Meglepte a Momentum elnökét, hogy gazdagabb Orbánnál – legalábbis a vagyonnyilatkozatok szerint

Megosztás

Mi is írtunk a képviselők nemrég közzétett vagyonnyilatkozatáról, köztük Orbán Viktoréról is, amely szerint a miniszterelnök tavalyhoz hasonlóan most sem tudott félrerakni, és korábban felvett bankhitelét sem tudta még rendezni. Mindez meglepte Fekete-Győr Andrást, a Momentum elnökét, hiszen a számok szerint így gazdagabb, mint a kormányfő – írja a HVG.

“Nekem ugyan nem épül palotám Hatvanpusztán, nincsenek egymilliós öltönyeim és magánrepülővel sem utaztam soha, mégis meglepetten tapasztaltam, hogy a mai vagyonnyilatkozata alapján gazdagabb vagyok Orbán Viktornál” – írja a Facebookon Fekete-Győr.

Az ellenzéki politikus azzal folytatja, hogy a miniszterelnök havonta 1,5 milliót keres, míg ő a Momentum elnökeként nettó 350 ezer forintos fizetést kap a párttól, amelyre az állami támogatásból van forrás. “Vajon nem lehet, hogy Orbán pénze másnál van? Mondjuk Garancsi, Mészáros, Vida, Szíjj néven – ahogy Putyin palotáját is egykori dzsúdóstársa tulajdonolja? De akkor nem kéne esetleg ezt is beleírni a vagyonnyilatkozatba a szánalmas álszegénykedés helyett?” – tette fel a kérdést Fekete-Győr András.

Hvg.hu

Kapcsolódó cikkek