesen létrehozott NER-alapítványok. Orbánék újabb remek ötlete, hogy kormányváltás esetén is megmaradjon a mindent átszövő, saját irányítás alatti rendszerük. A kormány 300 százalékos társasági nyereségadóalap-kedvezményt adna azoknak a cégeknek, amelyek támogatnák a vagyonkezelő alapítványi vagy egyházi fenntartású egyetemek alapítványát – vette észre a Népszava a parlament törvényalkotási bizottsága elé terjesztett módosító javaslatban. Erről a mai ülésen tárgyal a bizottság, a kormány-előterjesztését a fideszes többség valószínűleg megszavazza majd. A 2022-es adócsomagban így…

Tovább olvasom

A NER újabb célpontja: Palkovics vezetésével az állam visszavásárolná a Liszt Ferenc repülőteret

Fontosnak tartják, hogy repterünk újra magyar kézben legyen. De valami különös véletlen folytán ez szinte biztosan valamilyen NER-érdekeltség lesz. A Magyar Nemzet „információi” szerint a magyar állam többségi tulajdont kíván szerezni a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cégben. A kormánylap arról ír, hogy tárgyalások indulhatnak a tranzakcióról, és a cél az, hogy „a hazai közlekedési infrastruktúra egyik legfontosabb, a gazdaságfejlesztés és a turizmus szempontjából is stratégiai jelentőségű eleme újból magyar kézbe kerüljön”. Évek óta hallani arról, hogy a NER szeretné megszerezni a repteret, tavaly októberben a Bloomberg írta meg,…

Tovább olvasom

2010 előtt még a tulajdonosrejtegető cégformák ellen beszélt, azóta egész hálózatot épített ki a Fidesz

Nagyjából tudhatjuk, kik a főbb tulajdonosok, akik elképesztő pénzt halmoztak fel, ki tudja, hogyan. Ugyanakkor ami ellen annyit beszélt a mostani kormánypárt ellenzékben, azt sokkal hatékonyabban és durvábban oldotta meg, amint kormányra került. Hatalmas vagyont kezelnek ezek az óriások, döntő többségük egyértelműen NER-kézben van. Noha a Fidesz 2010 előtt mindennek elhordta az offshore-ozó vállalkozókat, és megígérte, hogy száműzi a gazdasági életből a tulajdonosrejtegető cégformákat, a Nemzeti Együttműködés Rendszere mégis létrehozta a maga titkos „pénzeszsákjait”, amelyekre aztán óriásvállalatokat épített. A Covid-időszakban különösen elszaporodtak az úgynevezett magántőkealapok; számuk mára a hatvanat is…

Tovább olvasom

Tiborcz ismét a Balaton-parton terjeszkedik

Újabb ingatlan kerül a NER birtokába Felsőörsön, potom 125 millióért. Tiborcz István megvásárolja a felsőörsi birtoka melletti 1856 négyzetméteres telket is a rajta lévő 120 négyzetméteres házzal 125 millió forintért, derül ki egy hivatalos hirdetményből. A hirdetményhez csatolt, letölthető szerződés szerint az ingatlant eredetileg nem Tiborcznak akarta eladni a tulajdonosa, de a miniszterelnök vejének elővásárlási joga volt rá, amivel élt is. Az elővásárlási joga pedig azért volt meg rá, mert ehhez a mostani telekhez és Tiborcz szomszédos birtokához is ugyanaz a magánút vezet, amelynek ezáltal megosztva tulajdonosa Tiborcz és a most eladandó telek…

Tovább olvasom

Tiborczék kastélyszállójában 1,3 millió forintba kerül a pezsgő, a vendégek pedig simán járnak-kelnek

A rendőrségi vizsgálat nyomán nyilván mindegyik vendégük teljesen szabályszerűen tartózkodik ott és fizet és fizet és fizet. Hadházy Ákos a napokban meglátogatta a miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető turai kastélyszállót, ahol – mint a független országgyűlési képviselő írja – nagy mozgást tapasztalt. „Tiborcz szállodája minden jel szerint gond nélkül üzemel … luxusautók álltak a parkolóban, a személyzeti parkolóban is jócskán voltak autók. Egy hölgy és egy úr pedig éppen akkor, szombat este hétkor érkezett a kapuhoz, a portás egy papírlapból (vendéglista) ellenőrizte a nevet, majd a kastély főbejáratához irányította a…

