Hiába minden szabály, a NER saját privát strandjaként használja a közterületet a szántódi Balaton-parton is

Megosztás

Már szinte meg sem lepődünk azon, hogy iszonyatos mennyiségű közpénzből zajlik az építkezés, a megállapodást a kormányközeli cégek és ügyfeleik nem tartják be. Az egyszerű ember számára “balesetveszély” miatt lezárt terület, a NER-lovagok vendégei azonban vidáman használják és még évekig használni is fogják ilyen kizárólagos joggal. Vegyük tudomásul, jelenleg ez Magyarország.

Friss tényfeltáró cikkben mutatja be a Balatontipp, hogyan hány fittyet a helyi építési előírásokra, és hogyan privatizálta a Balaton partját legalább 2022 nyaráig az összesen 6,4 milliárd forint állami támogatásból épített Balaland luxustelep. Aminek a kivitelezője a tavalyig Mészáros Lőrinc és Tiborcz István tulajdonában lévő Appenin, tulajdonosa pedig egy Matolcsy Györgyhöz közelálló NER-es vállalkozó család.

Mi a sztori?

A helyi építési előírások szerint hiába épül közvetlen tóparti telekre a félkész állapotban lévő luxustelep, a beruházó köteles szabadon elérhetővé tenni a part menti 10 méteres sávot, amint használatba vették a Balalandet. Most nyáron ez megtörtént, a parti sáv ennek ellenére kerítéssel van elzárva a pórnép elől, miközben a telep vendégei ingyenes magánstrandként használják a Balaton partját.

Hogyan lehetséges ez?

Az eredeti megállapodás úgy szól, hogy a beruházó azután köteles átadni a nagyközönségnek a parti sávot, hogy a beruházást használatba vették. Ennek a várható idejét az érintett több korábbi nyilatkozatában is 2022 nyarára tette. Azért csak ekkorra, mert a telek addig építési területnek számít, így munka- és balesetvédelmi szempontból sem lenne jó ötlet fürdőzőket engedni oda.

Mit reagált a kivitelező Appenin, amikor megkérdezték, miért nem nyitotta meg a parti sávot?

Azt, hogy a telek jelenleg építési területnek számít, így munka- és balesetvédelmi szempontból sem lenne jó ötlet fürdőzőket engedni oda.

Igazat mondtak ezzel?

Igen.

Akkor mi ebben a poén?

Az, hogy a Balaland első, elkészült ütemének, vagyis az apartmantelepnek a vendégei a valóságban a saját privát strandjukként használják ezt a területet. Ami eszerint azt jelenti, hogy a NER ügyfeleit nem fenyegeti baleset ott, ahol a köznép tagjait igen. Felmerül az a kérdés is, hogy ha ez tényleg építési terület, akkor az apartmanok tulajdonosait milyen alapon veszélyeztetik azzal, hogy nekik megengedik a fürdőzést ebben az életveszélyben. A Balatontipp egyik fotóján jól látszik, hogy a valóságban az a helyzet, hogy a valódi építési területet kerítéssel választották el a már elkészült résztől, ahol az apartmanok lakói nyugodtan strandolnak, miközben a lakosságot az építkezésre hivatkozva nem engedik be oda:

Kerítéssel leválasztva, ide csak a NER-lovagok és vendégeik jöhetnek, a pórnép kizárva – láttunk már ilyet, ugye?

Van-e benne közpénz?

Igen. Nem is kevés. A projektre létrehozott Szántód BalaLand Family (SZBFamily) Ingatlanfejlesztő Kft. két körben is kapott kivételesen magas, vissza nem térítendő állami támogatást. Először 2018-ban 2,9 milliárdot a szállodára, majd idén további 3,4 milliárdot az élményparkra. (Amikor az SZBFamily megkapta a 2,9 milliárdot a hotelre, ugyanannak a támogatási akciónak a keretében a cég mögött álló DLHG Invest Zrt. másik leánycége ugyancsak 2,9 milliárdot kapott egy tokaji hotelprojektre.)

Csak nem kormányközeli a beruházás?

De. Az Appenin ingatlancégnek tavaly tavaszig majdnem a fele az Orbán-család érdekeltsége volt Tiborczon és Mészároson keresztül. A napi.hu korábbi cikkéből kiderül, hogy a DLHG pedig Szepesi Richárd és felesége, Kante Awa érdekeltsége. Szepesi azután lett a magyar hotelbiznisz üstököse, hogy eladta a hegyaljai Andrássy Hotelt Mészáros Lőrinc egyik cégének. A felesége, Kante Awa pedig a Matolcsy György jegybankelnök bizalmi körébe tartozó Nagy Róza lánya. Nagy államtitkár volt az első Orbán-kormányban, helyettes államtitkár Medgyessy Péter idején, 2010 után államtitkár a Matolcsy György vezette Nemzetgazdasági minisztériumban, majd ismét Matolcsy munkatársaként 2013 és 15 között a Magyar Nemzeti Bank Főigazgatója. További részletek a 444.hu cikkében olvashatók.

Kapcsolódó cikkek