Nem lett éppen sikertörténet, sőt, egyenesen BAZ megye egyik nagy botránya lett a nemrég átadott, ám látványosan a Bodrogba szakadó tokaji kerékpárútszakasz. Éppen elég nagy visszhangot váltott ki már önmagában ez az esemény is, hiszen egy több százmilliós beruházást nem néhány hétre tervezünk. Most pedig még többet sikerült megtudni az ügyről.
Korábban a Borsod24 is az elsők között számolt be arról, hogy alig fél éve készült el Borsodban egy kerékpárútszakasz, ám máris borzalmas állapotban van, egy része pedig a folyóba csúszott.
A kerékpárútszakasz építését a Mento Környezetkultúra Kft. nyerte el négy önkormányzat – Tokaj, Bodrogkeresztúr, Mád és Tarcal – által közösen kiírt közbeszerzési pályázaton – közölte a Blikk. A kivitelezésnél speciális munkákat kellett elvégezni a rézsűmegtámasztáshoz, illetve a partbiztosításhoz. A miskolci vállalkozás a munkát az előzetesen becsült nettó 729 millió forintos árnál olcsóbban, nettó 699,5 millió forintért vállalta, ami közbeszerzések esetében ritkaság. A szerződést tavaly márciusban kötötték meg, ám a problémák már a tavaly júniusi átadás körüli napokban jelentkeztek, majd pedig a kerékpárút egy szakaszon a Bodrogba omlott.
Az egyelőre nem tisztázott, mi okozta a kerékpárút beomlását. Az ügy már a bodrogkeresztúri önkormányzat tavaly októberi közmeghallgatásán is szóba került, ahová meghívták a kivitelező Mento Kft.-t, a tervezésért felelős Közműterv-M93 Kft. és a HQC Mérnökiroda Kft. képviselőjét, valamint Hagymási Gyula projektmenedzsert, ám ők távol maradtak az üléstől.
Akkor a Mento Kft. levelet küldött az önkormányzatnak, amelyben Hercsik István ügyvezető a Magyar Közút Zrt.-re igyekezett hárítani a felelősséget. Hercsik – aki Észak-Magyarország egyik befolyásos üzletembere – azt írta:
„Az elkészült kerékpárút (…) a közút kerékpárút felé eső sávjának suvadása miatt súlyosan megsérült, azt a közútkezelő a közút érintett szakaszával együtt lezárta, és az esemény okának vizsgálatát szakértő bevonásával megkezdte”.
Hercsik úgy fogalmazott: „ismereteik és álláspontjuk” szerint az általuk kivitelezett és átadott kerékpárút sérülése a közút sérülésével összefüggésben alakult ki, és „amennyiben az információik helyesek”, a Magyar Közút az esetet vis maiornak minősítette.
A 24.hu megkereste a Magyar Közút Zrt.-t, akik egész másképp látják a helyzetet: szerintük a kerékpárút nem a közút „suvadása” miatt sérült meg, hanem épp fordítva.
A kerékpárút beszakadása később részben érintette az általunk üzemeltetett országos utat is. Mivel a kerékpárút suvadása nem közúti területen történt, ezért társaságunk nem rendelhetett el szakértői vizsgálatot
– áll a válaszukban.
A lap megkereste Posta Györgyöt, Tokaj polgármesterét is, aki annyit árult el, hogy a kerékpárút az út mellé épült, és az „út volt az, ami először megcsúszott”. Arra a felvetésre, hogy a Magyar Közút Zrt. ennek éppen az ellenkezőjét állítja, nem reagált. A polgármester azt mondta, a történtek okának feltárása folyamatban van, arról azonban, hogy ki folytat vizsgálatot és az milyen szakaszban van több mint fél évvel az omlás után, nem árult el részleteket.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!