A Fidesz módszerével kerüli ki az EU a Fideszt és nyújt támogatást Ukrajnának

Mostanra már az Unió is megtanulhatta, hogy a Fidesz-vezette Magyarország bármikor szemrebbenés nélkül kijátssza az aduászt, a vétójogot. Az Ukrajnának nyújtandó támogatást sem engedné át Varga Mihály az EU-nak, ám Brüsszelben gyorsan kitalálták, hogyan lehet megkerülni azt, hogy teljes egyhangúság kelljen hozzá. Ismerős valahonnan a modell? Kedden az uniós pénzügyminiszterek tanácsán a magyar kormány képviseletében Varga Mihály jelezte, hogy nem támogatja azokat a jogszabály-módosításokat, amelyek révén az EU közösen tudna hitelt felvenni, amelyet aztán tovább adna Ukrajnának. A cél Ukrajna működőképességének megőrzése, az oroszok által elpusztított, megrongált infrastruktúrák javítása, pótlása.…

Tovább olvasom

A kormány ismét megkerüli az emberek véleményét, egy kis trükkel nem lehet majd népszavazást kiírni a kínai egyetemről

“Csak” annyi szükséges ehhez, hogy a kiemelt beruházásnak minősítsék a Fundan egyetem budapesti campusának építését és máris megkerülhetők a magyar emberek a kérdésben, ahogy a főváros maga is. Palkovics László kezdeményezni fogja, hogy a kormány kiemelt fejlesztési beruházássá minősítse a Fudan Egyetem budapesti campusának építését – erősítette meg az innovációs és technológiai miniszter az ATV-nek. Ez azért fontos, mert így nem lehet helyi népszavazást kiírni a beruházásról, pedig Karácsony Gergely főpolgármester és Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere is népszavazást szeretett volna. Gulyás Gergely a Kormányinfón már egyértelművé tette: ha olyan…

Tovább olvasom

Egy magyar család vitorláshajóval kerüli meg a Földet – nesze neked home office

Merész vállalkozásba kezdett a család, de eddig nem kerültek igazán veszélyes helyzetbe. Hátra hagyták rendes, civil életüket és annyira megtetszett nekik a hajózás, hogy folytatják útjukat, megkerülik a Földet. Egy budakeszi házaspár úgy döntött, hátrahagyva a szokványos civil életet, két kislányukkal egy hajóra költöznek, és körbevitorlázzák a Földet. Íme, rövid beszámolójuk, amely a horvát tengerpartoktól a Karib-szigetekig tart. Anna, Domi, Kati és Boróka az Atlanti-óceánon átvitorlázva tavaly év végén megérkezett a karib-tengeri Martinique-ra, és ezzel teljesítette útjuk első szakaszát. Most, hogy túljutottak ezen az erőpróbán, eljött az ideje, hogy feltegyék…

Tovább olvasom

Terjed az ingyenes parkolást felülíró modell – ez várható volt

Onnantól, hogy a sajtó kiszúrta, hogy a fideszes győri polgármester hogyan igyekszik megkerülni a kormány által hozott ingyenes parkolást kötelezővé tevő rendeletet, nem meglepő, hogy több ellenzéki önkormányzat is ugyanezeket a kiskapukat próbálja kihasználni. Vajon meddig engedi ezt a Fidesz-KDNP? A világ szinte minden országában küzdenek a koronavírus-járvány ellen, ezért nehéz olyan védekezési eszközöket felmutatni, amit ne próbálnának ki sokfelé, de a magyar kormánynak mintha sikerült volna találni egyet: mi legalábbis egyelőre nem nagyon találtuk annak nyomát, hogy bárhol máshol bevetnék  az általánosan ingyenes parkolást a járvány elleni harcban.  Ez…

Tovább olvasom