Szóbelit is tartanának az idei érettségik során

Hagyományos módon, írásbeli és szóbeli számonkéréssel tervezik megtartani az idei érettségit, a vizsgák előtt álló diákok személyes konzultációkon vehetnek részt az iskolákban. Erről az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára beszélt a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtök reggel – írja a 444.hu. Maruzsa Zoltán azt mondta, a tavaly tavaszi és őszi írásbeli vizsgákon és a januári középfokú felvételin alkalmazott intézkedések mellett – tantermenként tíz tanuló, maszkviselés, testhőmérséklet-mérés, távolságtartás és kézfertőtlenítés – sehol sem alakult ki gócpont. Ősszel pedig harmincezren tudtak szóban is levizsgázni úgy, hogy egy tanteremben…

Tovább olvasom

Bevezeti a kormány a védettséget igazoló okmányt – még nem tudni, milyen jogokkal jár majd

Bevezeti a kormány a védettséget igazoló okmányt – ezt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be a Kormányinfón, amelyről a HVG tudósított. A miniszter elmondta:, az okmánynak érvényességi ideje nem lesz, a második oltás beadásának dátumát tartalmazza majd. Lényeges elem, hogy az is megkapja ezt az igazolást, aki már átesett a betegségen: itt vagy az számít, hogy mikor engedték ki a kórházból, vagy az, hogy mikor produkálta az első negatív tesztet. Akinek csak egy pozitív tesztje van, annak a teszttől számított 10. naptól lesz érvényes az igazolás. Megkaphatják az okmányt…

Tovább olvasom

Márciustól ellenőrzik a hálapénz elfogadását

A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) márciustól ellenőrzi az egészségügyi dolgozókat, hogy fogadnak-e el hálapénzt, hangzott el a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtök reggel. Váradi Piroska ezredes, az NVSZ korrupciómegelőzési főosztályának vezetője arról beszélt, hogy januártól csak ajándéktárgy adása vagy elfogadása megengedett, készpénz vagy minden más ellenszolgáltatás értékhatártól függetlenül a büntető törvénykönyvbe ütközik. Az MTI azt írja, hogy az ellenőrzéseknek a „csőbe húzás” vagy a csapdába csalás a célja. A tesztek során megalapozott indok, például ellenőrzött bejelentés vagy az egészségügy korrupciós kitettségének kockázatelemzését követően tudomásukra jutott adat esetén,…

Tovább olvasom

A fiatal egyetemi oktatók annyit se keresnek, mint egy diákmunkás

800 forintot keres óránként Magyarországon egy nyelvvizsgával, mesterszakos diplomával rendelkező egyetemi tanársegéd, akinek még folyamatban van, vagy már lezárult a doktori tanulmánya – derül ki az Eduline cikkéből. “A 800 forint nemcsak a diplomások átlagos órabérétől marad el, ennél nyaranta még diákmunkásként is többet lehet keresni” – írja a HVG oktatási szakportálja. Kutatnak és publikálnak, hallgatókat oktatnak, szakdolgozati témavezetők. Kis túlzással ők dolgoznak a legtöbbet az egyetemi oktatásban, miközben ezzel a fizetéssel még banki hitelt sem tudnak felvenni, annyira alacsony a bevételük” – mondta az Eduline-nak Dráviczki Sándor, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke. A…

Tovább olvasom

Ez egyre cikibb – Müller Cecília ismét lebuktatta magát Hadházy előtt

Amit az országos tisztifőorvos asszony(ság) tett és tesz ebben az ügyben, az már lassan a vérciki kategóriába kerül. A múlt héten egy félreküldött levéllel buktatta le saját magát és a járványügyi szabályok mögé bújás álszenteskedését mutatta be. Most Hadházy észrevette, hogy Müller a véletlenül elküldött levelet vissza akarta hívni, de addigra már késő volt, mert a képviselő megnyitotta. Cecília, mi lesz a következő óriási baki? Az újabb, hihetetlenül kellemetlen incidensről is Hadházy Ákos számolt be a Facebookon. Elképesztőnek tűnik, hogy Müller Cecília még mindig a helyén lehet ennyi botrányos melléfogás…

Tovább olvasom

Brüsszel is kiakadt az utolsó magyar ellenzéki rádió elhallgattatása miatt – az államtitkár szerint az eset éppen a jogállamiságot bizonyítja

