A fideszes vezetésű Magyar Turisztikai Ügynökségtől a tíz legtöbb pénzt kapó településből kilenc fideszes – éljen a politika

Ez is nyilván csak meghökkentő véletlen. A bűnös városok, akik merészeltek Orbán ellen voksolni, folyamatosan csak nézhetik, ahogy a kormánypárti vezetésű településeket jól megtömik plusz pénzekkel. Gratulálunk a NER módszereihez. 2020-ban a tavaszi járványkezelés részeként a Magyar Turisztikai Ügynökség 85 milliárd forint támogatást osztott szét, de hogy a támogatások szétosztásáról kik és mi alapján döntöttek, azt a mai napig nem tudni. (A Kisfaludy néven futó támogatási programban 2030-ig összesen 300 milliárdot terveznek kiosztani.) A támogatásból többek közt jutott egy badacsonyi szállodabiznisznek, ami Fellegi Tamás fiáé és egy volt szabolcsi fidelitasosé,…

Tovább olvasom

Ez érdekes lesz: Egy új javaslat szerint korlátozhatnák a lakossági tüzelést Magyarországon

Ha ez megvalósul, az bizony óriási hatással lesz Borsodra, ahol a települések igen nagy százalékában szinte csak így lehet fűteni. Javaslatot dolgozott ki és küldött az agrárminiszternek a Levegő Munkacsoport arra, hogy az országos szabályozás megengedje az önkormányzatoknak a szilárd tüzelőanyagok háztartási égetésének korlátozását. Egyúttal szorgalmazza, hogy a kormány segítse elő a kevésbé környezetszennyező fűtési módokra történő átállást, különösen a korlátozást bevezető településeken – olvasható a civil csoport közleményében. Napjaink egyik legsúlyosabb környezet-egészségügyi problémája a rossz levegőminőség, elsősorban a levegőben szálló apró részecskék magas koncentrációja. A Levegő Munkacsoport Környezeti Tanácsadó…

Tovább olvasom

101 nap után véget ért az SZFE-sztrájk

Sajtótájékoztatót tartott a Színház-és Filmművészeti Egyetem sztrájkbizottsága, ahol bejelentették, hogy az oktatók 101 nap után befejezik a sztrájkot. Mint elmondták, levelet kaptak Szarka Gábor kancellártól és Novák Emil általános rektorhelyettestől, amelyben azt írták: a munkáltató, érintettsége hiányában a maga részéről lezártnak tekinti a sztrájktárgyalásokat. A sztrájkoló oktatók úgy vélik, a köztük és a vezetés között lévő kommunikációs ív lejtmenet: nem látják annak esélyét, hogy az egyeztetés megtörténjen, ezért nem folytatják tovább ezt a típusú fórumkeresést, de azon dolgoznak, hogy sokkal hatásosabb, érvényesebb eszközökkel folytassák az ellenállást. A sztrájk október elsején kezdődött,…

Tovább olvasom

Jelenleg pont azok nem tudnak sportolni, akiknek egészségügyileg a legjobban szükségük lenne rá – videó

Jelenleg párezer forintért szinte bárki igazolt sportolóvá válhat,azonban a speciális igényekkel élő gyerekek mindennapjait jelentősen megnehezíti a bezárt vannak az edzőtermek és uszodák. Néhányak számára elérhető az online, vagy a személyes segítség, de sokan hónapok óta nem tudnak fejlesztő tornára járni. A Euronews riportot készített egy édesanyával, akinek hiperaktivitással küzdő kisfia, Kende a koronavírus-járvány óta nem tud eljárni sportolni. A lassan ötéves kisfiú idegrendszere éretlen, hiperaktivitása miatt fejlesztő tornára lenne szüksége. A család a drága TSMT-torna helyett egyelőre csak úszni tudta elküldeni tavaly, ami kifejezetten jót tett neki. A korlátozások…

Tovább olvasom

Orbánnak újabb dilemma lehet az elképesztő Kósa-ügy, meddig védhetők a haverok a nyilvánvaló helyzetekben?

