Megvan a következő? Rogán-közeli üzletember száll be tulajdonosként a 168 óra kiadójába

Megosztás

Valahogy hasonlóan kezdődött az Index bekebelezése is a kormányközeli tulajdonosi kör kialakításával. Most felkészülhet a 168 óra is a hasonló sorsra?

Beszáll a 168 Órát és az ELLE magazint is kiadó Brit Mediába Shabi Michaeli izraeli-grúz kettős állampolgár, aki magyarországi üzletei mellett arról is ismert, hogy közeli kapcsolatban áll Rogán Antallal – írja a Media1. A lap értesüléseit a Telexnek is megerősítették.

Michaeli 50 százalékos tulajdonrészt szerzett a kiadóban, pontosabban a cégcsoport mögött álló Schwartz & Brit Média Holding Zrt.-ben. A másik 50 százalék az eddigi többségi tulajdonos, Milkovics Pál vezérigazgató kezében marad. (Milkovics tavaly ősszel szállt be a cégbe.) Michaeli neve még hivatalosan nem jelent meg a cég irataiban, de a papírokat már aláírták, az ügylet bejegyzése folyamatban van, ahogy azt mindkét tulajdonos meg is erősítette a lapnak.

Shabi Michaeli neve eddig is jól ismert volt Magyarországon, többek között ő a Princess Pékség tulajdonosa, és ingatlanbefektetéssel is foglalkozik. 2017-ben a gyorskölcsönök piacára is beszállt a MikroCredit Zrt. nevű cégével, de ennek az engedélyét idén májusban a Magyar Nemzeti Bank visszavonta, mert a saját tőkéje huzamosabb ideje nem érte el a törvényi minimumot.

Michaelinek jó kapcsolatai is vannak Magyarországon, Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnök és Habony Árpád köreiben mozog. Rajta volt azon az Aulich utcában készült, 2016-os videófelvételen is, amelyen az látszott, hogy a Kertész Balázs ügyvéd (Rogán bizalmasa) irodájának is helyt adó ház előtt több neves grúz ember (például egy volt miniszterelnök, Nika Gilauri) bizonyos üzleti lehetőségekről beszélgetnek. A Direkt36 korábban arról írt, hogy Michaeli a sokat bírált letelepedésikötvény-programban is érintett lehetett. (Telex.hu)

Kapcsolódó cikkek