Hivatalos: Miskolcon is átveszi az állam az önkormányzattól a védőnői ellátást

Újabb központosítás következik be, bár a megszokott helyükről a jelenlegi variáció szerint nem kell elmenniük. Arról azonban nyilatkozniuk kell a védőnőknek, hogy a munkavégzésre használt helyiségekben kamerafelvételek készülhetnek-e, illetve ellenőrizhetik-e a gépkocsi- és számítógépadatokat. Ismerős elem a státusztörvényből?

Tovább olvasom

Az állam milliárdokért vett bányát, az iskoláknak és önkormányzatoknak gyenge minőségű szenet szánnak

Már tavaly decemberben megvette a belügyminisztérium Leisztinger Tamás borsodi szénbányáját. A fokozódó kitermeléstől és az eddiginél is magasabb légszennyezettségtől tartanak a helyiek. Még nem tudni, hogy barnakőszenet, vagy a még rosszabb hatásfokú lignitet bányászhatják itt, de az önkormányzatoknak és az iskoláknak szánják. Az energiaválság közepén mindig felmerülhet bennünk a kérdés, hogy vajon hova lett az a szerződés, amit Szijjártó Péter és Orbán Viktor lobogtatott 2021 őszén, hogy öt évre a piaci ár ötödéért írtunk alá Putyinnal és a Gazprommal és a kontraktus máris élő? Akkor hova lett az olcsó gázunk?…

Tovább olvasom

Megszerezné az állam a turisztikailag jelentős fürdőket, hogy “segítse az önkormányzatokat”

Aztán ha már a Fidesz-kormány rátette kezét az igazán jelentős fürdőkre, akár koncesszióba is lehetne adni őket. Akár 35 évre is, mint ahogy láttunk erre már példát. Mit szólnak ehhez az önkormányzatok? Szimplán a rezsiszámlákba nem szeretne besegíteni az állam? Az állam átvenné a fürdőket, azzal az indokkal, hogy az amúgy is sanyargatott önkormányzatoknak nincsen elég pénzük az energiaszámlákra, és ha úgy alakul, akár koncesszióba is lehetne majd őket adni – írja a Telex. A lap értesülései szerint a Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter nevével fémjelzett növekedési és versenyképességi kabinet most azon…

Tovább olvasom

Kész a felvásárlási megállapodás, 49 százalékban az államé lesz a magyar Vodafone

Január végéig sor kerül a pénzügyi zárásra. A Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt., a 4iG Nyrt. leányvállalataként működő Antenna Hungária Zrt. és a Vodafone Europe BV aláírták a megállapodást a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. megvásárlásáról – közölte Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter hétfőn reggel a HVG.hu cikke szerint. A miniszter közleménye szerint a 660 milliárd forintos tranzakcióval az Antenna Hungária 51 százalékos, míg a Magyar Állam képviseletében eljáró Corvinus Zrt. 49 százalékos közvetett tulajdont szerez a Vodafone Europe BV-től a második legnagyobb magyarországi távközlési vállalatban. A közlemény szerint a Vodafone Magyarország átvilágítása…

Tovább olvasom

Átvállalja a távhő és a földgáz decemberi átalánydíját az állam… a “hanyatló” Németországban

Vannak még Európában olyan országok, ahol a kormány komoly lépéseket tesz azért, hogy a lakosság rezsiterheit nagymértékben enyhítse. Magyarország? Itt nincs ilyen tervezet. A német szövetségi parlament után a tartományi kormányokat képviselő kamara is elfogadta a földgázfogyasztók és a távhővel fűtők sürgősségi támogatásáról szóló törvényt, amely azt a célt szolgálja, hogy addig is mérsékelje az energia drágulása miatt a lakosságra és a vállalatokra nehezedő terheket, amíg sikerül elindítani az úgynevezett árfék programot. Az egyszeri támogatás több mint húszmillió fogyasztónak jár, az ipari nagyfogyasztókon kívül mindenkinek, így a háztartások mellett a cégeknek, és többi…

