Nemzeti ünnepünk alkalmából óriásit zuhant a forint, újra 400 felett az euró

Két és fél nap leforgása alatt sikerült húsz forintot romlania nemzeti fizetőeszközünknek. Nem sokáig tartott a 400 alatti euró, már ismét felette járunk. Szerda délutánra ismét átlépte a 400 forintot az euró árfolyama, fél hatkor pedig már 401,86 forint volt, írja a HVG. Az euró szerdán több mint 11 forinttal drágult, azaz több mint 3 százalékkal értékelődött le. A dollár 4,78 százalékot drágult egyetlen nap alatt, míg a jen árfolyama több mint 6 százalékot erősödött szerdán kora estig. Hétfő reggel még 381 forint volt az árfolyam, aztán kezdődött a zuhanás. A…

Tovább olvasom

Ismét vészesen közelít a 400 Ft felé az euró árfolyama

A hetet még 381 Ft-nál kezdte, de már a 396-ot is elérte. Hétfő reggel még 381 forintba került egy euró, aztán elkezdődött a zuhanás. Kedd délelőtt is folytatódott, de egyelőre nem olyan drámai ütemben, mint egy nappal korábban. Miután hétfőn óriásit zuhant a forint – 381-ről 392-re -, kedden is gyengüléssel indult a kereskedés. A kora reggeli 392-es árfolyamról már délelőtt 9 órára 395,7-re gyengült a forint az euróval szemben, utána pedig ahogy megindult a kereskedés Európa-szerte, 393 és 396 forint között ingadozott egy euró ára. Ennél gyengébb utoljára január…

Tovább olvasom

Rég láttunk már ilyet: 400 forint alatt az euró

Az árfolyam már 420-nál is járt nemrég, az EU-s megállapodás hatására viszont a jelek szerint kezdenek megnyugodni a kedélyek. Bár Orbánéknak így is kemény feltételeknek kell megfelelniük, ha meg akarjuk kapni az uniós pénzeket. Pénteken 17 óra körül a forint kicsit erősödni tudott, és ez a kis változás lélektani határt tört át: 400 forint alá süllyedt az euró árfolyama – írja a Portfolio. „Utoljára november első felében láttuk itt a kurzust, akkor sem sokáig, csupán néhány napra. Hogy ezúttal tartósabb lesz-e, nehéz megmondani, az év végére nagyon el szokott tűnni…

Tovább olvasom

Ismét nagyot gyengült a forint

Rossz napokat él a magyar fizetőeszköz az euróval szemben: a november 7-i 400 forintos sikertörténet után november 13-án lassú emelkedésnek indult az euró ára (pontosabban gyengülésnek indult a forint), és a 410-es szerdai árfolyam után csütörtökön már a 415 fölé is benézett az euró. Az árfolyamra hatással lehetnek akár az EU-s pénzügyi fejlemények, erre gyanakszik a Portfolio is, ugyanis épp azután ugrott meg 410 környékére az euró ára szerdán, hogy a hírek szerint az Európai Bizottság várhatóan a 7,5 milliárd eurós magyar támogatás befagyasztását javasolja majd. A Népszava is ezt erősítette meg csütörtökön, és nem cáfolta ezt…

Tovább olvasom

Nem tartott sokáig a forint erősödése, megint 410 fölé emelkedett egy euró

A múlt héten egy rövid időre még 400 alá is benézett nemzeti fizetőeszközünk, de pünkösdi királyságnak bizonyult. A hét első napján ugyanis ismét zuhanni kezdett a forint az euróval és a dollárral szemben is, de a svájci frankkal szemben sem szerepeltünk jól. Egész napos fokozatos gyengüléssel délutánra 410 fölé emelkedett az euró árfolyama a forinttal szemben hétfőn. A magyar fizetőeszköz két hete nem volt ilyen gyenge, késő délután 410,4 forintot kellett fizetni egy euróért a nemzetközi devizapiacon. A forint a dollárral szemben sem muzsikált fényesen, az euróval szemben eleve gyengülő…

Tovább olvasom

Benézett 400 forint alá az euró árfolyama

Megerősödve indította a hetet a forint árfolyama. Hétfő délelőtt átszakította a forint a 400-as jegyzést az euróval szemben: már 399 alatt is járt a jegyzés az euróval szemben. Az, hogy közel két hónap után újból 400 forint körül mozog az euró ára, azt jelenti, hogy a dollárral, illetve a további valutákkal szemben is többhetes csúcson jár a forint. Az eurót a hétfő reggeli órákban 398,75 forinton, a dollárt 399,75 forinton, a svájci frankot pedig 402,28 forinton is jegyezték. Az eurót legutóbb szeptember 21-én, a dollárt szeptember 20-án jegyezték 400 forint…

Tovább olvasom

Parragh szerint a jegybank váratlan forintmentő akciója csődhullámhoz vezet

Váratlant húzott a jegybank pénteken: annak ellenére, hogy korábban kijelentették, véget vetettek a kamatemelési ciklusnak, olyan intézkedéseket jelentettek be, melyekkel mégis drasztikusan megemelték azt. A Portfolio megkérdezte Parragh Lászlót a fejleményekről, aki a lapnak borúlátóan és sarkosan fogalmazott. A Magyar Nemzeti Bank mai döntése nyomán várhatóan teljesen kiszárad a hitelpiac a következő időszakban. Vállalkozások tömege fog csődbe menni annak nyomán, hogy nem tudnak majd megfizethető hitelhez jutni” – nyilatkozta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. Szerinte a drasztikusan megemelt kamatszint mellett sokak már meglévő hitele visszafizethetetlenné válik – a gondot a még…

Tovább olvasom

Óriási kamatelést jelentett be a jegybank, egyből erősödött a forint

A reggeli, 428 forint körüli szintről percek alatt több mint tíz forinttal erősödött az euróhoz képest a forint, miután Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a jegybank rendkívüli lépéseiről számolt be – írta meg a HVG. Elmondta: a mostani turbulens piaci környezetben „az MNB az eszköztár minden elemével készen áll beavatkozni”, és nem csak az árstabilitási cél elérése érdekében, hanem a piaci stabilitásért is, hiszen középtávon ezen keresztül lehet elérni az árstabilitást. Ezzel elismerte a jegybank, hogy a forint utóbbi napokban tapasztalt gyengülése befolyásolja az inflációt. Ami pedig a…

Tovább olvasom

Csak a szokásos, ma is zuhan a forint

Az e heti történelmi negatív csúcsok után csütörtökön megint megindultak az árfolyamok: az euró 433, a dollár 447, a font 495 forintot is ért. A font 492 és 495 forint között mozgott, a dollár és az euró árfolyama nem hullámzott ekkorát Ahogy korábban is írtuk, a forint az orosz–ukrán háború kitörése óta mélyrepülésben van, a jegybank sorozatos kamatemelései ellenére. A szerdai zuhanásnak vélhetően a KSH inflációs jelentése az oka, ami elég rémisztő, 20 százalék feletti drágulást mutatott a fogyasztói árakban. Ilyen magas adatot 26 éve nem látott az ország. A…

Tovább olvasom