Idén újra lesz szóbeli érettségi – diákok petíciót indítottak, hogy ne legyen

Jelenleg legalábbis úgy tűnik, hogy nem lesz érvényben olyan járványügyi szabály, amely ezt ellehetetleníteni, egy végzős osztály mégis összegyűjtött már 12 ezer aláírást ellene. Két év után újra megtartják a tavaszi szóbeli érettségi vizsgákat, miután tavaly és előtte a koronavírus-járvány miatt csak írásban vizsgáztak a végzős középiskolások – írta meg az Index. Az Oktatási Hivatal (OH) közölte: jelenleg nincsenek érvényben rendkívüli szabályok az érettségi vizsgákra. Néhány napja közzétették a tavaszi érettségi járványügyi szabályait, és ebben a rövid dokumentumban külön kitérnek a szóbelikre: az írásbeliken marad a másfél méteres távolság és…

Tovább olvasom

Döntött a minisztérium: Lesz érettségi idén, a tanárokat pedig nem oltják be soron kívül

Teljesen normál lefolytatású érettségi vizsgát szeretne az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2021-ben. A jelenlegi tervekhez ragaszkodna a kormányzati szerv, osztálytermi keretek között, írásbeli és szóbeli érettségi vizsga lebonyolítására a végzős középiskolások számára. Az ebben részt vevő tanárok oltása? Nem kell. A jelenlegi tervek szerint lesz írásbeli és szóbeli érettségi is idén, és ezeket „hagyományos módon”, azaz tantermekben szervezik meg, de ha az operatív törzs és a kormány úgy ítéli meg, akkor meghozzák a megfelelő intézkedéseket – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az atv.hu kérdésére válaszolva. Kiderült az is, hogy az érettségiztető tanárok…

Tovább olvasom

Szóbelit is tartanának az idei érettségik során

Hagyományos módon, írásbeli és szóbeli számonkéréssel tervezik megtartani az idei érettségit, a vizsgák előtt álló diákok személyes konzultációkon vehetnek részt az iskolákban. Erről az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára beszélt a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtök reggel – írja a 444.hu. Maruzsa Zoltán azt mondta, a tavaly tavaszi és őszi írásbeli vizsgákon és a januári középfokú felvételin alkalmazott intézkedések mellett – tantermenként tíz tanuló, maszkviselés, testhőmérséklet-mérés, távolságtartás és kézfertőtlenítés – sehol sem alakult ki gócpont. Ősszel pedig harmincezren tudtak szóban is levizsgázni úgy, hogy egy tanteremben…

Tovább olvasom