Ön szerint mit szólna egy turista Miskolc belvárosához? – Az MBEK valós kezdeményezéssekkel javítana a helyzeten

Többek között a közbiztonság javítását sürgeti a Miskolci Belvárosi Kör. A vállalkozókból álló, civil, politikamentes csoport szerint nem elég a Széchenyi István utcán és környékén egyre gyakrabban tapasztalható garázda magatartás, kéregetés és megbotránkoztatás miatt panaszos bejegyzésekkel tarkítani a közösségi média platformjait. A szervezet ezért több érintett szereplővel is egyeztetéseket kezdeményezett.

A Belvárosi Kör tájékoztatásában hangsúlyozta, a problémának szociális, gazdasági és népegészségügyi vonatkozásai is vannak, ezek kezelése azonban nem a vállalkozói közösség feladata. A csoport ugyanakkor úgy véli, hogy a belváros állapota közvetlenül érinti a helyi vállalkozásokat, a turizmust és a miskolciak mindennapjait is.

„A főutcánknak a város szívének, kirakatának és ’tiszta szobájának’ kellene lennie” – fogalmaztak.

Hogy érdemi változásokat érhessenek el, az önkormányzattal, a Miskolci Önkormányzati Rendészettel, valamint az újonnan megválasztott rendőrkapitánnyal is párbeszédet kezdeményeztek. Emellett zajlik az egyeztetés az ügyészséggel és az ÁNTSZ-szel is. A csoport közlése szerint az érintettek egyetértettek abban, hogy a probléma valós, és annak kezelése nem halasztható.

A csoport több konkrét javaslatot is megfogalmazott. Szeretnék elérni a rendőri jelenlét érdemi megerősítését, illetve annak megvizsgálását, hogy újra megnyitható-e a belvárosi rendőrőrs. Emellett rendszeres gyalogos rendőri, illetve rendőr és rendész vagy polgárőr alkotta járőrözést, valamint a közterületi problémák gyorsabb és hatékonyabb kezelését szorgalmazzák. Álláspontjuk szerint a látható és kiszámítható rendőri jelenlét hozzájárulhat a közbiztonság javításához és a problémák kordában tartásához. tájékoztatásukból kiedrül, a MIÖR rendészei már kidolgoztak egy megerősített eljárásrendet, amelyet megkaptak, és jelenleg véleményezik.

A plazmaközpontok elhelyezését is szabályoznák

A közbiztonság mellett az MBEK egy másik kérdésben is állást foglalt. A szervezet szerint a történelmi belváros közvetlen környezetében nem kellene helyet kapjanak a plazmaközpontok, ezért indokoltnak tartanák annak megvizsgálását, hogy szükség van-e jogszabályi rendezésre helyi vagy akár országos szinten.

Kiemelték, nem maga a plazmaadáss jelenti a problémát. Álláspontjuk szerint bizonyos helyszíneken azonban olyan csoportosulások és helyzetek alakulhatnak ki, amelyek zavaróak, megbotránkoztatóak vagy akár félelmet keltőek lehetnek a környéken élők és az arra járók számára. A Belvárosi Kör szerint érdemes lehet a plazmaközpontok esetében is figyelembe venni az elhelyezkedést és az általuk generált forgalmat.

A vállalkozói közösség szerint tevékenységük nem merül ki a belvárosi kapualjak festésében, az utca- és közösségi programok szervezésében vagy a városrészt érintő kisebb fejlesztésekben. Mindezeken túl ugyanis gyakran háttérben, egyeztetésekkel, javaslatokkal és lobbitevékenységgel próbálnak tenni a belvárosért.

Jelenleg elsősorban párbeszédet szeretnének indítani. Arra kérik a miskolciakat, hogy osszák meg véleményüket a belváros közbiztonságáról, és tegyenek javaslatokat arra, milyen intézkedésekkel lehetne biztonságosabbá, élhetőbbé és szerethetőbbé tenni a város központját. Csoportjuk a Miskolci Belvárosi Kör Facebook oldalán elérhető.

Fotó: MBEK/Facebook

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek