Új információk láttak napvilágot a beomlott tokaji kerékpárútról – a kivitelező és a Közút egymásra mutogat

Nem lett éppen sikertörténet, sőt, egyenesen BAZ megye egyik nagy botránya lett a nemrég átadott, ám látványosan a Bodrogba szakadó tokaji kerékpárútszakasz. Éppen elég nagy visszhangot váltott ki már önmagában ez az esemény is, hiszen egy több százmilliós beruházást nem néhány hétre tervezünk. Most pedig még többet sikerült megtudni az ügyről.

Tovább olvasom

Mikor, hogyan, mennyiért? A Magyar Közút ígéretet tett, hogy átépíti a megrongált miskolci felüljárót

Jó másfél évvel ezelőtt történt egy komoly rongálás a Harsányi úti felüljárón, egyik sávja azóta is le van zárva. Mivel az építmény súlyos károkat szenvedett, kijavítani nem lehet, csak átépíteni. De akkor mikor történik ez meg végre? Megkaptuk a válaszokat.

Tovább olvasom

Két autó is elütötte ugyanazt a szarvast, a második jármű vezetője válságos állapotban – videó

Az állat teteme a Magyar Közút egyik autójába csapódott, amely nagyon komolyan megrongálódott, az azt vezető sofőr pedig rendkívül súlyosan megsérült. Egy szembejövő autó ütötte el először, ezért történt sokkal veszélyesebben a második ütközés. Az RTL riportjában elhangzott, hogy a Magyar Közút egyik autója éppen Körmendről Nagykanizsára tartott, amikor egy szemből érkező autó elütött egy szarvast, az állat a közútkezelő kocsijába csapódott. A sofőrt, egy 36 éves férfit a tűzoltók és a mentők közös erővel szabadították ki a roncsból. A Híradó információi szerint a szerencsétlenül járt sofőrt koponyasérüléssel megoperálták, most is válságos…

Tovább olvasom

Belehalt a cserbenhagyásos gázolásba, a rendőrség keresi a tettest

A rendőrség várja azon állampolgárok jelentkezését, akik információval rendelkeznek arról a balesetről, amely a 26-os számú főúton történt, és amely során egy 60 éves gyalogos férfi belehalt sérüléseibe. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 05000/430/2020. bűnügyi számon halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettessel szemben. A rendelkezésre álló adatok alapján 2020. augusztus 24-én a késő esti órákban a 26-os számú főúton, feltehetően Ózdról Kazincbarcika felé közlekedett egy ismeretlen típusú és színű gépjármű, amely az úttest szélén gyalogosan közlekedő 60 éves sajógalgóci férfit elütötte. A…

Tovább olvasom