Újabb kerékpárút épül a tokaji borvidéken

Mád és Tarcal között a 19 kilométeres tokaji körhöz kapcsolódva jön létre bicikliút, összességében több mint 8 kilométeren. A Mád és Tarcal közötti 7,6 kilométeres szakaszon kerékpáros nyom (külön projektben megvalósuló szervízút), több mint 5 kilométeren klasszikus kerékpárút jön létre. Ezt a szakaszt a LASPED kivitelezi nettó 526 millió forintos szerződéses értéken – számolt be róla a Magyar Építők. A másik szakasz Tarcal belterületén jön létre egy 3 kilométeres szakaszon: kerékpárút, közös gyalog- és kerékpárút, kerékpáros hídműtárgy és kerékpársáv épül ki. Korábbi sajtóhírek szerint a fejlesztés közvetlenül kapcsolódik az úgynevezett Tokaj-kör kerékpáros…

Tovább olvasom

Miskolcon is áthalad a kerékpáros világkupaverseny

Városunkat is érinti az Orlen Grand Prix U23 országúti kerékpáros világkupaverseny, amely egyike a világon annak a három futamnak, melyet a 23 év alatti férfi korcsoport részére írnak ki. A világkupaversenyt a Visegrádi Együttműködés országai rendezik meg 2023. május 24. és 28. között. Az idei ötszakaszos verseny Lengyelország mellett Magyarországot és Szlovákiát is érinti. A mezőny az első napon Kaposvárról indul. A második szakasz teljesítése során, május 25-én (csütörtökön) pedig Miskolcot is érintik a kerékpárosok. A Hatvan – Bükkszentkereszt szakasz teljesítése során a versenyzők Felsőhámor irányából érkeznek Miskolcra, majd Bükkszentlászló…

Tovább olvasom

Rövidesen két keréken is átgurulhatunk az Y-hídon

Tavaly év végén lezárult Miskolc egyik legösszetettebb infrastrukturális fejlesztése, aminek keretében már hónapokkal ezelőtt birtokba vehették az autósok az új Y-hidat,  a projekt részeként megépült turbókörforgalmat és a négysávossá bővített Vörösmarty utcát, illetve a felüljáró komplexumot. Most már a két keréken közlekedők is maradéktalanul elégedettek lehetnek, hiszen a napokban asztfaltburkolatot kapott az új híd, közölte közösségi oldalán Csöbör Katalin. Szerkesztőségünk egyik tagja még az átadás előtt elment a helyszínre és maga is meggyőződött róla, hogy az új felület valóban várja a kerékpárosokat. Egyelőre a munkálatok nyomai még elcsúfítják a környezetet,…

Tovább olvasom

Kerékpárosbarát fejlesztésekért kapott elismerést Kazincbarcika

11 település – köztük Kazincbarcika – és 10 vállalat kapta meg a „Kerékpárosbarát Település” és a „Kerékpárosbarát Munkahely” címet. Az Építési és Közlekedési Minisztérium pályázatának ünnepélyes díjkiosztójára a pályázatot lebonyolító KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézetben került sor.

Tovább olvasom

A mezőkövesdi rendőrök most nem egy kerékpárt, hanem a tulajdonosát keresik

Ebben kérik a mi segítségünket. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság 05060/1005/2022. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást. A nyomozók 2022. november 27-én a büntetőeljárás során egy darab fehér színű, GTX márkájú kerékpárt foglaltak le. Az esettel kapcsolatosan a mezőkövesdi rendőrök keresik a képen látható kerékpár tulajdonosát. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a fotón látható kerékpárral kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon. (Police.hu) Ha…

Tovább olvasom