Eleve probléma, ha már bizonygatni kell hazánk jogállamiságát, az pedig még nagyobb, ha az államtitkár szerint van jogállam, az Európai Bizottság szerint viszont egyre távolodunk tőle. A rádiós média szinte teljes egészében már a kormány kezében van. Ki lesz a következő áldozat médiafronton? Az Európai Bizottság vizsgálatot kezdeményez az ellenzéki rádió ügyében. „A Klubrádió esete súlyosbítja a magyarországi médiaszabadsággal és pluralizmussal kapcsolatos aggodalmainkat” – jelentette ki Christian Wigand, az Európai Bizottság illetékes szóvivője szerdán a testület sajtótájékoztatóján, erről a Hvg.hu számolt be. „A uniós államok jogállamisági helyzetét elemző tavalyi jelentésünkben már…

Tovább olvasom

Egy magyar család vitorláshajóval kerüli meg a Földet – nesze neked home office

Merész vállalkozásba kezdett a család, de eddig nem kerültek igazán veszélyes helyzetbe. Hátra hagyták rendes, civil életüket és annyira megtetszett nekik a hajózás, hogy folytatják útjukat, megkerülik a Földet. Egy budakeszi házaspár úgy döntött, hátrahagyva a szokványos civil életet, két kislányukkal egy hajóra költöznek, és körbevitorlázzák a Földet. Íme, rövid beszámolójuk, amely a horvát tengerpartoktól a Karib-szigetekig tart. Anna, Domi, Kati és Boróka az Atlanti-óceánon átvitorlázva tavaly év végén megérkezett a karib-tengeri Martinique-ra, és ezzel teljesítette útjuk első szakaszát. Most, hogy túljutottak ezen az erőpróbán, eljött az ideje, hogy feltegyék…

Tovább olvasom

Horrorkaraván az M3-ason, a külföldi sofőr milliós büntetést kapott – videó

A szigorított jogszabályok alapján eleve magasabb büntetés járt főszereplőnknek, de annyi más szabálytalanság is volt a rovásán, hogy millió feletti büntetés járt. Pedig láttunk már korábban ennél jóval durvább karavánokat is. A gödöllői autópályás rendőrök szűrték ki azt a karavánt, amelynek sofőrje az intézkedés végén több mint 1 millió forintos büntetést kapott. Az M3 autópályán, a bagi lehajtónál vezették ki a forgalomból a rendőrök 2021. február 9-én délelőtt azt a moldáv honosságú gépjárművet, amelynek vontatmányán a sofőr két gépkocsit szállított. A moldáv járművezetőnek azonban nem csak emiatt keletkezett fizetési kötelezettsége,…

Tovább olvasom

Egy friss szabályozás rendesen megdobhatja az új lakások árát

Módosították az Országos Településrendezési és Építési Követelmények (OTÉK) azon pontját, amely kimondja, hogy egy új építésű lakópark esetében lakásonként mennyi parkolóhelyet köteles a beruházó építeni. A Portfolio azt írja, hogy az eddig kötelező 1 darab gépkocsibeálló helyett 2021 elejétől már 1,5 beállót kell kiépíteni minden új lakás után, ami alaposan megdobhatja az új lakások árait. Az előírás a már folyamatban lévő, valamint a jövőbeli helyi építési szabályzatok alkotása és módosítása esetén is irányadó lesz. A portál szerint egy új lakóparknál átlagosan 5 millió forintért lehet beállót venni, amit a fejlesztő autóra lebontva…

Tovább olvasom

Embertelenül hosszú a várólista a műtétre várakozóknak

Drámaian meghosszabbodtak a műtéti várólisták a koronavírus-járvány miatt – adta hírül a Novekedes.hu. A lap a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) várólista adatbázisára hivatkozva azt írta: a tervezett operációknál öt-tízszeresére nőtt a várakozási idő november 10-e után, amikortól csak sürgős műtéteket, illetve olyan beavatkozásokat lehet végezni, amelyek halasztása súlyos, maradandó károsodással járna. A NEAK adatai szerint a legtöbben – több mint 10 ezren – szürkehályog-műtétre várnak. Erre a beavatkozásra az elmúlt hat hónapban átlagosan 44 nap volt a várakozási idő, jelenleg 201 nap. Nyitott szívműtétre 681 ember van előjegyezve. Az ilyen operációkat…

Tovább olvasom