Az ellenzéki pártok kezdeményeztek a most hétfőn tartott országgyűlési ülést, amin három szakbizottság felállítását szerették volna elérni. Az ülésen azonban a Fidesz–KDNP -frakció képviselői nem voltak hajlandóak megjelenni, így az a napirend előtti felszólalások után határozatképtelenség miatt félbeszakadt. Az első felszólaló Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke volt, aki elmondta, ahhoz képest, hogy mennyire fontos a téma, ami miatt az ellenzék rendkívüli ülést kezdeményezett – a járvány elleni védekezés miatt -, senki nem jött el a Fideszből, ami azt mutatja, a kormány magasról tesz arra, hogy hányan mentek tönkre, hányan haltak…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Szavazhatunk, hogy mely ötforintos emlékérmék kerüljenek forgalomba
A forint bevezetésének 75. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) augusztus 1-jén különleges 5 forintos érme-emlékváltozatokat tervez kibocsátani, amelyek megjelenéséről hétfőtől közönségszavazást indít a jegybank – olvasható az MNB honlapján. A stílust a szavazók dönthetik el, de a tematika nem változik: Hat érmeváltozatot adnak ki úgy, hogy az érmék „fej” oldala a forint szó egy-egy betűjét jelenítse meg, azaz az érméket egymás mellé helyezve olvasható majd össze a forint szó. Az MNB összesen 12 millió darab érmét tervez forgalomba hozni, azaz 2-2 milliót mindegyik féléből. Öt különböző változatra lehet szavazni,…
Tovább olvasomKidolgozott egy nyitási tervet a Momentum
A Momentum azt javasolja, hogy nyissuk újra Magyarországot – de ÉSSZEL, egy átlátható nyitási tervet követve: Tolják ki a kijárási korlátozás kezdetét este 10 órára. Ezzel együtt tegyék lehetővé az üzletek nyitvatartását este 9-ig. Nyissák meg a szabadtéri vendéglátóhelyeket és teraszokat – 50%-os kapacitással. Nyissák meg a mozikat és színházakat – csökkentett kapacitással. Engedélyezzék a belföldi turizmust, vagyis nyissák meg a hoteleket, szállodákat, szálláshelyeket, csökkentett kapacitással. +1 ) A beoltottak pedig kapják meg az oltási kártyát, és mentesítsék őket az összes korlátozás alól! A pártnál úgy vélik, hogy a jelenlegi…
Tovább olvasomMa is tiltakoznak a vendéglátóhelyek megnyitásáért
A vasárnapi tüntetés után hétfőn is demonstrálnak Budapesten, a Hősök terén a koronavírus-járvány miatt meghozott intézkedések, főleg a vendéglátóhelyek bezárása ellen – a Telex szerint legalább 2-3000 ember ment ki a tüntetésre. Ecsenyi Áron, a tüntetés szervezője első megszólalásában kihívta Bede Zsolt és Bordács Bálint újságírókat egy vitára holnap estére, mert szerinte nem korrektül számoltak be a vasárnapi tüntetésekről. Ezután elindították a tömegben a megafont, hogy mindenkinek megadják a lehetőséget, hogy elmesélje a saját történetét. A portál beszámolója szerint a rendőrség igazoltatja a tüntetőket, illetve felszólítják őket, hogy távozzanak, mert…
Tovább olvasomMeglepte a Momentum elnökét, hogy gazdagabb Orbánnál – legalábbis a vagyonnyilatkozatok szerint
Mi is írtunk a képviselők nemrég közzétett vagyonnyilatkozatáról, köztük Orbán Viktoréról is, amely szerint a miniszterelnök tavalyhoz hasonlóan most sem tudott félrerakni, és korábban felvett bankhitelét sem tudta még rendezni. Mindez meglepte Fekete-Győr Andrást, a Momentum elnökét, hiszen a számok szerint így gazdagabb, mint a kormányfő – írja a HVG. „Nekem ugyan nem épül palotám Hatvanpusztán, nincsenek egymilliós öltönyeim és magánrepülővel sem utaztam soha, mégis meglepetten tapasztaltam, hogy a mai vagyonnyilatkozata alapján gazdagabb vagyok Orbán Viktornál” – írja a Facebookon Fekete-Győr. Az ellenzéki politikus azzal folytatja, hogy a miniszterelnök havonta…
Tovább olvasomGulyás Gergely és Koncz Zsófia viszonyáról írt két újság, a miniszter feljelentést tesz
