Lassan 17 éve nem jár a vonat a BAZ megyei vasútvonalon, de a fénysorompó változatlanul üzemel (képek)

Ez sem ma volt… még fél évvel a második Orbán-kormány megalakulása előtt jártunk, amikor megszűnt a vasúti közlekedés ezen az egyébként nagyon szép szakaszon, azóta sem indították újra. A síneket nem szedték fel, de a természet már jócskán elkezdte visszafoglalni a területet. A szemafor és a fénysorompó azóta is üzemkész.

Tovább olvasom

Menesztették a népszerű Győrfi Pált, de a szakember szerint örüljön, hogy ennyivel megúszta

Kunetz Zsombor szerint Győrfinek két személyiséget kellett a nézők számára mutatni. Az egyik a balesetekről szóló, faarcú beszámolókat adó szakember, a másikra viszont rengeteg kritika ömlött, miszerint a felmentett szóvivőnek azt kellett mantráznia, hogy minden rendben van a mentőszolgálatnál. Miközben tudjuk, hogy ez egyáltalán nem volt így.

Tovább olvasom

Valóban határozottan aggasztó volt Czipa András állapota, a képviselő nagy köszönetet mond a tüdősebész professzornak

A kórházi tartózkodása során nagyon jól megismerte a mellkassebész professzort a Tisza Párt képviselője, akinek bizony mellbevágó élményben volt része néhány hete. Az első hírekhez képest lassan azért kiderül, hogy nem is volt olyan egyszerű dr. Czipa András hirtelen jött rosszulléte.

Tovább olvasom

Állapotok BAZ megyében – sokak szerint „a szégyen közútjai”, elviseljük, mert muszáj

Olyan utakkal büszkélkedhet Borsod-Abaúj-Zemplén megye, amelyek a rajta közlekedők szerint a legrosszabb álmokban sem léteznek. Gyorsan megállapítható, hogy ha itt kell közlekednie egy sürgős esethez, kizárt, hogy a mentő legkésőbb tíz perc alatt kiérjen.

Tovább olvasom

Semmi jóra ne számítsunk a nyáron – egy Lázárék által bérelt, idősödő mozdony is lángra kapott

Rendkívül nehéz örökséget vett át Vitézy Dávid és a Tisza, a MÁV és az egész közösségi közlekedés alapjaiban borzalmas, de ezzel a naponta ingázóknak nemigen mondtunk újat. Lázár csodafegyvere, a külföldről bérelt régi mozdonyok közül már nem az első adja be a kulcsot. Ezen a nyáron csak vért és verítéket ígérnek.

Tovább olvasom

Csiba Gábor ledöbbent a miskolci kórház siralmas állapotán

Erről számos képet is megosztott, ám több olvasó nekiment a volt főigazgatónak, miszerint ő maga is vastagon részese, kiszolgálója volt annak a rendszernek, amelyik ide juttatta az intézményt. Íme a részletek.

Tovább olvasom

Lázár komoly és költséges ígéreteket tett Encs városa számára – a választások utánra

A bánya miatt megnövekedett áthaladó forgalom miatt megoldást kértek a minisztertől, aki ugyan gyors változást nem foganatosított és nem is ígért, annál inkább egy elkerülő megépítését a 39-es úthoz, ami Encsen kívül más településeket is elkerülne. Hogy mikor? Ez már fogósabb kérdés, de nem mostanság.

Tovább olvasom

Mentőhelikopterrel mentették meg egy nyolcéves gyermek és édesanyja életét Borsodban

Egyelőre nem világos, hogyan és miért kerültek ilyen veszélyhelyzetbe. Több körülmény is kissé rejtélyessé teszi az ügyet, de a hölgy autóját egészen közel, nyitott ajtóval találták a helyszínen.

Tovább olvasom

Miért néz ki így egy miskolci állami intézmény bejárata?

Nem egyik napról a másikra lett ilyen a kormányhivatal és a járási földhivatal bejárati része Miskolcon. A balesetveszélyes lépcsők miatt a bejárat nagyjából kétharmada használhatatlan, de amin járunk, az is megér egy misét.

Tovább olvasom