A Fidesz-KDNP bojkottálta az ellenzék által összehívott rendkívüli országgyűlési ülést

Megosztás


Az ellenzéki pártok kezdeményeztek a most hétfőn tartott országgyűlési ülést, amin három szakbizottság felállítását szerették volna elérni.

Az ülésen azonban a Fidesz–KDNP -frakció képviselői nem voltak hajlandóak megjelenni, így az a napirend előtti felszólalások után határozatképtelenség miatt félbeszakadt.

Az első felszólaló Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke volt, aki elmondta, ahhoz képest, hogy mennyire fontos a téma, ami miatt az ellenzék rendkívüli ülést kezdeményezett – a járvány elleni védekezés miatt -, senki nem jött el a Fideszből, ami azt mutatja, a kormány magasról tesz arra, hogy hányan mentek tönkre, hányan haltak meg a járvány miatt.

„Ezek után Orbánnak még van képe türelmet kérni a vendéglátósoktól”

– mondta Szabó, és feltette a kérdést, miért nem Mészárostól kér türelmet. Hozzátette, hogy Orbánék a kérés után ráadásul még meg is fenyegették a vendéglátósokat.

“Magyarország megállíthatatlanul sodródik a katasztrófa felé, a kormány még a válságban is a saját érdekcsoportjainak oszt támogatást, míg másokkal nem foglalkozik érdemben”

– kezdte felszólalását Csárdi Antal, az LMP képviselője.

Szerinte egy „rendes” bértámogatásra lenne szükség, olyan támogatás kéne, ahol nem utólag fizetik meg a bértámogatást. Emellett növelni kéne a munkanélküli segély összegét is. Ehhez képest egyebek mellett az öt éve átadott Groupama Aréna fejlesztésére költik a pénzt, meg Mészáros Lőrinc szállodaláncának megsegítésére. Szerinte hamarosan jönni fognak a nyomor vámszedői, a kormányközeli vállalkozók fel fogják vásárolni a csődbe kerülő cégeket, és el fogják lehetetleníteni az egész ágazatot – mondta Csárdi.

Vadai Ágnes a DK képviselője arról beszél napirend előtti felszólalásában, hogy megdöbbentő, hogy Orbán már magyar állampolgárokat fenyeget. A kormány és Orbán tehet arról, hogy a vendéglátóiparban dolgozók gyakorlatilag semmilyen segítséget nem kapnak. 2020 március óta nem kaptak segítséget, és ezek után még fenyeget is Orbán.

Nagy szereptévesztésben van a miniszterelnök, amikor azt gondolja, fenyegetőzhet, mondta Vadai, aki szerint nem volt érdemi válságkezelés Magyarországon, eközben milliárdok mentek focira, egyházra, Mészárosra, csak azoknak nem jutott, akik tették a doglukat a válság alatt is.

„Nem az Adrián kellett volna jachtozni, hanem oltási tervet készíteni”

– fogalmazott az ellenzéki képviselő.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője markánsan fogalmazott, szerinte

Nem igaz az, hogy a kormánynak minden élet számít. A Fidesz-kormány nem tett semmit a járvány megfékezése érdekében. Orbán Viktornak fontosabbak a gazdasági eredmények mint az emberéletek.

Orbán Viktorék cserben hagyták az embereket. Ha van pénz stadionépítésre és vadászkiállításra, akkor miért nem jutott az álláskeresési támogatás megemelésere, hogy legalább nettó 100 ezer forint legyen 9 hónapon keresztül. Miért nem jutott a családi pótlék és a gyes/gyed megemelésére?

– tette hozzá.

Lukács László György jobbikos képviselő azzal kezdte, hogy az a jó hír, hogy nem kell a hazug cinikus kormánypárti válaszokat hallgatni, a rossz hír, hogy a 133 legbátrabb magyar ma nem jött dolgozni. Csak akkor megy a munka, amikor luxusjachton kell telefonálgatni, mondta a képviselő. A vendéglátósok, a turizmusban dolgozókat tiltják, hogy dolgozzanak, miközben a kormánypárti képviselőknek senki nem tiltotta meg, hogy ma ott lehessenek és dolgozzanak, tette hozzá. A kormánypárti képviselők ma menekültek a válaszadás elől, mondta.

A jobbikos képviselő hozzátette, hogy még az egyik leggazdagabb arab milliárdos vállalkozónak is ment támogatás, miközben az egyszerű magyar vállalkozóknak nem, mondta a képviselő. Lukács szerint rengeteg kérdés megválaszolatlan, például a súlyos halálozási adatokat, amik a covidos halálozáson felül van, amikre úgy tűnik, nem is kapnak ma választ.

Kapcsolódó cikkek