Egy néhány méteres miskolci kerékpárút indított felháborodás-lavinát az interneten

Miskolcon a Róna utcán járó-kelők arra lettek figyelmesek, hogy egy tábla hirdeti a környék legújabb beruházását: egy új kerékpárutat, mely egy alig pár méteres szakaszt köt össze. A helybéliek közül sokan nem értik, mi értelme volt erre egyáltalán egy forintot is elkölteni, mi pedig utánajártunk a dolognak. Egy a környéken gyakran megforduló miskolci lakos (aki egyébként a cikk tetején látható képet is készítette) eképp osztotta meg észrevételeit a Facebookon: Valamelyik nap hazafelé jövet a Róna utcából a Lányi Ernő irányába mentem. Eddig még nem vettem észre ezt a táblát, illetve…

Tovább olvasom

Nem arat osztatlan sikert a Görömböly és Tapolca között épülő „kerékpárút”

Hat méter széles, közúti közlekedésre alkalmas aszfaltozott út köti majd össze a két városrészt, kétoldalt sárga színű kerékpárút jelzéssel – aminek elvileg mindenkinek örülnie kellene. A helyiek mégis félnek, attól tartanak, jelentősen megugrik majd a forgalom az érintett utcákban.

Tovább olvasom

Nyárra elkészülhet a Miskolcot és Felsőzsolcát érintő kerékpárút

Az M30-as autóutat is keresztezi az új bicikliút, amelynek munkálatai júliusra fejeződhetnek be. Nyáron már birtokba is vehetik a helyiek azt az 1374 méter hosszú kerékpárutat, amelyre a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata által kiírt közbeszerzést a HE-DO csoport önállóan nyert meg – írja a kivitelező közleményében, amelyet a MagyarEpitok.hu portál vett észre. A kerékpárút útvonalát is részletesen leírja a HE-DO: a pálya a miskolci József Attila úti áruház melletti körforgalmú jelzőlámpás csomóponttól indul, majd a meglévő nagyátmérőjű acéllemez aluljárón keresztezi az M30 autóutat, egy rövid szakaszon Felsőzsolca bekötőútja mentén…

Tovább olvasom

Térségi kerékpárút építése kezdődik Kazincbarcikánál

A tervek szerint jövő októberre a térség is becsatlakozik a biztonságos kerékpár-közlekedésbe. A 26-os út mentén a közeljövőben 2,5 méter széles és 4697 méter hosszú bicikliút épül, így a környező településekről is elérhetővé válik, hogy az ott élők kétkeréken is biztonsággal eljuthassanak Kazincbarcikára. A városunkban már meglévő kerékpárút-hálózatnak köszönhetően szinte valamennyi munkahely, közintézmény és kereskedelmi létesítmény megközelíthető biciklivel.– Kazincbarcikán és a környéken rengetegen járnak kerékpárral munkába, iskolába, a biztonságos közlekedés és a város főbb központjainak elérése elsődleges szempont volt már a helyi és a térségi kerékpárút-hálózat megtervezésénél is. Első körben…

Tovább olvasom