Borkai, Kaleta, Szájer, Kósa, Rogán – csak így nagy hirtelenjében a fideszes problémás emberek az elmúlt bő másfél évben, ahol csak a vak nem látja, mi is történt. Ahol muszáj volt, elengedték a pajtás kezét, de akinél lehet, utolsó vérig kitartanak és védik a védhetetlent is. Kósa Lajos fideszes politikus, egykori polgármester és miniszter, illetve a csengeri szélhámos ügyében egyre elképesztőbb részletek kerülnek a nyilvánosság elé. A fejleményekről a kritikus média beszámol, a kormányoldali sajtóban nem találkozni az üggyel. A kiszivárgott rendőrségi tanúvallomásokban arról van szó, hogy Kósa Lajos Németországba…

Tovább olvasom

Ezen mit kell titkolni mindenáron? A kormány már azt sem árulja el, a tavaly vásárolt, rengeteg lélegeztetőgépből mennyi van éppen raktáron

Az államtitkár úr hozta a szokásos Fidesz-formát, négy kérdésből egyre sem adott érdemi választ. Konkrét adatigénylési kérdésekre propagandaszöveg a válasz, amiből semmi sem derül ki. Elképesztő, ami Magyarországon zajlik. Semmilyen releváns információt nem árult el az emberi erőforrások minisztériumának parlamenti államtitkára a tavaly vásárolt 16 ezer lélegeztetőgép sorsáról. A Párbeszéd képviselője, Szabó Tímea négy egyértelmű kérdéssel fordult a minisztériumhoz: „Jelenleg hány lélegeztetőgép van raktáron a tavaly vásárolt 16 ezer darabból?” „Ezeket pontosan hol tárolják?” „Mikor és mely intézményekbe kerülnek ezek a berendezések?” „Mennyibe kerül ezeknek a gépeknek a raktározása?” Négyből…

Tovább olvasom

Gyorsan visszavett Varga Judit, már nem támadja gőzerővel a Facebookot

Néhány hete még páros lábbal beleszállt igazságügyi miniszter „asszonyságunk” a közösségi médiába, most már egészen más a hangnem. Az ausztrál helyzet a politikus szerint azt mutatja, hogy elbukott a Momentum ötlete is a közösségi oldal szabályozásáról – írja a Hvg.hu. Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebookon kommentálta, hogy a közösségi oldal letiltotta Ausztráliában a hírek megosztását.  Ez arra vezethető vissza, hogy az ausztrál parlamentben decemberben kezdeményezték egy, a médiapiacot szabályozó kódex bevezetését, amely rákényszerítené elsősorban a Google-t és a Facebookot, hogy fizessenek az ausztrál sajtóorgánumokból átvett hírtartalmakért, különben pénzbírsággal sújtják. Varga a Facebook…

Tovább olvasom

Leállították Törőcsik Mari kezeléseit

A nap 24 órájában szakképzett ápoló vigyáz rá. Sokan úgy tudták, elkapta a koronavírust a Jászai Mari-díjas színésznő, de szerencsére ez nem igaz. Törőcsik Mari olyan sok időt töltött már a szombathelyi kórházban, hogy névről ismeri az összes ápolót és orvost. A dolgozók nagyon tisztelik és szeretik a legendás színésznőt, ám mostanában már nem jár oda, mivel a járványhelyzet miatt mellőzik a legtöbb olyan kezelését és beavatkozását, amik nem életbe vágóan fontosak. Erről a borsonline.hu számolt be. MARI MAMA SZELLEMILEG TELJESEN FRISS, DE NEHEZEN TUDJA MÁR MAGÁT KIFEJEZNI. A NAP…

Tovább olvasom

Hamisítványnak tartja a napokban megtalált József Attila-kéziratot egy kutató

Újabb József Attila-kutató mondott véleményt arról az eddig ismeretlen József Attila-versről. Sárközi Éva a prae.hu-n megjelent írásában azt állítja, a címben még csak lehetőségként, a szövegben már tényként, hogy a József Attilának tulajdonított kézirat hamisítvány, nem is a költő kézírása. A szöveg már a felbukkanása utáni napokban megosztotta az irodalomtörténészeket. Az egyik legjelesebb magyar József Attila-kutató, Lengyel András – ő írt tanulmányt a tizenhét éve előkerült József Attila versről – hitelesnek és eredetinek minősítette azt. Hogy versnek lehet-e nevezni a nyolc sort, azt megkérdőjelezte a József Attila Társaság elnöke, Tverdota György, de…

Tovább olvasom

Jég alatt fulladt meg a 33 éves magyar búvár

A Heves megyei Apcon lévő bányatóba fulladt bele Bence. A 33 éves magyar búvár tapasztalt merülőnek számított, ám ezúttal a jégbe fúrt léken át történt lemerülése után nem jött fel a felszínre. A tragédia előtt értetlenül állnak az ismerősei, hiszen a Bors információi szerint Bence hosszú évek óta merült a világ különböző pontjain, többféle vízben is komoly tapasztalattal rendelkezett és Apcon sem először járt már. fotó: Széleskő bányató

Tovább olvasom