Rogán Antal szerint egyáltalán nem lett földtulajdonos a felesége

Az utóbbi időben bejárta a magyar sajtót a hír, mely szerint Rogán Antal új felesége, Rogán Barbara és családtagjai hatalmas földbirtokot vásárolnak Északkelet-Magyarországon – többen is hitetlenkedve figyelték a hirtelen meggazdagodást, amit a család bemutatot. A miniszter azonban most a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy mindebből semmi sem igaz. „Az egész földvásárlási ügyet hazugságokon alapuló gyűlöletkampányra használta fel a baloldali sajtó. A cikkek megjelenése előtt engem egyik orgánum sem keresett meg, nem voltak kíváncsiak arra, hogy az általuk szerzett információk valóban igazak-e. A feleségem állami banktól hitelt nem kapott és…

Tovább olvasom

Béremelés a Tescónál, bruttó 250.000 Ft lesz a minimum

Megállapodott a 2021-es bérfejlesztésről a Tesco-Global Áruházak Zrt. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete, valamint a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete – írja a hvg.hu. A Tesco a bejelentése szerint átlagosan 5,5 százalékkal emeli az áruházakban és logisztikai központokban dolgozó munkatársai bérét, illetve kiegészíti azt 4 milliárd forint értékben egy juttatási csomaggal. Emiatt március 1-jétől minimum bruttó 250.000 Ft-ot fognak keresni a cég alkalmazottjai, cafetériával, műszakpótlékokkal pedig ez az összeg bruttó 300.000 Ft is lehet. Pártos Zsolt, a Tesco-Global Zrt. ügyvezető igazgatója szerint azért sikerült ilyen hamar megállapodni, mert a Tesco ajánlata…

Tovább olvasom

Keresztes László Lóránt: Szó sincs egyetemi modellváltásról, színtiszta hatalmi szempontokat látunk -videó

Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője Szeged és Debrecen után Miskolcon is sajtótájékoztatót tartott. Az ellenzéki országgyűlési képviselő éles kritikával illette a kormány oktatáspolitikáját. Amit a kormány modellváltásának hív, az éleménye szerint semmi más, mint az egyetemi döntéshozatal és az egyetemi vagyon kiszervezése magánalapítványokba és az egyetemeknek a politikai irányítása és teljes bizonytalanságba helyezése. Jól látható, hogy jó néhány egyetemen – például a Miskolci Egyetemen – ez már formálisan lezajlott. – nyilatkozta a politikus.

Tovább olvasom

Életveszélyben vannak a gyerekek és a tanárok egy általános iskolában, az esővíz a konnektorból folyik ki, senki nem segít

Az áldatlan állapot már hosszú évek óta tart, hiába kértek segítséget az illetékesek. Ez is Magyarország. A folyosón is áll a víz, csapadékos időben gyakran ez történik. A minap is le kellett zárni egy tantermet – számolt be erről a Hvg.hu. Áll a víz a folyosón, az egyik tanterem bejáratánál pedig vödrökkel próbálják felfogni az esővizet a veszprémi Hriszto Botev Német Nemzetiségi Általános Iskolában – jelentette az RTL Klub Híradója. A televízió által bemutatott felvételeket egy szülő készítette. A neve elhallgatását kérő szülő szerint a víz a konnektorokból és a…

Tovább olvasom

Hogy hova fog kiemelten lecsapni a NAV 2021-ben? Mutatjuk az érintett területeket

Az adóhatóság a járvány alatt sem pihen, sőt, idén komoly intenzitással vizsgál néhány kiemelt szektort. Már ezen a héten is érdemes különösen figyelni. Valentin-napra kapja az első nagy, szezonnyitó razziahullámot a NAV-tól Magyarország, de egész évben számítani lehet majd a revizorok jelenlétére. Mutatjuk, hogy jellemzően mely területeken. Valentin-nap alkalmából meglepik a NAV-revizorok az ország kereskedőit, jellemzően azokat, akik a szerelmesek ünnepéhez kötődő árukat, termékeket értékesítenek. Köztük a parfümériákat, az ékszerészeket, a virágosokat, az ajándékboltokat és az édességárusokat, akiknél a szerelem jegyében ilyenkor jellemzően megélénkül a forgalom – tudta meg a Magyar Nemzet.…

Tovább olvasom

Óriási bajban a gyógyfürdők – vajon elkerülhetik-e a csődöt a hosszas lezárás során valódi támogatás hiányában?