Tovább olvasom

Megyei Jogú Városok Szövetsége: Állami segítségre szorulnak az önkormányzatok

Hétfőn tartotta ülését a Megyei Jogú Városok Szövetsége, amelyen a városvezetők egyetértettek abban, hogy az önkormányzatoknak állami segítségre van szükségük ahhoz, hogy elkerüljék a csődhelyzetet. Veres Pál, Miskolc polgármestere hétfőn a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlésén vett részt Budapesten. A testület ülésén mind a 25 város vezetője ugyanazokat a problémákat említette: elszabadult energiaárak, kiszámíthatatlan gazdasági környezet, fékevesztett áremelkedés. Megegyezés született abban is: kormányzati segítség nélkül az önkormányzatok ezt a helyzetet nem tudják kezelni. A Szita Károly, Kaposvár  fideszes polgármestere által vezetett testület több témában is konzultációt tartott: elsőként Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette, a…

Tovább olvasom

Hivatalos: elveszik a tópartot a balatonaligaiaktól ugyanúgy, mint a Rákosi-rendszerben, csak most véglegesen

Egy hatalmas területet kizárólag a luxusüdülő vendégei használhatnak, megszületett a döntés. Csak most nem államosítás történt, hanem magánkézbe adás, amiről nem tudni, lesz-e visszaút. A kisembernek az ominózus aligai partszakasz már csak messziről lesz látható, de használni nem szabad. A NER újabb csodálatos lépése. „Kész, vége, kasza, teljes megsemmisülés. Elveszik a tópartot a balatonaligaiaktól, ugyanúgy, mint a Rákosi-rendszerben tették, csak most visszafordíthatatlanul, hiszen nem az állam teszi, hanem magántulajdonba kerül” – a Népszava cikke szerint így reagált Bukovszki András, az Aligai Fürdőegyesület (AFE) elnökhelyettese, miután a Somogy Megyei Kormányhivatal megadta a környezetvédelmi…

Tovább olvasom

A Klubrádió beperelte a magyar államot az Európai Emberi Jogok Bíróságánál

A Klubrádió a strasbourgi Európai Emberi Jogok Bíróságához fordult, mert úgy vélik, a magyar állam, pontosabban annak Médiatanácsa megsértette a vélemény-nyilvánításhoz fűződő jogokat amikor 2020. szeptemberében megtagadta a rádió frekvencia-használati engedélyének meghosszabbítását újabb hét évre – közölte a Klubrádió. A beadvány szerint az NMHH Médiatanácsa megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének 10. cikkét, amely alapjognak minősíti mind a vélemény-nyilvánítás, mind az információhoz jutás jogát. A Klubrádiót az ügyben Cech András ügyvéd képviseli és a rádió közleménye szerint számos más, sikeres ügyet vitt végig Strasbourgban. „Mivel az összes magyarországi jogorvoslati lehetőséget…

Tovább olvasom

Ismét 40 milliós állami pénzben részesült Ákos egy reklámszerződésnek köszönhetően

Már nem újdonság, hogy egy állami cég támogatja nagy összeggel a kormányhoz igencsak hűséges zenészt. Az énekes és újabban író Kovács Ákos ismét reklámszerződést kötött az állami tulajdonban lévő Szerencsejáték Zrt.-vel, ezúttal 40 millió forintra, derül ki a lottótársaság honlapján közzétett márciusi szerződésekből, amit az mfor.hu vett észre. Ákossal nem először szerződött hasonló összegben a cég, már 2019-ben és 2020-ban is támogatták. Szintén szerződést kapott a Szerencsejáték Zrt.-től még februárban az IMG Solutions Zrt.: 67 millió forintért notebook-ot kell beszerezniük. A Szerencsejáték Zrt. márciusi szerződéseiben az Alpha Machine Kft. neve is szerepel egy 267…

Tovább olvasom