Büntetőfeljelentést tesz és polgári pert indít két „baloldali propagandalap” ellen Gulyás Gergely. Ezt Facebook-bejegyzésben közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter – írja az Index. A politikus szerint az ezalenyeg.hu egy cikkben arról ír, hogy Koncz Zsófia – aki tavaly októberben a Fidesz jelöltjeként nyert a borsodi időközi országgyűlési választáson – azért válik, mert a miniszterrel folytat viszonyt. Ugyanezt a Nyugati Fény a miniszter szavai szerint tényként közölte. Gulyás Gergely megjegyzi, hogy bár tíz éve ismeri Koncz Zsófiát, utoljára több mint másfél hónapja találkoztak. „Soha viszonyunk nem volt, utoljára a tavalyi parlamenti…
Tovább olvasomVarga Judit szerint a rendkívüli jogrend remekül szolgálta az élet- és gazdaságvédelem céljait, ezért újra meghosszabbíthatja az Országgyűlés a Fidesz-KDNP teljhatalmát
Mivel a kormánypártoknak megvan ehhez a megfelelő többsége, a javaslat elfogadása csak formalitás lesz. Tovább folytatódik még hónapokon át Orbán Viktor és kormányának rendkívüli jogrend alatti teljhatalma. Törvényjavaslatot nyújtottak be a kormány további felhatalmazásáról. Ez is a hatályba lépésétől számított 90 napig lesz érvényes, mint a novemberi. Erről a Hvg.hu számolt be hétfő reggel. A Varga Judit igazságügyi miniszter által jegyzett tervezet szerint a korábban elfogadott rendkívüli és átmeneti jogi keretek jól szolgálták az élet- és a gazdaságvédelem céljait, ezért az országgyűlés felhatalmazza a kormányt a veszélyhelyzettel összefüggő rendeletei hatályának a…
Tovább olvasomÜgyes kiskaput talált a magyar kocsmáros, hogy félig hivatalosan fogadhasson vendégeket a zárás alatt
Valaki sötétben, a világtól elzártan és teljes titokban fogadja vendégeit, legyen az akár italozó, akár vendéglő. Főszereplőnk azonban egészen érdekes trükköt eszelt ki, de várható volt, hogy hosszú távon nem sikerülhet ezt fenntartania. Biliárdasztal-, kertipadteherbírás- és sörcsaptesztelő munkakörbe keresett jelentkezőket egy debreceni kisvállalkozó, aki a vendégek alkalmazotti bejelentésével megtalálta a járványügyi szigor kiskapuját. Nagyot szólt az álláshirdetés, de az ötlet túl merész volt, ezért törvénytisztelő állampolgárként békésebb megoldáson gondolkodik, és csak elvitelre árusítaná szeszkészletét – számolt be róla az Index.hu. Antal Lajos, a Lagúna Presszó tulajdonosának mesterterve ez volt: ha…
Tovább olvasomAz ikonikussá vált Delta 57 évvel ezelőtt került először képernyőre és három évtizeden át kirobbanthatatlan volt
Aki egyetlen adást is látott belőle, azonnal rávágja a műsorvezetőnő nevét is. Kudlik Júlia neve teljesen összeforrt a Deltával és a Magyar Televízióval. 1964. január 31-én került először adásba a leghíresebb magyar tudományos ismeretterjesztő műsor. Történetével a Hirado.hu foglalkozott bővebben. A Delta alapkoncepciója a műsor kezdetétől az volt, hogy a legfrissebb tudományos eredményeket, és technikai vívmányokat bemutassa a nézőknek. Kezdetben egy rövid ideig Lénárd Judit volt a Delta műsorvezetője. Kudlik Júlia 1965-től vette át a műsorvezetést, nevével szinte egybeforrt a Delta. 1996-ig, több mint 30 évig vezette a műsort. Kudlik…
Tovább olvasomÖnbizalomban és propagandában nincs hiány – az államtitkár szerint megelőztük az Európai Uniót és Brüsszelt
Valószínűleg többszázezer magyar ember ezzel a tudattal kel és fekszik, hiszen ezt az államtitkár úr mondta. Azért a jelenlegi állapotában a kínai vakcinák tömeges beszerzésére annyira ne legyünk büszkék. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára vasárnap egy Facebook-videóban összegezte az elmúlt hónapok vakcinával kapcsolatos eseményeit. A politikus úgy látja, Brüsszelből nagyon kevés vakcina érkezik, ezért a kormány tárgyalni kezdett Oroszországgal, a magyar gyógyszerészeti hatóság pedig engedélyezte az orosz vakcinát. Emiatt a baloldal és Brüsszel folyamatosan támadja a magyar kormányt – mondta Menczer, aki szerint ezek után Angela Merkel bejelentette, hogy tárgyalni…
Tovább olvasom