Magyarország többek között gyógyfürdőiről híres, de túléli-e a szektor az újabb és újabb hullámokat. Már most nagy a baj és egyáltalán nem látni még az alagút végét. Már a világjárvány tavalyi első hullámában jellemzően a hazai fürdők utolsó szabad pénzeszközeiket is felélték. A nyár, közepesnek is alig mondható, pár hónapos szezonja pedig arra volt jó, hogy életben maradjanak, majd novembertől újfent pár nap leforgása alatt tűnt el a pénztáraktól, medencékből, fürdőgyógyászati kezelőhelyiségekből a vendég. A hazai fürdők azóta is bevételek nélkül, kényszerpihenőn várják az újranyitást, rég felélték utolsó tartalékaikat is,…

Tovább olvasom

Az Európai Parlamentig jutott a Klubrádió ügye

A csütörtöki döntés rételmében az Európai Parlament márciusi plenáris ülésén megvitatja a magyar és a lengyel média helyzetét – értesült a Népszava. A márciusi ülésen a magyar és a lengyel sajtószabadság helyzetét fogják megvitatni, kiemelt figyelemmel a rádió frekvenciájának elvételére. A lap emlékeztet: az Európai Néppárt a napokban javasolta, hogy a képviselő-testület sürgősen tűzze napirendjére a lengyel kormánynak a szabad sajtó elhallgattatását célzó intézkedései nyomán előállt helyzetet. Ezt fejelte meg a Szocialisták és Demokraták politikai csoportja azzal, hogy kiharcolta, ezzel párhuzamosan vitassák meg a magyar médiaszabadságot sújtó friss fejleményeket, elsősorban a…

Tovább olvasom

Már kedden szavazna a kormány további felhatalmazásáról a parlament

Kövér László házelnök a házszabálytól eltérést javasol, hogy a keddi összevont vita után 22-én már zárószavazást tarthassanak, de ehhez a jelenlévő képviselők négyötödének a támogatása kell- írja a HVG. Az elnök ügyrendi javaslatában utal rá, hogy a frakciók között erről nem alakult ki teljes egyetértés. Ha nem jön össze a 80%, akkor a normál menetben március közepére fogadhatják el a törvényt. A két hónapos előzetes üléstervben ez szerepel, annak összeállítói a jelek szerint nem bíznak az ellenzéki támogatásban. Az eljárás felgyorsítására sokszor használt kivételes eljárást, amelyet egyszerű többséggel lehet elrendelni,…

Tovább olvasom

Gulyás Gergely szerint ellentmondás esetén Orbán Viktornak van igaza

Orbán Viktor miniszterelnök még múlt héten beszélt arról, hogy az emberek az oltóponton tudják majd meg, milyen vakcinát kapnak (és ha az nem kell, akkor nem is kapnak mást, mehetnek a sor végére), a Emberi Erőforrások Minisztériuma viszont hétvégén már ennek az ellenkezőjét állította: szerintük nem helyben, hanem már előtte megkapják ezt az információt. A HVG ennek kapcsán megkérdezte Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy most akkor ki mond igazat, Gulyás pedig azt mondta, hogy ellentmondás esetén a mininszterelnöknek van igaza. Persze szerinte itt természetesen nem is volt ellentmondás, ugyanis…

Tovább olvasom

Májusban már megrendezik az úszó-Eb-t Budapesten

Az eredeti terveknek megfelelően megtartják Budapesten a vizes Európa-bajnokságot májusban – erősítette meg az Európai Úszó Szövetség (LEN) elnöke. Paolo Barelli levélben tájékoztatta a nemzeti szöbvetségeket a döntésről – írja az MTI. „A LEN keményen dolgozik a magyar szervezőkkel együttműködve azon, hogy az összes szükséges egészségügyi intézkedés megszülessen, melyekkel garantálni lehet a viadal zavartalan lebonyolítását, a sportolók, az edzők, a hivatalos személyek és a közreműködők biztonságát. Ez a legfontosabb a LEN számára” mondta a szövetség vezetője. A tavalyról idénre halasztott Eb versenyeire május 10. és 23. között kerül sor: 10-től…

Tovább olvasom