Még az építési hatóság is annyira küzd a járvány ellen, hogy a következő 45 napban (közben lesz egy választás is…) képtelen néhány dokumentumot bemutatni Hadházy Ákosnak. Müller Cecíliáék elindítottak bő két évvel ezelőtt egy lavinát, azóta minden kétes fideszes ügyet emögé lehet bújtatni. Ha áprilisban ismét Orbán nyer, ebben se várjunk semmilyen változást. „A veszprémi ÉPÍTÉSI HATÓSÁG ANNYIRA KÜZD A JÁRVÁNY ELLEN, hogy csak A VÁLASZTÁS UTÁN LESZ IDEJE megmondani, ROGÁN CECÍLIÁNAK VAN-E ENGEDÉLYE egy vadonatúj villát építeni Tihanyban (az UNESCO által a világörökség részeként nyilvántartott nemzeti park területén)” –…
Tovább olvasomCímke: járványhelyzet
Covid: közel 18 ezer új fertőzött a hétvégén, többen vannak lélegeztetőn, mint tavaly ilyenkor
Rengetegen kerültek kórházba koronavírus-fertőzés miatt, a számok rendkívül meredeken emelkednek. Elhunyt 214 beteg, szinte megismétlődik a tavalyi év hasonló időszaka, csak az emelkedés mértéke még rosszabb. Továbbra sem állt át az operatív törzs arra, hogy hétvégén naponta adjon jelentést, így hétfőn az összesített adatok jelennek meg. Ez alapján tovább romlott a járványhelyzet Magyarországon. 214 újabb áldozatot jelentettek erre a hétvégére. A halálesetek hétnapos mozgóátlaga megegyezik a tavalyi hasonló időszak adatával. 17 834 új fertőzöttet regisztráltak. A hétnapos mozgóátlag már 5 ezer felett van. (A grafikonon a kiugrások a hétfői összesített…
Tovább olvasomKomoly veszélyben az oltatlanok, a félig oltottak és a Sinopharmmal oltott idősek egy része
Közép-Európában már elindult a negyedik hullám, de eleinte csak részben észrevehető. Mindenhol hétről hétre látványosan romlik a járványhelyzet, rengeteg fertőzött pedig nem is tudhatja, hogy elkapta a delta variánst. Magyarországon és az egész régióban romlik a járványhelyzet. Az oltottak észrevétlenül kaphatják el és adhatják tovább a vírust, így a valós helyzet rosszabb is lehet, mint amilyennek látszik. A delta variáns úgy terjed, mint a bárányhimlő, komolyan veszélyeztetve az oltatlanokat, félig oltottakat és a Sinopharmmal oltott idősek egy részét. Maszkviseléssel, az oltási program felpörgetésével lehetne hatékonyabban megelőzni a bajt. „Minden jel…
Tovább olvasomAz Európai Labdarúgó Szövetség elnöke szerint a foci-EB nem rontott a járványhelyzeten, a járványügyi hivatal szerint viszont dehogynem
Ezek ráadásul csak a hivatalosan közzétett adatok. Két és félezer új fertőzött bizonyíthatóan az Európa Bajnokságon fertőződött meg. Meglepő módon Magyarországon egy sem… legalábbis hivatalosan. Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke szerint a vasárnap este véget érő, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság nem járult hozzá a koronavírus-járvány terjedéséhez – írja az MTI. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) legfrissebb, július 8-i időszakig szóló jelentése [pdf] szerint azonban eddig 2535 megbetegedés kapcsolódik a június 11-én kezdődött Eb-hez, amelyet európai 11 ország egy-egy városában rendeztek. Az ECDC szerint Skócia a…
Tovább olvasomA hétvégi régiségvásár már igazi, hagyományos hangulatban telt Miskolcon
Éppen péntek este érkezett el a pillanat, hogy már maszkot sem kellett hordani, így a hangulat a járvány előtti időket idézte. Festmények, nippek, játékok, bútorok és egyéb csecse-becsék – a júliusi régiségvásáron is színes volt a választék a Miskolci Régiségvásáron. A program a járványügyi korlátozások fokozatos enyhítésének köszönhetően június elején hét hónap szünet után tért vissza. A régiségek kedvelői a múlthónaphoz hasonlóan idén is lelkesen vetették bele magukat a kincskeresésbe. A sétálóutca és terei már délelőttre megteltek emberekkel, akik boldogan válogattak a kereskedők portékái között. Habár a múlt hónapban még…
Tovább olvasomA magyar szülők fele azt mondja, gyermeküket durván megviselte a járványhelyzet