Tovább olvasom

A NER-gép dubaji útja kapcsán tett fel kérdést Hadházy Ákos

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő március 17-én a Facebook-oldalán azt írta, hogy Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea az OE-LEM jelzésű repülőgépet igénybe véve utazott el az azt megelőző hétvégén Dubajba. Erre Hadházy Pintér Sándor belügyminiszternek azt a kérdést tette föl, hogy „a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér GAT (General Aviation Terminal) termináljára érkező utasok hol és milyen formában esnek át az útlevél- és vámellenőrzésen?” A független képviselő írásbeli kérdésére Pintér nevében Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára válaszolt: „Az ellenőrzés végrehajtása a vonatkozó jogszabályok betartásával történik.” – közölte. A GAT terminálnál készült felvételeken az látszott, hogy a maszkos…

Tovább olvasom

Ilyen jelenleg Magyarország? A milliárdos Bige László felfedi, milyen maffiaszerűen működik a NER – teljes egészében belevonva a hivatalokat

Félelmetes részletek a magyar milliárdostól, aki tökéletesen belelát, hogyan is működik jelenleg az ország, a kézi vezérlésű ügyészséggel, rendőrséggel, adóhivatallal, versenyhivatallal és még sok más, elméletileg független intézménnyel. Bige szerint a Fidesz-birodalom olyan, mint egy maffia, ő pedig túl sok dokumentációval rendelkezik erről. Bige László kérdésre elmondta, nem volt hiba a NER-elittel nem vegyülni, s megjegyezte, hogy ami történik, értelmezése szerint maffiaszerű „piacszerzés, amibe bele van vonva az ügyészség, a rendőrség, a katasztrófavédelmi hivatal, a kormányhivatal, a versenyhivatal, és az adóhivatal”. Leszögezte:„Engem ezzel nem tudnak megtörni, én ebből nem fogok kiszállni.…

Tovább olvasom

Többé nem követhető nyilvános adatbázisokban a NER magánrepülője

Letiltották annak az osztrák luxusrepülőnek a nyilvános követhetőségét, amellyel korábban Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos és családja, valamint Orbán Viktor miniszterelnök is utazott – számolt be az Alfahír nyomán az RTL Híradó is. A kérdéses gép az OE-LEM lajstromjelet viseli, és egy Bombardier Global 6000-esről van szó. A jármű februárban kétszer is megjárta a Maldív-szigeteket, Valentin-napon pedig Dubajba ment, de azt nem tudni, hogy akkor ki vagy kik ültek a fedélzetén. Az RTL Híradó emlékeztet: Orbán Viktor miniszterelnök pénteki rádióinterjújában arra kérte az embereket, hogy se Dubajba, se a Maldív-szigetekre ne utazzanak.

Tovább olvasom

Bicskanyitogató, ahogy a 300 milliárdos turisztikai támogatás óriási hányadát haveroknak osztogatták szét

Az összes támogatott 0,16%-a (!) vitte el a 300 milliárd felét, lepődjünk meg, óriási arányban a Fidesz-KDNP-hez köthető haverok, cimborák, ismerősök. Amennyi pénzt elszórt ezzel csak 2020-ban a szervezet, azzal hatalmasat lehetett volna lendíteni a járvány miatt megfeneklett turisztikai ágazaton. De ezt is elherdálták. A Válasz Online szedte össze az elérhető adatok arról, hogy a Rogán Antal minisztériuma által felügyelt Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Kisfaludy-programjában kiknek járt vissza nem térítendő támogatás.  Az MTÜ-t Guller Zoltán vezeti, aki 2018-ban még a segítői között emlegette Orbán Ráhelt, akinek aztán az ismerősei jó pozíciókba kerültek az MTÜ-nél. Guller legutóbb…

Tovább olvasom