Átfogó kutatásban vizsgálja a magyar lakosság anyagi helyzetét, költéseit, megtakarításait és adósságállományát a Központi Statisztikai Hivatal a Magyar Nemzeti Bank szakmai együttműködésében. A „Miből élünk?” elnevezésű adatfelvételt az Európai Központi Bank koordinálja, az ország 345 településén véletlenszerűen kiválasztott mintegy 15 ezer család pedig akár 12 500 forintos vásárlási utalványt is kaphat a részvételért.
Tovább olvasomCímke: MNB
Gyanúsítottként hallgatták ki Matolcsy György volt jegybankelnököt
Hivatali visszaélés megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a Nemzeti Nyomozó Iroda Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnökét. Rajta kívül további hat embert gyanúsítottak meg az Erste Bankkal kapcsolatos ügyben.
Tovább olvasomZsebre vágható Borsod – érmén köszön vissza Miskolc
A Magyar Nemzeti Bank szerdán, június 25-én kibocsátotta azt az emlékérmét, amelynek egyik oldalán Miskolc, a másikon Borsod-Abaúj-Zemplén domborzata jelenik meg. Az érme a jegybank megyéket és megyeszékhelyeket bemutató gyűjtői sorozatának negyedik darabja.
Tovább olvasomJogerős: a jegybank közpénzherdáló alapítványának minden döntéséről szóló dokumentumot ki kell adnia
Nincs több bujkálás, nyert a Telex, nagyon sok milliárd forint sorsára derül fény hamarosan. A jogerős döntés alapján hamarosan több száz, de inkább ezer iratot kénytelenek nyilvánosságra hozni. Akkor hol is a pénz?
Tovább olvasomSzáznál is több műtárgy kerül a miskolci Hermann Ottó Múzeumba az MNB-ből
A Magyar Nemzeti Bank 101 műtárgyat ad át a Hermann Ottó Múzeumnak – jelentette be Varga Mihály jegybankelnök Miskolcon.
Tovább olvasomHatalmas csapás a miniszter háborús válasza – „Ezek a Fidesz kampányának legnehezebb órái”
Nem lehet félvállról venni Gulyás Gergely mondatait, amivel nyíltan elismerte, hogy az Orbán-kormány megfontolná, hogy beszálljon az iráni háborúba, amennyiben Trump amerikai elnök erre kérné. De az elmúlt 4-5 napban a Fidesz csapást csapás hátán szenvedett el kampányában, szinte minden narratívája bizonyíthatóan megkérdőjeleződött.
Tovább olvasomIsmét kiderült egy lejárató fideszes hazugság: megszüntették az eljárást Magyar Péter banki ügyeivel kapcsolatban
Korábban a kormányoldal hosszú hónapokon át haknizta végig az országos és helyi sajtót azzal, hogy a Tisza Párt vezére bennfentes kereskedelmet, illetve tiltott piaci manipulációt végzett volna (leginkább) részvényvásárlásaival. Az MNB most kimondta, hogy ilyen nem történt és az eljárást meg is szüntették.
Tovább olvasomCserélődik a Magyar Nemzeti Bank alelnöki posztja
Lemondott alelnöki tisztségéről Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank elemzésekért, pénzforgalomért és jegybanki programokért felelős vezetője – közölte a jegybank. Bár az alelnök távozik pozíciójából, az MNB továbbra is számít szakmai tudására – írják. A jövőben Varga Mihály elnöki tanácsadójaként folytatja munkáját.
Tovább olvasomÉrdekes: két, Orbán Viktor által aláírt kormányrendelet segítette Matolcsyékat az MNB vagyonának elköltésében
Bár a miniszterelnök és a teljes fideszes vezérkar úgymond meghökkent, miszerint néhány héttel ezelőttig semmit nem is sejtettek, hova tűnhetett a Matolcsy György vezette MNB vezetésével több mint 500 milliárd forintnyi egykori közpénz. Most két rendelet is előkerült, amiben Orbán Viktor saját aláírásával két ízben is hozzájárult ahhoz, hogy a jegybank alapítványai megvalósíthassák az ÁSZ által gyanúsnak ítélt ingatlanberuházásaikat.
Tovább olvasomSúlyos bírságot kapott egy miskolci székhelyű cég az MNB-től
Az MNB 16,75 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Statosfera Bankszámlainformációs Szolgáltató Kft.-re és kötelezte – az üzletileg megbízható működése érdekében – a vásárlóknak járó pénzvisszatérítés, s az ahhoz kötődő nyilvántartás kapcsán feltárt üzleti, számviteli, vállalatirányítási, IT és adatszolgáltatási hiányosságok megszüntetésére, írja közleményében az MNB.
Tovább olvasom