Karácsony: “Ha a csapok elzárulnak, meglátják, sokan lesznek, akik hirtelen őszinteségi rohamot kapnak a kihallgatásokon”

Megosztás


„Vannak olyan gazdasági szereplők, akik érdeklődnek, hol lehet búcsúcédulát vásárolni. Hát, nálam nem lehet” – mondta a Népszavának adott interjúban Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint „a NER olyan ágazatokban van jelen, amelyek a folyamatos közpénz-csapok nélkül nem versenyképesek”, de ő elzárja a pénzcsapokat.

Ha a csapok elzárulnak, meglátják, sokan lesznek, akik hirtelen őszinteségi rohamot kapnak a kihallgatásokon. Látom, hogy megy ez, mióta miniszterelnök-jelölt lettem sok „barátom” lett.”

A kérdésre, hogy eddig miért nem vezetett be ilyet – például a sokat emlegetett Tiborcz-adóval –, azt mondta: ennek egyetlen akadálya van, Tiborcz István apósa, illetve, hogy kormányhatározat van arról, hogy az önkormányzatok nem vezethetnek be új építményadókat. De „a javaslatunk kész, ahogy kivezeti a kormány ezt a tilalmat, bevezetjük” – mondta Karácsony Gergely, majd hozzátette, miután legyőzte Orbánt, Tiborcz-adó is, Mészáros-adó is lesz, „lesz miből visszavenni.”

Karácsony szerint a kormányváltáshoz szélesíteni kell a változást akarók táborát, meg kell nyerni a ma még bizonytalan, a Fideszben csalódott választókat. Ehhez nem elegendőek a pártkeretek, a pártelkötelezettségek. Illetve szerinte nem csak Budapestről kell választást nyerni, „de ha ennyire a főváros ellen fordul a kormány, akkor bukik. Ez 2002 fontos példája.”

Karácsony a rendszerváltás legnagyobb hibájának tartja, hogy nem volt népszavazás az akkori alkotmányos rend megerősítéséről. Szerinte az Alaptörvény nem legitim, de ezt nem most kezdte el mondani, „hanem akkor, amikor kivonultam a parlamenti vitájáról.” Közölte: ha miniszterelnök lesz, nem fogok rá felesküdni.

De mi nem lehetünk Orbánabbak Orbánnál, nem mondhatjuk azt, hogy majd egyszerű többséggel alkotmányozunk, mert akkor nincs különbség, ez így nem megy. Van egy sor javaslatunk, kidolgozott tervünk, amely megoldást kínál arra, hogyan tudjuk kiszabadítani a parlamentet a NER kétharmados gúzsából, ugyanakkor az új Alkotmányt nem akarnám siettetni.”

Karácsony azt is mondta, az, hogy főpolgármester is, nem tudja és nem is akarja eltagadni a kampányban, „a város fejlesztése nem állhat meg”. Szerinte 2019-ben az első nagypolitikai kérdés az volt, miként viszonyuljon Budapest az atlétikai világbajnoksághoz és a stadionépítéshez. Neki az volt az álláspontja, hogy állapodjanak meg, szerezzék meg mindazt, ami a budapestiek érdeke, a Diákvárost és az egészségügyi fejlesztéseket, így a majd kormány is megkapja, ami neki fontos.

„Csakhogy a kabinet azóta többszörösen megszegte a megállapodást.”

– mondta.

Kapcsolódó cikkek