Elég csak abba belegondolni, hogy ami minden generációnak természetes volt, az nekik egyre inkább kimarad egy-egy fontos életkorban. A szülők fele szerint romlott a gyerekének mentális egészsége a járvány alatt – közölte egy magyarországi, országos és reprezentatív kutatás nyomán az UNICEF Magyarország. Mint írják, a legtöbben azt vették észre, hogy gyerekük nyugtalanabb, figyelmetlenebb lett a szokásosnál, elvonult a világ elől, vagy szorongott a pandémia idején. Legrosszabbul a kamaszokat érintette a helyzet. A 11-18 évesek szüleinek 55 százaléka tapasztalta gyerekén az alvászavar jeleit, vagy pedig azt, amit „befele fordulásként” írtak le. 26 százalék szerint…
Tovább olvasomA kormány jövőre sem adja vissza az önkormányzatoknak egyik legfontosabb bevételüket
A járványügyi védekezésre hivatkozva folytatódik az önkormányzatok kivéreztetése. A járványvédekezési alapba megy az önkormányzatoktól elvett pénz a kiskereskedelmi különadóval együtt. A járványalapnak ezen kívül nem terveztek bevételt. A gépjárműadóból várható teljes, 90,5 milliárd forint bevételt betervezte a Pénzügyminisztérium a 2022-es központi költségvetésben a járvány elleni védekezési alap bevételeként – derül ki az Országgyűlésnek frissen benyújtott tervezetből. Továbbá az önkormányzatokat megillető átengedett állami bevételek felsorolásánál sem szerepel a gépjárműadó 40 százaléka – mint ahogy a 2020-as büdzsében még szerepelt. Az adóbevétel 40 százalékát a kormány a járványra hivatkozva vonta el az önkormányzatoktól, és…
Tovább olvasomBiológus: Nehogy nyissanak az iskolák áprilisban, nemcsak a tanárok vannak veszélyben, a szülőkhöz is hazaviszik a vírust
Egyelőre a kormány hajthatatlannak tűnik, Orbán Viktor kőbe véste az április 19-i nyitást és ettől egyelőre tapodtat sem moccannak. Márpedig a járványügyi helyzet jelenlegi állása szerint ez a pedagógusokon kívül a gyermekekre és még inkább a szülőkre is nagy veszélyt jelentene, a harmadik hullám még tombol. Számít-e a szakember véleménye? “Átoltottság tekintetében egyre jobban állunk világviszonylatban, ami hamarosan jótékony hatással lesz a ma még kedvezőtlen egészségügyi statisztikákra is” – írta Facebook-oldalán Boldogkői Zsolt molekuláris biológus, egyetemi tanár, aki szerint két problémát kellene még megoldani. Az egyik az, hogy további türelemre…
Tovább olvasomVajon mikor nyithat meg végre az új miskolctapolcai fürdő?
Csodálatos élményeket kínál az Ellipsum, csak még senki nem tudja, mikor lesz olyan a járványhelyzet, hogy ki is nyithasson. Élmények, kikapcsolódás, feltöltődés – ezt kínálja majd a miskolctapolcai Ellipsum Strandfürdő. A komplexum elkészült, a világjárvány miatt azonban egyelőre nem lehet tudni, mikor nyithat meg. Közép-Európa egyik legnagyobb wellness centruma mérföldkő Miskolc turisztikai életében. A négy évszakos fürdő minden korosztálynak igazi élményt kínál. A Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője bízik benne, hogy ezt nemsokára a látogatók is megtapasztalhatják. Víz nélküli medencék, üres pihenőszékek, csöndes csúszdák – jelenleg ezek képe fogad minket Közép-Kelet…
Tovább olvasomÉszak-Korea lassan elbújhat az M1 csodás elemzője mögött, itt van Bende Balázs újabb óriási alakítása – videó
Köszönjük, szakértő úr, fáradhat a kasszához felvenni a plusz fizetését. A “baloldali médiatöbbség” kifejezést azért külön megmosolyogtató. Kár, hogy a mi pénzünkön. Az internetes média nem kormánypárti olvasói aligha tartoznak a magyar közszolgálati média tartalmainak eminens fogyasztói közé, emiatt előfordulhat, hogy lemaradnak az orbanizált közszolgálatiság egy-egy csúcsteljesítményéről, esetleg nemzetközi mércével mérve is jelentős innovációjáról. Egy ilyen jelentős, úgyszólván forró tartalmat mutatunk be önöknek tehát. A lehető legészak-koreaibb értelemben vett közszolgálatiság egyik esszenciális gurumogulmágusba ojtott enfant terrible-je, mondhatni állócsillaga, Bende Balázs kül- és belpolitikai elemző, valamint szociálpszichológus (balett-táncos és kazánkovács), az életre kelt wide…
Tovább olvasom